'Vörös hajnal' 15. fejezet Méreg

Reloaded

Vörös hajnal

Méreg

*Damon*

- NEM VESZIK FEL! - kiabáltam idegesen.

- Ana tud vigyázni magára, és ha kell, Elenát is megvédi - mondta ezúttal Alaric, aki nemrég érkezett. - Ha a Tanács vitte el őket, akkor leszűkíthetjük a kört.

- Igen, az egész városra.

- Damon!

- Bajban vannak, érzem!

- Ó, te jó ég! - sírdogált Jeremy ölében Bonnie.

A fiú pedig mindent beleadott a nyugtatgatásába. - Nyugi, Bonnie!

Caroline gondosan ápolgatta a kissé gyengélkedő Tylert. Fel-alá jártam a szobában, egyre jobban szorítva telefonomat, félő volt tehát, hogy összetöröm. Stefan bevedelt már három pohár erős whiskyt, mit sem segített aggodalmán. - Ilyen is csak velem történhet - motyogta az orra alatt.

A társaság összerándult, kivéve engem, mikor kinyílt a bejárati ajtó, de csak Matt, és Meredith jöttek. Matt, az alacsony, szőke, kék szemű srác a kétségbeesés szobra, a szintén alacsony, kék szemű, fekete hajú Meredith a nyugalom szigete lehetne. - Mik a hírek? - hangzott Meredith hidegvérű hangsúlya.

- Elena?!

Fellobbant bennem a harag, a gyűlölet, hogy Matt-nek van pofája ide jönni, és Elena felől kérdezni. A hirtelenjében jött lobbanékonyság miatt megragadtam Matt-et, felkentem a falra. - Hol élsz te? Sohaországban? Nekem meg kellett volna halnod, nem Elenának!

- Hidd el, szívesebben lennék halott!

- Nem hiszek neked!

Alaric és Stefan azonnal ugrottak, hogy lerángassanak a fuldokló srácról. - Damon, nyugi!

- Csigavér! - csatlakozott Stefan Alarichoz.

Idegesen lelöktem magamról a kezeket, ideges bikaként fújtattam, fekete szemeimet Matt kék szemeibe fúrtam. - Vigyázz magadra, szép fiú!

- Salvatore, minek a feszkó? - kiabált most már Tyler is. - Inkább azon dolgoznál, hogy megtaláld a lányokat!

Jeremy egyetértett a barátjába, csatlakozott, hogy belém rúgjon egyet. - Ana és Elena bajban van! Ne hisztizz!

Percekkel később higgadtak le kicsit a kedélyek. - Gondolkozzunk emberek! Sok dolog kell ahhoz, hogy fogva tartsunk egy vámpírt. Vasajtók, cellák, láncok...

- Azt hiszem, megvan! - bámuló szemek tapadtak Matt-re. - A lelkésznek van egy marhafarmja. Az könnyen átalakítható cellákká.

- Eldugott, messzire esik - bólogatott intenzíven Meredith.

- Na látod! Esély kapsz, hogy bizonyítsd a megbánásodat! Menjünk! - Alaric, Stefan, végül Jeremy is felpattant, de más terveim voltak. - Ti szépen itt maradtok!

- Nem tehetem! Elena bajban van - ellenkezett az öcsém.

- Meg Ana! Segítenem kell neki!

- Elena a nővérem!

- Elég lesz! Rátok itt van szükség! Ric, neked segíteni kell Bonnie-n, ahogy neked is Jeremy, Stefan, te meg Caroline-nak, Tyler-nek, míg Meredith megnézi. Elintézzük, ne aggódjatok!

Az illetők összenéztek, egyetértésben bólintottak, én gyorsan kituszkolta Matt-et, még azelőtt, hogy meggondolná magát bárki is.

*Analia*

Verbéna. Orrfacsaró bűze elért hozzám, felverve édes álmomból. Damonnal álmodtam, erre meg tessék! Kóválygó fejjel emelkedtem fekvő helyzetből négykézláb. Látásom némileg kitisztul, így láthattam, hová is dugtak be. Egy istálló, a szűrőn verbénás gázt engedtek be, hogy gyengítsenek.

Király. EGY ISTÁLLÓ?

Nem öt csillagos szállodára számítottam, de ez színvonalon aluli. Egy vastag fal kerített el egy másik cellától, amiből halk nyöszörgést hallottam. - Elena! Ébren vagy?

- Igen... - köhintett.

Éles köhögési rohamba kezdtem, azt hittem, a tüdőmet köpöm ki a torkomon. - Egyben vagy?

- Azt hiszem. És te?

- Soha jobban! - felálltam, a rácsokhoz vetettem magam. Rángatni kezdtem, túl jól volt rögzítve. - Ki kell jutnunk valahogy!

- Jó lenne! A lelkész néha beküld egy felfegyverkezett Tanácstagot, ellenőrzik, hogy minden a legnagyobb rendben.

- Valóban? Hát ez szuper. Azzal nem sokat érek. Itt ragadtunk volna? -huppantam a minket elválasztó fal tövébe.

- Nagyon úgy néz ki.

- Én nem így akartam meghalni, és bocsáss meg, de nem veled! - nevettem keserűen.

Ő is nevetett a maga visszafogott módján. - Nem haragszom. És én sem melletted akartam meghalni, elhiheted!

- Ez már csak egy ilyen nap.

- Igen - nyögött egyre halkabban, észrevettem, hogy én is. - Szerinted a többiek eljönnek?

- Stefan biztosan. Már csak miattad is. Alaric, holt biztos. A többieket nem tudom.

- Aha. Damon is eljön. Miattad.

Elképzeltem, valahogy nem tudott előttem megelevenedni. - Kétlem, azért jó lenne.

- Biztosan így lesz. Bízz bennem!

- Oké! Ha te mondod!

*Damon*

A kocsim leparkolt a birtokon, a kis ház előtt. Egyszerű faház volt, ki hitte volna, hogy vámpírokra vadászó ember lakja, ráadásul egy LELKÉSZ!? Ne ítélj a látszatból.

Kicsapódott a két ajtó, kiugrottam, utánam Matt.

Előrébb cammogtam, végigmértük a szolid házacskát. Kínos csend borult közénk. Matt feltett egy értetlen kérdést. - És lerohanjuk a házat, fegyverek meg minden nélkül?

- Nem kell ide fegyver! - morogtam. - Csak csali!

Vámpírgyorsaságának köszönhetően rávetettem magam Matt nyakára, a legfájdalmasabb módon ittam belőle, hogy a fiú felordítson. Ittam, ittam, majd lelöktem a földre.

Fájdalmas nyüszítések törtek elő Matt lelkéből. - Yoo-Hoo! - kiabáltam véres szájjal, cuki mosollyal a házban lévőnek. - Van itthon valaki? Egy nagy csúnya vámpír van ide kint!

Csapódott az ajtó, Clark lelkész idegesen nézett szembe velem. Meglátta a földön fetrengő Matt-et, megesett rajta a szíve. - Engedd el a fiút!

- Ó, ugyan már! - vettem fel vissza Matt-et. - Maga is tudja, hogy megölöm. MEG AKAROM ÖLNI!

- Menj el! Nem vagy behívva, én meg nem foglak beengedi! - a beszélgetést berekesztve az ajtó zárult.

- Milyen tuskó alak!

Dördülések zaja után testembe golyók fúródtak. Vér fröcskölt a levegőbe, összeestem. A lövések a bokor mögül érkeztek, ahonnan most két férfi lépett elő, felfegyverkezve, felkészülten, hogy rám vessék magukat. Mozdulatlan maradtam, a támadók döntésképtelenek voltak.

Meghalt? Vagy tetteti?

Egymásra néztek, a bátrabbik oda lopózott hozzá. Megbökdösött lábával, nem reagáltam. Készült diadalmasan felsóhajtani, mire hipergyorsasággal pattantam fel fekvő helyzetrmből a veszélyes, vérszomjas vámpírként. A két puska azonnal rám szegeződött, de ügyesen taktikáztam.

Rengeteget verekedtem, szinte mindent verekedéssel oldok meg. Van tapasztalatom. Elragadtam az egyiktől a puskát, a markolattal erősen fejbe vertem, kiütve őt a játékból. A másik lőni készült, megfordítottam kezében a puskát, a csövét pedig átszúrtam a testén.

Szinte már gyerekjáték volt, fel is háborodtam, hogy ennyire könnyen ment. Szemeim Matt-et keresték. A fiú messzire kúszott, még mindig csak nyöszörgött fájdalmában. Nem rejtettem el mélyről jövő dühömet, mellé trappoltam, hatalmasat rúgtam a szerencsétlenbe, a rúgás erejétől Matt a hátára fordult.

A cipőjét torkára szorítottam, hogy úgy fojtsam meg, kiszorítsam minden levegőjét, majd valamelyik Tanácstagra fogja,. Ekkor Matt felnézett a fekete, démoni szemeimbe.

Hiba volt. - Nem tudsz úgy gyűlölni, mint én magamat!

- Ó, dehogynem!

Elöntött az egyre nagyobb hév, ahogy az élet cseppje párologni kezd a srácból, nem is ellenkezve, nyugodtan várja a halált, aztán...

A hátamra csapódtam. Erős, vasmarkos kezek szorítottak le a földre, riadt tekintetem vérszomjas barna íriszekkel találkozott. - Hagyd...Őt...Békén!

- Elena!

- Hagyd Matt-et. Inkább Ana-nak segíts!

- Miért? - löktem le immár a lányt. - Mi van vele?

- Én ki tudtam szabadulni, hogy kitéptem a rács zárját, ő nem. Verbéna füsttel tömtek minket, és... sokkal többet kapott! Félek, hogy... - harapta el a mondat végét.

Eszemet vesztve rontottam be az istállóba. Kocogtam a folyosón, néztem a cellákat.
Hol lehet Ana?
Meg is találtam, egy pillanatra muszáj voltam megállni. A kép belemarta magát a szívembe, az agyamba égette minden négyzetmilliméterét, ahogy Ana bezárt állatként fekszik a börtönben.

Megelevenedett előttem a szenvedésének minden momentuma, torkomban a gombóc egyre nagyobb területeket hódított meg. Teljes erőmet beleadva ráncigáltam a tetves rácsot, ennek köszönhetően egy megfelelő méretű darab kiszakadt belőle. Már Ana mellett térdeltem, pirosas arcát vizsgáltam, amelyen nem ült mosoly, vigyor, szemei nem táncoltak az érzelmek mindenféle színében. Csak békésen aludt.

Legalábbis reméltem. Megemelte karjaiban, fél kezemben, másikat gyengéden húztam végig a lány arcán. Nem tudtam uralkodni magamon. Nem éreztem, hogy önmagam ura vagyok. Minden érintés kincs volt, amit lophattam Analiatól. - Nem hagyhatsz itt! Rendbe jössz! Ígérem!

Hanyatt fektettem karjaiban, gyorsaságom miatt teleportálásszerű helyváltoztatásai voltak. A kocsimba ültem, Anat a hátsó ülésekre fektettem. Elenát láttam a szélvédőn keresztül, Matt mellett térdelt, megnyugtatásképpen biccentett.

Elena ezalatt azt értette, hogy menjen, ne foglalkozzon velük! Hazakerülnek. Amúgy sem lett volna eszem ágába se, hogy őket babusgassam jelen pillanatban. A gázra tapostam, száguldottam a sima országúton. A telefonomért nyúltam, hogy szólhassak Stefannak a sikerről, Ana-ról, meg Elenáékról.