'Tűz a pokolban' 16. fejezet Meghívás

Reloaded

Tűz a pokolban

Meghívás

Tegnap az egész napomat Damonnal töltöttem, ahogy megnéztük a napfelkeltét. Addig könyörgött, hogy maradjak, hogy még az éjszakát is itt töltöttem. Feltöltődtem, mintha valamilyen energiaforrás lenne abban a szobában. Vagy csak Damon az oka!

Korán hajnalban indulnom kell haza, hogy otthon elintézhessek egy-két teendőt, mielőtt lelépnék Bonnie-hoz. Nehezen, de elszakadtam tőle. Felkeltem, hogy magamra kapjam a ruháimat, és gyorsan toll, papír után nézhessek.

Az íróasztalnál rövid keresés után találtam is. Leültem a puha székbe, szétfeszítettem a papírt, a toll nem sokkal lebegett felette. Még utoljára ránéztem az alvó amerika kapitányomra, végighordoztam szemeimet a kidolgozott kockáin, a szexi alakján, és persze hogy nem bírtam ki mosoly nélkül.

Végül szívfájdalmak között hozzáláttam a levél megírásának. Gyöngy betűkkel, határozottan szántottam a papírt, hiba nélkül leírtam azt a pár sort, amit neki szánok. Írtam, és írtam, nem tudtam leállni. Majd a régimódi, finom vonású tollat lefektettem az asztalra. A kezem között lévő levelet magamban kezdtem olvasni.

Damon!

Bocsáss meg, de hamar el kell mennem. Mára beszéltem meg Bonnie-val egy találkozót. Olyan édesen alszol, ha látnád magad! Nehéz téged itt hagyni, legszívesebben itt maradnék veled, de más dolgokkal is foglalkoznunk kell. Te is csinálj valami értelmeset ma, vagy ha nem akarsz, meg is várhatsz! Azért a búcsúcsókot nem felejtettem el! Szeretlek, Damon!

Ölellek, csókollak!

Analia

Tökéletes. Biztos tetszeni fog neki!

Nos, a kis éjjeli szekrényéhez osontam, leraktam szépen, hogyha kinyitja szemét, egyből meglássa. Egy percre újból elvesztem a makulátlan testének vizsgálgatásában, amit alig takart a takaró. Őszinte mosollyal lehajoltam arcához, először csak azt, majd a száját is megcsókoltam.

Mélyen aludt, nem észlelt semmit az egészből. Beletúrtam fekete tincseibe, majd eldöntöttem. Itt a távozás ideje. Elhátráltam, lekapcsoltam a lámpát, ami eddig fényt adott, végül visszanézés nélkül kiugrottam az ablakon.

A hajnali hidegben, szeltem a levegőt, át az erdőn, felbolygatva a még alvó állatokat. Pár madár már fel is reppent, heves szárnycsapkodással haladtak abba az irányba, amerre én tartottam.

Kihívás!

Sebességemet növeltem, és növeltem, arcomba vágott a csípős szél, kiszárítva kicsit a szemem. Nem bántam. A versenyszellem, az adrenalin vezérelt.

Számomra nem volt méltó akadály a kidöntött fatörzs, az utamba kerülő fa, a bozótos, vagy egy tavacska. Átjutottam mindegyiken. Ezt a sebességet tartva, pár perc alatt otthon voltam.

Fürgén beléptem a házba, szétnéztem. Mindig az az első. Idegen, behatoló után kutatok. Tiszta volt a terep. Sehol egy idegen szag, se semmi.

Volt még egy kis időm, amíg Bonnie-val találkozunk. Így vettem egy kellemes, forró fürdőt, aztán nekiláttam reggelit készíteni. Utána jöttek a szokásos teendők.

Mit vegyek fel? Hol a sminkkészletem? Hol van ez meg az a ruha? És a cipő?

Tipikus női munkamenet. Ezeket elvégezve is maradt több mint fél órám, ezért nekiültem gondolkozni, egy pohár bor kíséretében, kinek mit is vegyek karácsonyra!?

Damonnak egy minőségi piát szánok, meg egy apróbb meglepit..

Bonnie-nak valami boszis medált gondoltam, tudok is pár ismerőst, akiktől szerezhetnék. Jeremy... mivel ő is vadász akar lenni, egy kis kézikönyvecske jól jöhet neki. Ahhoz is rengeteg ismerősöm akad. Biztosan szívesen megosztanák vele a tapasztalataikat.

Tyler. Ő szereti a kosarazást, mint kiderült az első találkozásunkkor. Elég vicces volt! Neki szerzek egy aláírt pólót, a kedvenc játékosától. Van még időm kideríteni, ki is az.

Caroline. Akinek mindene megvan. Ez sem fog ki rajtam. Olyan, mint egy bájos kiscica.

Kiscica!

Ez az. Egy fehér szőrpamacsnak nem tudna ellenállni. Bár... lehet hogy Tylerrel lenne néha egy kis összetűzése.

Matt. Alig ismerem, alapjában véve, egy visszahúzódó srác. De beszélgettem vele párszor. Szereti a videojátékot. Ahogy én!

Könnyű dolgom lesz.

Stefan. Szeret olvasni. Szerintem nagyon örülne egy könyvnek az ő korából. Utána is nézek a könyvtárban.

Ric. Ó, igen! Ő meg a fociért van megveszve. Egy aláírt focilabda nagy sikert aratna! Alig várom, hogy lássam az arcukat, amikor megkapják, amire vágynak.

Elena. Na hát ő lesz az, aki nem kap semmit! Semmit!

Tudom, Karácsony lesz, meg minden. De most őszintén!? Megérdemli?

NEEEEEEEM!

Kap majd mástól...

A bor váratlanul elfogyott, kíváncsian pillantottam a konyhába, a mikrón lévő órára.

A francba!

El is ment a fél óra varázsütésre. Még a végén Bonnie fog várni rám, nem én rá. Elmostam a poharat, magamra kaptam egy vékony dzsekit, és robogtam is a Grillbe.

Kitártam a Grill ajtaját, megcsapott a jellegzetes kávézó- és kocsma hangulat keveréke. Szagok, arcok, hangok. Hamar rátaláltam a barátnőmre. Most ült le egy csinos asztalhoz.

Időben.

Oda masíroztam, félúton észlelte is a közeledésemet. - Szia, Bonnie! - köszöntem, amikor már odaértem.

- Szia! - állt fel, köszönésképpen egy szoros ölelésre.
Belélegeztem a különleges bosziillatát, ami csak neki van. Rengeteg boszorkánnyal vetett össze a sors, de nekik más szaguk volt. A Bonnie-é olyan volt, mint a természet, a friss levegő, s a forrás tiszta vizének aromája. Sietve helyet foglaltunk, mindkettőnk arcán fülig érő mosoly játszott. - Mi a helyzet?

- Nem fogod elhinni, mi történt! - újságolta lelkesen. - A főiskolán lesz egy buli, amire meghívást kaptam!

Kigubbadt szemmel meredtem az izgatott kismadárhoz hasonlító Bonnie-ra. - Milyen... buli?

- Halloween-i. Arra gondoltam, elmehetnénk együtt. Gyilkosnak vagy áldozatnak kell öltözni. Mit szólsz?

- Szuper! Szuperül... hangzik - vágtam rá, még mindig mosolyogva, bár nem túl vidáman.

Bonnie sasszemei észrevették ezt. - Vagy nem akarod?

- De! De csak tudod... Nem hívhatnám meg Damont is?

Átsuhant rajta a gondolkodás fénye, aztán szemrehányóan grimaszolt, karjait összefonta, és hátravetődött a székben. - Ez most komoly?

- Miért ne? Lenne velünk egy férfi is.

- Ana! Vámpír vagy, én meg boszorkány. Nem kell védelem!

- Az lehet, de elment az erőd!

Szív alakú arcocskája tükrözte a döbbenet, és a meglepettség furcsa színárnyalatait, úgy, mint az üveg, amikor a Nap sugarai megvilágítják. - Ezt honnan tudod?

- Hallottam. Ne kérdezd honnan, ez most nem lényeg! Tudom, és kész! Értem, hogy mit jelent ez neked, - elfordította sértett pofiját egy másik irányba, hogy ne nézhessek rá - tudom, milyen ez a leblokkolás. A bosziknál így szokás. Ha túlhajszolod magad, mint egy kapcsoló, lekapcsol az erőd. Volt dolgom boszikkal.

- Annyira dühít - kezdte finoman. - Tehetetlennek érzem magam - nyögte búsan.

- Figyelj! - fogtam meg az asztalon pihenő hideg kezét, amire magamhoz vonzottam tekintetét. -Túl leszünk ezen is! Meglásd! - megpaskoltam, aztán laza stílusra váltottam. - Király lesz! Bulizunk egy jót!

- Damonnal nem lehet bulizni - forgatta szemeit, mire mind a ketten elnevettük magunkat.

- Nem kedvelitek túlzottan egymást.

- Nem kifejezés! Egy érzéketlen, seggfej barom! A mi kapcsolatunk elég viharos, és hullámvölgyes. Csoda, ha kijövünk egymással.

- Akkor itt az ideje annak a csodának! A kedvemért - próbáltam hatni a lányra. - Ki tudja? Még barátok is lehettek!

- Na ez az, ami soha nem fog megtörténni!

- Igazad van, ne legyünk ennyire naivak - motyogtam. - Fejlemények Klausról?

- Semmi. Rebekah-ról annál inkább.

- Hm - elővettem a "Nem rossz!" arckifejezésemet, amiről annyira híres is vagyok. - Hallgatlak!

- Elviselhetetlen liba! - szegezte tekintetét a plafon felé, mintha az Istennek szánná ezt a kis szemkontaktust, amiért a nyakába szabadította azt a picsát. - Provokálja Elenát, - a név hallatán nem kicsit rándult meg az állkapcsom - aki mint tudjuk, még nem képes magát féken tartani.

- Milyen szomorú! - fojtottam el a mosolyt, ami a szám szélén üldögélt, és át akarta szőni arcomat. Teljesen nem, de minimálisra sikerült lecsökkentenem a mozdulatot. - Őszinte részvétem.

Kezemmel félhalkan doboltam az asztalon. Valahogy le kellett vezetnem a bennem dúló feszültséget. Ezen név hallatán mindig valami ilyesmi kerít a hatalmába.

- Ne legyél már ilyen! Most... - szemeim érdekesen rátapadtak, egy pillanatra találkozott, barna bociszemeiben furcsa pöttyök kezdtek pöttyöződni. A kis szünetelés után folytatta. - Most hasonlítasz Katherine-re.

Újra megrándultam, ezúttal nem csak az állkapcsom. Az egész testem.

Na igen, a másik név, amit gyűlölök hallani. Félreértés ne essék, nem azért, mert féltékeny lennék,vagyis de, de főleg nem ezért. Azért, amiért így elbántak a fiúkkal. Nekem ez annyira természetellenes, hogy nem lehet kifejezni szavakkal.

Reakcióm ugyanaz volt, bár kissé kedvetlenebbül. Felkunkorodott a szám széle. - Sajnálom, Bonnie! Egyszerűen rühellem mindkettőt. Mindegy - mondtam nyersen. - Beszéljünk másról!

- Ühüm - bólintott egyetértően, és szégyenkezve egyaránt.

- Hogy van Jeremy?

- Nagyon jól - vidult fel a témára. - Tanul, szorgalmasan!

- Ajánlom is neki! Különben miből fog eltartani téged, ha összeházasodtok!

Vidámság telepedett közénk, barna arcocskája halvány pírba öltözött a gondolatra. - Ugyan már!

- Éhes vagy? Vagy szomjas?

- Nem, köszi.

Hunyorítva furakodtam akaratlanul is szempárjába. - Biztos? Mert én szomjas vagyok, egyedül nem olyan jóleső. Igyál te is! Nos?

- Jól van! - adta meg magát. - Kérek egy narancslevet.

Pajkosan eleresztettem a legelbűvölőbb mosolyom, majd hátranéztem Bryan-ra. A nagy macira. - Bryan!

- Tessék kiscsillag! - nevetett melegséggel telve, a törlőt a vállára csapta. Épp nem szolgált ki senkit.

- Egy narancslevet, és egy pohár vodkát, kérlek!

- Máris! - bólintott.

Visszafordultam Bonnie-hoz, aki láthatóan felszabadult volt. - Hallottál Elenáról és rólam igaz?

- A veszekedésetekről? - kérdezte bután, amire persze megbiccentettem a fejem. - Arról mindenki!

- Kivéve Ric-et - vágtam a szavába.

- Alaric nem tudja? - szája nyitva maradt. - Ana!

- El akartam mondani neki, de valami közbejött - titkon reméltem, hogy nem fog rákérdezni a dologra.

- Akkor csipkedd magad, kisanyám! - sóhajtott. - Jobb, ha tőled tudja meg, mint mástól.

- Jelenleg kisebb problémája is nagyobb annál - célozgattam finoman, láttam, hogy célba is talált.

- Hogy érted ezt?

- Úgy, hogy...

Bryan ekkor lépett színre, két pohárral a tálcáján. A mindig is nagyra becsültem, most azonban szuperhőssé vált! Kihúzott a trutyiból.

- Tessék lányok, az italok - tette elénk a poharakat.

- Köszönjük - duruzsoltam. A duci maci férfivel csevegésbe kezdtem. - Hogy vagy, Bryan?

- Kösz, jól! És ti?

- Jól - vágtuk rá Bonnie-val. - Mondjuk! - folytattam egyedül.

- Szoktam itt látni Alaricot! Nem túl jó a kedve mostanság - jegyezte meg. Ez a megmentés a fellegekből, a mélybe taszított. Itt vágtam el magam. Kerültem az asztal túlsó felén tanyázó tekintetét, helyette az én hősömből vált hóhéromra néztem. - Bajok vannak?

- Kicsit... magába zuhant - magyaráztam. - Nemsokára rendbe jön!

- Oké! - közepes erősséggel vállon veregetett. - Hozd helyre!

- Igyekszem!

Eloldalazott, mert a vendégek újból özönleni kezdtek a rendelésükkel, sőt, akik már rég itt voltak, azok is újra rendeltek. Mintha mi sem történt volna, a legnagyobb természetességgel ittam bele a vodkába.

A kortyok alatt felnéztem Bonnie-ra. Gyilkos pillantással morfondírozott vonásaimon. - Mi van?

- Kisebb baja is nagyobb annál? Piálni jár a Grillbe? Elmagyaráznád, kérlek, mi van Ric-kel?!

Morogtam egy rövidet, kaparó torkomat megköszörültem. - Legyen! Nem bánom!

Szóra nyitottam a számat, hogy belekezdjek a szájjártatásba, és abban a pillanatban figyelmem megakadt valamin. A nyíló ajtóra.

Azt hinné bárki, hogy közönséges cipők zaja szűrődött arról, a szívem viszont tudta, kihez tartozik a jellegzetes hang.

Damonhöz.

Bonnie meglátta a fölényesen belépő vámpírt, kényesen hömpölyögve suttogta alig hallgatóan. - Lekoptatnád?

- Ne legyél már ilyen! - mondtam saját szavaival, neki is feltűnt. - Mi rossz történhet?

Hátranéztem a vállam felett, a szexi, 250 wattos, ellenállhatatlan mosolyával álldogált. Letekintett a padlóra, oda is küldött belőle, majd gyors léptekkel indult meg felénk. Nem vettem le róla a szemem.

Hamarosan megérkezett, szemkontaktusunk az égig repített. Mézédes csókjai, megbabonázó íriszei jutottak az eszembe, az utóbbit már láthattam, az előzőből még ma nem kaptam. - Jó reggelt, vadóc! - vágódott le a mellettem lévő székre, csábosan hozzám hajolt, reggeli puszit követelve.

- Szia!

- Megkaptam a leveledet - kacérkodott, arca nem távolodott el túlságosan a csók után. - Köszönöm, bébi!

- Szívesen! Honnan tudtad, hogy itt leszünk?

Szája oldalra csusszant. - Nem tudtam. Inni jöttem, hogy "csináljak valami értelmeset" - idézte fel a levélben írottak közül egy sort, amire még jobban mosolyogtam.

- Hm. Jó programnak ígérkezik.

- Főleg, hogy itt vagy! - köhintések apró sora zökkentett ki minket. Ránéztünk a hang forrására, Bonnie-ra, akinek kis arcára kiült a "mindjárt hányok, csináljátok csak nyugodtan" mondattal megegyező pofa. - Alamuszi boszi! - köszönt Damon.

- Beképzelt, arrogáns, manipulatív, részeges, undorító... Bocs, túl sok van, nem sorolnám most. Egyezünk ki abban, hogy: "Helló te féreg!".

- Bonnie! - suttogtam a fogaim között.

Damon azonban hallotta. - Ne is foglalkozz vele. Mi jót csináltok?

- Minden jó, ha te nem vagy benne! - folytatta a boszorkány.

- Bonnie! - sziszegtem megint.

Hiába. A fiú ezt is kiválóan hallotta. - Mondja ezt egy erejét vesztett boszorkány! Tényleg felemelő!

- Elég - állítottam le őket.

- Gondolom, azért vagy így kiakadva, mert Alaric megtagadta Anat, miattam.

Bonnie egyre jobban gubbadó szemeit nem vettem jó jelnek, és Damon sem. Kezemet a homlokomra csaptam. - Te barom!

- Szóval nem tudtad.

- Miről kéne tudnom? - robbant ki belőle.

El kellett mondanunk mindent az elejétől a végéig, addigra Bonnie Damon iránt érzett utálata az egekig szökkent, vagy tovább. - Gratulálok!

- Figyelj! Én tudom, mi a jó nekem! Ha mégis pofára esnék, és lapátra tesz, - Damon szemöldökei összeszaladtak, próbáltam nem rá, hanem az idegeskedő Bonnie-ra koncentrálni - akkor elmondom, hogy igazatok volt.

Csend. Kis csend telepedett közénk. Ezt persze Damonnak muszáj volt megtörnie. - Jeremy? Csatlakozik az édes hármasunkhoz?

Bonnie feje zöldülni kezdett az undortól, a haragtól egyaránt. Jobbnak láttam cselekedni, hárítani a veszélyt. - Lődd le magad! Inkább ezt hallgasd! - fonódott össze tekintetünk kíváncsian. - Bonnie meghívott minket a főiskolai Halloween-i bulira. Gyilkosnak vagy áldozatnak kell öltözni. Mit szólsz?

- Önszántából? - gyanakodott cukin.

Még a boszorkány előtt válaszoltam. - Természetesen! Van kedved?

- Naná! Akkor már csak egy valamit döntsünk el! - dörzsölte tenyereit. - Minek öltözzünk? Gyilkosnak, vagy áldozatnak?