'Tűz a pokolban' 8. fejezet Sohasem vagy egyedül!

Reloaded

Tűz a pokolban

Sohasem vagy egyedül!

Olyan ideg munkálkodott bennem, hogy a testem intenzíven remegett. A kandalló varázslatos hangulatot árasztott körém, nem égett se lámpa, se semmi. Annyi fény volt, amit a láng fénye adott.

A félhomályban csendesen kapargattam magam össze. Lábaimat felhúztam a mellemig, egy kis takaróba bugyoláltan szedtem össze magam, legalábbis, amennyi maradt belőlem.

A Salvatore ház nappalija a régi korokra emlékeztet. Kifinomult, férfias.

Damon ide hozott, azok után, hogy sikerült persze lenyugodnom. Elég soká tartott, és még most sem vagyok benne biztos, hogy teljes egészében oké minden velem kapcsolatban.

Ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjünk. Belementem, mert hát, nekem ugyan mindegy. 

Elintézte, hogy Stefan ne jöjjön haza, hogy kettesben lehessünk. Biztos Elenánál tölti az éjszakát.

A köpenyemet lehámozta rólam, még mielőtt bejöttünk volna, és kényelmesen elhelyezett ide. Azóta nem mozdultam.

Damon nesztelenül tért vissza, egy pohár erős whiskyvel a kezében. - Ezt idd meg! - nyomta a kezembe. Szorgosan elvettem, és belekortyoltam. - Megnyugtatja az idegeket!

- Kösz! - fogtam körbe a hideg poharat ujjaimmal. - Pont erre van szükségem.

A közelemben lévő kanapé karjára ült, megszeppenve néma maradt. Félénken ránéztem, mire kicsit összeszedettebb lett. - Most már minden rendben lesz.

- Persze - fordultam vissza az italomhoz. - Szeretném azt hinni. Tudod, ezek után sok minden megváltozik.

- Mint például?

- Az életem menete, és a gondolkodás módom. Megtudtam, amit akartam - magyaráztam. - Innentől nem vagyok hajlandó egy szót sem pazarolni egyikre se. Nekem csak apám van, és az Ric.

- Megértelek. De e-miatt ne légy szigorú önmagadhoz.

- Ó, igen! Ne érezzek bűntudatot, hogy miattam mentek szét a... - haraptam el a mondat végét. - Szóval azok.

- Nem tettél semmi rosszat. Egyszerűen ők voltak ilyen barmok, hogy nem neveltek normális körülmények között, meg nem becsültek meg! Ne is törődj vele - szorította meg a combomon pihenő kezemet.

- Épp ezt teszem. Bár a tudat, még mindig előttem van - kortyoltam ki az utolsót a pohárból.

Még jobban megszorította a kezem, hogy rá figyelhessek. - Sosem leszel egyedül! Én mindig melletted leszek!

Ezek a szavak ismerősek voltak nekem. Én mondtam neki, még mikor összevesztünk.

A szívemig hatolt ez a pár mondat. Végre, a mai nap folyamán sikerült őszintén, kislányosan elmosolyodnom. - Köszönöm!

Leraktam a poharat, magam felé intettem. Damon agya kis ideig feldolgozta, mit is kérek tőle.

Egy ölelést. Egy forró ölelést, amilyenre most nagyon szükségem van. Szegény Damon meglepődöttségét nem is tudta elrejteni. Szája kinyílt, fekete szemei kikerekedtek, én meg egyre türelmetlenebbül vártam, hogy átkaroljon.

Hatalmasat dobbant a szívem. Feltápászkodott az ülésből, tett felém két lépést, majd lerogyott mellém. Egyik karja átlendült mögöttem, a vállamra huppant, a másikkal viszont erősen a mellkasához húzott.

A fellegekig robbantam. A rózsaszín felhőkig. Belélegeztem illatát, ugyanolyan csábító, megrészegítő volt, mint először. Tenyerem a mellkasán pihent, vele együtt emelkedett, és süllyedt, ahogy a férfi a levegőt vette.

Bájos volt, kisfiúsan. Egyszerűen mindenben tökéletesnek bizonyult. Legalábbis nálam biztos.

Éreztem, hogy a hajamba csókol, ettől elindult egy hideg érzet a testemen, majd eltűnt. Az önkontroll, ami annyira jó bennem, most valahogy megsemmisült. Minden vágyam az, hogy a közelében lehessek.

"Eksztázisomból" Damon pihegése ragadott ki. Szaporábban vette a levegőt, a szíve is gyorsabb lett. Most vettem észre, hogy a mellkasát cirógatom. Ki tudja, mióta csinálom ezt?

Hiába tértem észhez, mégis tovább csináltam. Szemeim a fekete ingbe fúródtak. Gyávák voltak felnézni.

Gyáva voltam. Először fordult elő velem, hogy visszakozok valami miatt. Ez a valami, inkább valaki volt, pontosabban...

Damon.

Hangosat nyeltem, gondolom Damon is hallhatta. Gyengéden felnéztem rá, kábultság olvasható le róla. Vágyakozva tekintett a szemeimbe, a feketeségben pedig a szenvedély vörös lángja táncolt. Ujjam hegyével alig súrolva bőrét végighúztam arcvonalain, fejem kissé oldalra billent, a csodálkozástól.

Remegő ajkán megálltam egy percre, forró lehelete összefonódott az enyémmel, hevítve köztünk a hangulatot. Olyan megadó volt, mint egy ártatlan kezesbárány. A nagy, félelmetes gyilkos, kemény szívű Damon Salvatore a lábaim előtt hever.

Gyengéden megcsókoltam, és mikor elhajoltam, Damon aggódva beszélni kezdett. - Ana, ha...

- Cssss! - csitítottam el a fiút.

Nem bírtam ki mosolygás nélkül. Ez, hogy látom, mennyire gyengéd, szerető oldala is van, beért egy szülinapi, karácsonyi meglepetéssel egyszerre.

Ezt látva már nem aggodalmaskodott tovább. Erősen a számra tapadt, nem is engedett egy jó ideig. Csókolt, szenvedélyesen, csibészesen. Hol felfalt, hol csak súrolt. Nyelve becsúszott a számba, nyelvünk pedig a dominanciáért küzdött.

Kissé megrendültem, mert olyan érzelmek támadtak fel bennem, amikről fogalmam sem volt, hogy léteznek. Idáig. Damonnak köszönhetően ezek is a felszínre törtek.

Bár ez furcsán hangzik, a férfinak köszönhetően éreztem, hogy visszatérek az eredeti önmagamba, nem a sírós, depressziós Ana vagyok. Többé már nem.

Az a makacs, önfejű, huncut csaj, akit az elején megismert. Két keze először az arcomat fogta be, aztán a derekamat. Bele-bele nevettünk a csókolózásba, majd ugyanott folytattuk.

Kezeimet a tarkójára bilincseltem, ezzel is közelebb húzva magamhoz. Beletúrtam dús, fekete hajába, az élvezet egyre jobban úrrá lett rajtunk. Hirtelen az ölébe huppantam, de akkor sem voltam hajlandó elszakadni tőle.

Úgy tűnt, ő sem tőlem. Simogatta a hátamat, tenyerével bejárta a felsőtestemet. Amikor ezzel végzett, áttért a combjaimra.

Én is akcióba fogtam. Fürgén gombolni kezdtem kifelé az ingét, hogy megláthassam hibátlan, kockás hasát. Nem kellett több neki. Eddig azért várt, hátha meggondolom magam.

Nem úgy néztem ki.

A fenekem alá kapott, vámpírgyorsasággal felrohant velem a szobájába...

*Damon*

Valamikor az éjszaka ébredtem. Zsongott a fejemben minden féle kusza gondolat. Nyitogattam a szemem, kezdett kiéleződni a látásom. Odakint még javában sötét volt, nem sütött be a hajnali napsugár.

Szuszogást hallottam magam mellől, odakaptam a fejem, és elmosolyodtam. Egy kócos fej pihent a másik párnán. Analia.

Eszembe jutott az elmúlt órák eseménye, és hát... nem csodálom hogy alszik. Ilyen fergeteges éjszaka után!?

Annyira elbambultam a csicsikáló kis szépségemen, hogy egy fél óráig nem is csináltam mást... Eldöntöttem, hogy ideje lenne felkelnem, ezért odahajoltam a kis szörnyike arcához, hogy megcsókoljam. Még aludt, de halkan felnyögött.

Elballagtam a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak, meg hogy előkészítsem a terepet a kis csillagomnak. A zuhanyzás alatt gőzgyűrűk áradtak a fürdőbe, gyöngyöztek, mint a füst. Lehetetlen volt másra gondolnom, mint arra, hogy az, akire vágytam, most ott alszik a túloldalt, a szobámban, az én ágyamban.

Egy reménytelenül romantikus ökör vagyok, be kell hogy valljam. Úgy éreztem, Katherine után nem jöhet már szerelem, ezért hordoztam több nőt az ágyamba... Aztán jött Elena, és mindent megváltoztatott.

De az sem bizonyult többnek hiú ábrándnál. Most, rám mosolygott a szerencse, hogy egy ilyen lányt fogtam ki. Nem szalasztom el.

NEM TEHETEM!

Fejemet az átlátszó üveges kabinnak nyomtam, hogy kicsit jobban elmerülhessek a gondolataim rengetegében.

Vele olyan más volt az együttlét. Más... A többi lánnyal érzelmek nélkül csináltam, a vérük miatt, vagy mert nem volt más. De Analia! Ő egy istennő. Egy igazi nő, aki kihívás volt a számomra. Meg kellett szereznem.

Ez a nagy kihívás, most sem lankadt, hogy már az enyém lett. Tudtam, hogy nem így lesz. Nem trófeának kell! Abból sajnos van elég.

Kiszálltam a zuhany alól, új ruhát kaptam magamra. Egy szürkés pólót, fekete farmerrel, bakanccsal. Ez a megjelenésem. Egyedi, megjelenésem, aminek STÍLUS a neve.

Kár, hogy az öcsémnek nem jutott belőle. Ezért is éri be ezekkel a nőkkel...

De én is azokba a nőkbe zúgtam bele, akikbe ő. Jobban mondva, ő zúgott bele azokba, akikbe én. Mert mind a kettőt én ismertem meg hamarabb. Engem láttak először, mégis... az unalmas testvérem nyert.

Nem tudtak értékelni. Ez van!

Damon Salvatore nem olyan, aki pazarolja az idejét ilyen emberekre!

Kiléptem a fürdőből, Ana még mindig húzta a lóbőrt, mint egy helyes kisbaba. Összeszorult a szívem, amikor rágondoltam, hogy milyen gyerekkort kellett átélnie szegénynek. Ökölbe szorult a kezem, a körmöm belekanyarított a bőrömbe. Legszívesebben élve eltemettem volna azokat a mocskokat, akik hozzá mertek érni.

Mindegy, ami elmúlt, elmúlt. Szerencséjük, hogy nem élnek, ennyi!

Leballagtam a konyhába, elkészítettem a reggeli kávéját, én inkább egy pohár bor mellett döntöttem. A kis vadócom fent aludta az igazak álmát, reméltem, hogy nem is kel fel addig, míg fel nem vittem neki a meglepi kávéját. Látni szeretném, milyen arcot vág!

Az üres poharat letettem, a gőzölgő kávésbögrével viszont elindultam felfelé. Belopóztam a saját szobámba, mint egy meglepi tolvaj, aki nem lop, hanem hoz.

Milyen vicces!

Egy picit megálltam az ágy szélén, lenéztem a halkan szuszogó vadóc hercegnőmre. Arcán szaladgált a hajnali napsütés, haja gyémántként csillogott. Rajongtam érte. A szívem repesett örömében.

Letettem a bögrét, majd csendesen visszakuporodtam hozzá. Magamhoz húztam, csókolgatásba fogtam a nyaka és a válla közti hajlatot. Csak úgy forrasztottam rá minden egyes puszit.

Édesen elmosolyodott, szemét nem volt hajlandó kinyitni. Bekucorodott a mellkasomhoz. - Hé! Jó reggelt, vadóc! Nem is köszönsz?

- Neked is jó reggelt szivi! - nehezen felhúzta fejét a párnán, elmosolyodott azzal a szexi mosolyával, üdvözlő puszit adott. Az első "jó reggelt" puszit. - Mennyi az idő?

- Úgy hajnal 5!

- Te jó ég! - morgott. - Aludjunk még!

- Édesem, ne csináld ezt! Rám is szakíts időt!

- Aludni sem hagysz? Rosszabb vagy mint egy gyerek! - vetette a szememre.

- ÉN? Én vagyok a hibás, mert magadba bolondítottál?

Kacagott, ahogy az orrommal a hajába túrtam. - Igen, mert hagytad magad!

- Ú! Ezt megkaptam.

- Győztem, amerika kapitány! - zöld szemeit rám szegezte. - Mikor öltöztél fel?

- Nem rég! Úgy egy órája vagyok fent, az alatt is folyton rád gondoltam.

Mint egy aranyos kiscica, felhúzta a paplant az orráig, csak a szemei kandikáltak ki. - Tényleg?

- Tényleg!

Egy perc alatt átment a boldogsága komorságba. - És mit éreznek a férfiak egy éjszakás kaland után?

A hajával babráltam. - Én több ilyet is szeretnék. Rajtad áll.

- Rajtam? Eddig is neked voltak nőid, nem nekem...

- Haha! Ez fájt - tettettem szomorúságot.

- Nem baj, felejtsük el!

Ana felült, mint egy édes gombolyag kiscica, megdörzsölte szemeit. - Kérsz kávét?

Felém kapta a fejét. - Kávét? - érte nyúltam, és a kis kezeibe nyomta. - Hűha, ez aztán a meglepetés! Köszönöm szépen!

- Semmiség!

- Aranyos vagy! Tényleg! - hozzám hajolt, jutalom csókot kaptam tőle.

- Szeretnél lezuhanyozni? A fürdőm rendelkezésedre áll!

- Igen, - ivott a kávéba - az jól esne!

- A fogason találsz majd két köntöst, megtalálod, melyik a női. Az a tiéd!

Szemöldökei felszaladtak a homloka közepéig. - Nahát! Ezt úgy értetted, hogy azoké, akiket lefektetsz?

- Nem - csempésztem cinikusságot a hangomba. - Csak is kizárólag a tiéd! - édes meglepettségére aranyos mosolyt eresztettem el. - Napokkal ezelőtt vettem, hogy legyen mit magadra kapnod nagy hirtelenjében.

- Te tudtad, hogy ez lesz?

Lázas mutogatásba fogtam. - Már megvolt köztünk az a tipikus vonzalom, ami meg szokott lenni, szóval igen! Mondhatjuk! Nem volt nehéz kitalálni...

Majdnem félrenyelt a nevetéstől, aztán sietve letette az üres poharat. - Bolond vagy! - utalt a mutogatásra.

- De ezért szeretsz!

- Ezért is! - helyesbített. - Hol vannak a ruháim? - nézett körbe. - A tegnapi kalamajkában, - fejezte ki magát édesen - elkeveredtek. Nem láttad őket valamerre? - forgatta ide-oda kis fejecskéjét. - Ugye nem dugtad el őket?

- Nem - válaszoltam, legbelül viszont vertem a fejem, amiért nem tettem. - Ott van neked egy kényelmes öltözet - mutattam az ágy végébe.

Kíváncsian fordult hátra, hangosan felnevetett. - Az inged?

- Miért ne? Hozok neked tiszta ruhát a lakásodból. Mire te végzel, itt leszek!

- De nekem nehogy valami olyat hozzál, ami... - nem fejezte be a gondolatot, de értettem.

- Világos, főnökasszony! - nem mozdultam, figyeltem, ahogy lecsusszan az ágy végén, felkapja az inget, és magára teríti. A gombokat lassan, biztosan kezdte begombolni. Nehéz volt a türtőztetés, egyszer-egyszer beleharaptam az ajkamba is. Felpattant a kis vadócom, körbefordult nekem. - Hogy festek?

- Csodásan! - vámpírsebességemnek köszönhetően mögé "teleportálhattam", hogy csókolgatni tudjam szabad nyakát. - Szívdöglesztő vagy!

- Kösz! - vetette nekem, kibontakozott ölelésemből, hogy eliszkoljon a fürdőig. - Siess vissza! - fordult felém, biztonságos távolságból.

- Sietek!

Az ablakhoz közeledtem, amikor újból meghallottam hangját. - Jó a segged!

- Tessék? - fordultam vissza nevetve.

Mosolyogva harapdálta az egyik ujját, majd ártatlanul belépett a fürdőbe. Megingattam fejemet, aztán már tényleg úton is voltam, hogy gyorsan visszaérhessek hozzá...