'Tűz a pokolban' 20. fejezet Szürke köd I.

Reloaded

Tűz a pokolban

Szürke köd I.

( Befejező előtti rész )

Buldózer módjára rontottam be a Lockwood házba. A város legfontosabb épülete, és köztük a legszebb is. Bár a Damonék birtoka jobban bejön. Amint beléptem.... beléptem? Helyesbítek. Betörtem az ajtót, fehér, márvány kő fogadott a padlón, aranycsíkokkal felosztva. A fal vakítóan fehér volt. A hatalmas, üveglapocskákból álló díszcsillártól egyenesen hátast dobtam.

Nem kellett sok, érzékeltem a többieket, tőlem jobbra. Arra kaptam a tekintetem, a nappali dugig volt a "barátaimmal". Mind elnémultak a nagy bevonulásomra, kíváncsian tapadt rám egyszerre rengeteg szempár.

Köztük Damoné, és Elenáé. Nem messze álltak egymástól, de azért tisztes távolságban. Megráztam a fejem, hogy elfelejtsem egy kicsit őket. - Mik a fejlemények? - kocogtam be a díszes helységbe.

Mint a Salvatore villa. Itt már barna színek uralkodtak, italok, festmények, szobrok,vöröses függöny. A hozzám közel álló Stefanhoz masíroztam. - Még semmi.

- Hogy tudtátok meg? - kerestem menedéket a levélzöld szemében.

Csalódottan felszusszant. Ekkora ürességet nem láttam rajta ezelőtt, szinte belemart a szívembe. - Connor küldött egy üzenetet nekem, a bátyámnak, és Tylernek. Jeremy telefonjáról.

- És?

- Napnyugtakor meghalnak a fogjok - dörmögte ezúttal Damon.

Futólag rákerült a figyelmem, aztán szépen sorjában a többiekre. Caroline az ablak előtt feszengett, mélyen a gondolataiba merült. Tyler a régimódi kanapéba kapaszkodott, íves száján fintor hintázott. És ennyi.

Hiába kerestem Bonniet, Jeremyt, vagy Mattet.

Olyan kevésnek éreztem magunkat. Bizonyára nem vagyok vele egyedül. - Az nem lehet. Nem engedhetjük! Van már valami terv? Ötlet?

A két Salvatore csendesen egymásra nézett, megkezdődött köztük az a kommunikálás, amit csak ők értettek maguk között. A percek alatt, amíg méregették a másikat, én Elenát fürkésztem. Kis, lila karikákat láttam a szeme alatt. Nyilán álmatlan éjszakája lehetett.

Szemében apró bevérzés éktelenkedett, haja kócosabb a szokott simaságnál. Meggyötört, bágyadt a pofája. Nem éreztem sajnálatot. Legbelül... tényleg csak a gyűlöletet éreztem.

- Az lesz a terv, - mosolygott teli pofásan Damon - hogy megyek, kitépem Connor szívét, és megetetem vele.

- Óvatosnak kell lennünk, Damon! - ellenkezett Stefan. - Csapdába eshetünk.

- Amilyen szerencsétlen vagy, te talán igen. Én nem! - törtek elő mindkettőből az indulatok. - Vagy jöhet egy nyitott szívműtét.

- Igaza van Damonnak! - kotnyeleskedett Elena, ezen szavak hallatán görcsbe ugrott a gyomrom. Ingerült lettem, ezt nyomatékosítottam a felé vetődő szemrehányásomban. A lány, szótlanul tűrte a megrohamozásomat, két másodpercig. Könyörögve fordult Stefanhoz, aki ellenállhatatlannak találta ezt a fellépését Elenának. Damon szabályosan földbe gyökerezett. - Connort most kell letámadni.

- Nyugi van, kislány! - szúrtam oda. - Nem tudjuk még, milyen helyzettel állunk szemben.

- Előre kell menni, felderíteni a terepet! - állt elő Stefan, reménysugár fénylett arcán, ahogy egyetértésben bólintottunk.

- Ez mind szép és jó! Én nem várok!

- Várni fogsz! Tudni akarom, mit tettetek eddig.

Harcias hangnemembe ellenségességet fűszereztem, a fekete fiú nem hagyta ki grimasz nélkül. - Anya lezárta a környező utcákat - motyogta Caroline.

- Én meg harcolok, ha kell. Vagy lefoglalok.

- Jól van, Tyler. Erre nem lesz szükség.

Damon torkot köszörült. - Nincsenek zsaruk. Nincsenek szemtanúk. Mire várunk még?

- Azt mondtad, - hagytam figyelmen kívül őt, intézve Stefannak a szavaimat - csapdába eshetünk?

- Connor nagy csapda készítő. Kiszámíthatatlan - magyarázta nekem.

Damon a szoba végén megfeszült, izmai kidagadtak. Tudtam, hogy kezét ökölbe szorítja. Elena bambult a messziségbe. Nem tett semmit.

- Megoldom - vettem elő a telefonomat.

- Mit művelsz? - jött a nyers kérdés.

- Mindjárt meglátod, Damon! - már a fülemhez is vettem, fülemben játszott a csöngés ritmusa. Csöngött, csöngött. Kezdtem kissé türelmetlenné válni, de tudtam, hogy akit hívok, szeret várakoztatni. - Klaus! - köszöntöttem a vonal túlsó végén lévőt, akinek a nevére a velem egy szobában lévők elnémultak. A ház visszhangozta a fagyos, rideg ős nevét. - Analia vagyok!

- Analia! Micsoda meglepetés édesem! Minek köszönhetem a hívásodat?

- Nos, az a Connor, csapdába ejtette néhány barátomat. Szeretném őket kihozni.

- Akkor tedd meg!

Kuncogtam egy erőteljeset. - Nem ilyen egyszerű. Sokkal, komplikáltabb... Szövetkeztél a többiekkel. Nem? Na most. Te, segítesz nekik. Nem hívtalak volna fel, mert egyedül is kihoznám őket onnan - búgtam. - De nem tudok megvédeni mindenkit.

A feketére festett körmeimet kezdtem nézegetni. Kis színjátékot akartam beleadni a beszélgetésbe. - Miért segítenék nekik? - vidámkodott azzal a zord, fagyos hangján.

- Mert megígérted. Amúgy is, fontos vagyok neked. Én pedig most készülök végbevinni egy öngyilkossági kísérletet - a gonosz mosolyról a szám szélén, nem tehetek. Abszolút nem. Elszórakoztat a tudat, hogy sakkban tarthatom. Lélegzetvisszafojtva várta a közönség, milyen irányba kanyarodik a beszélgetés. Felsandítottam Damonra, akinek gyönyörű, fekete szemét egyre több aggódás, féltés töltötte be. Alig bírta magát visszafogni. - Az lesz az első dolog, hogy megöletem magam a vadásszal. Ugye ezt nem akarod? - szapora, sarokba szorított légzés hullámzott a telefon túloldaláról. - Háromig számolok, és indulok is. Nem tud majd elkapni se Damon, sem Stefan, sem Tyler, se senki.

- Mit művelsz? - ismételte magát Damon reszketve már az idegtől.

Caroline, és Tyler testén a döbbenet hulláma suhant át, Elena arcocskáján pedig a totális értetlenség. - Gyerünk! Egy... - nem jött válasz, vagy akadályozás. Stefan tudta, hogy megtenném, ha eljutok a háromig, ezért harci készültségben állt, mint Damon. - Kettő...

Éreztem a férfin, hogy ő is rájött már. Nem viccelek.

- Jól, van. Jól, van. Mit akarsz?

Fellélegzett mindenki. Kiengedték a visszafojtott levegőt. Íriszem égni kezdett a közelgő harctól, annak izgalma belém költözött. - Kiváló választás! Egy hibridet.

- Minek?

- Biztosítani kell nekünk a bejutást. Mivel forrásaim szerint Connor ravasz. És ügyes csapda mester.

- Nem tévedett a forrásod - mondta. Gyengéden mosolyogva Stefanra néztem, akinek a szája szintén mosolyra fakadt. - Így igaz. Rendben, ahogy akarod. Ezért cserébe viszont neked is adnod kell valamit!

Lemeredtem. A múltkori véradás... Te jó ég! Az emlékétől borsódzik a hátam. Ha a fájdalomra gondolok, megborzongok!

Nyeltem egyet, mire a tokromban keletkezett gombóctól megszabadultam. - Mi lenne az?

- Azt már nem! - szólalt fel Damon, megkeményedett, fellángolt arckifejezése miatt rosszul éreztem magam.

Stefan bölcsen csendre intette, tudtam, hogy Damon magában halálra ítéli az öccsét. Damonnal megragadtuk a másik pillantását, és nem engedtük el. Áramlott a köztünk lévő érzelemfázis.

Kétségek emésztettek, amikor Klaus halkan beszélt hozzám, simogatóan, gyengéden. - Ezt később megbeszéljük. Viszlát, kedvesem!

Pittyegés. Pitty, pitty, pitty.

A hirtelen jött hidegzuhanytól, mozdulatlan lettem. Akkor is ott tartottam a készüléket, amikor már nem beszéltünk. Aztán szép, lassan, lehanyatlott a karom a testem mellé. Kifejezéstelenül fészkelődtem.

Mit akarhat ez a féreg?

És akaratom ellenére azok a képek törtek fel, amiket nem akartam, hogy előjöjjenek. - Ez most nagyon szükséges volt! - dorgált le az idősebb Salvatore, míg a többiek csendben maradtak, érzékeltették velem a hálájukat. Különösen Stefan, akinek tenyere a vállamon pihent. - Mire volt ez jó, ha?

Elbambulásom ellenére még mindig őt néztem. Fogaimat hiába szorítom ilyen helyzetben, kicsusszannak a szavak. - Te barom, jobb ha befogod! - mintha védekezni akarna ellenem, izmos karjait összefonta maga előtt. Elkalandoztam a látvány adta gyönyörben, azonban a düh hamar felrázott a hipnotikus állapotomból. - Te szövetkeztél vele, amikor volt a nagy cécó, és akkor is meg kellett mentenem az irhádat! Te mondtad, hogy erős a vadász! Akkor ne rinyálj most, hogy le tudnád győzni, ezzel feleslegessé téve a szavaidat, a tetteidet, és a mi tetteinket a múltkori kirohanásodban - vádoltam.

Tűrte a vádakat, nem is vágott vissza nekem. Stefan megdörzsölte a vállamat, barátságosan. Elena Caroline-ra bámult. A szőkeség látványosan félrenézett. Nem akarta a szemkontaktust tartani a másikkal. A tegnap este történtek miatt. Tyler biccentett nekem, és kacsintott. Ezek szerint csak Damon játssza az agyát, a hisztis gyereket, és valóban megérte megtenni az előbbi dolgot.

- Köszönjük! - suttogta Stefan.

- Alaric? - kérdeztem finoman.

- Meredith lefoglalja. Tud róla, de hidd el, Meredith miatt megnyugszik!

- Rendben!

Stefan hátrált egy lépést. - Előre megyek, hogy felmérjem a helyzetet.

Damonnal farkasszemet néztünk, képzeletben versenyt is folytattunk ezzel. Kizárt az elméjéből, szinte eltaszított magától. - Tudod mit? Én is veled megyek!

- Nagyszerű!

Figyelembe sem vettem Damon utolsó megjegyzését, csak hátat fordítottam, szorosan Stefan mellett, kicsit előrébb baktattam. Szóval, irány a Grill!

Mentőakció.... Indul!

*

Damon egy percre sem tud leszállni rólunk. Stefan már kétszer megszakította a vonalat, de Damon megint próbálkozott.

Ő, meg Elena fent maradtak egy hotel szobában, ami rálát a Grillre. Kettesben. Leátkoztam már az egész Istenséget az égből. Durcásan tettem karba kezeimet a mellem alatt, direkt nem néztem fel a fiúra, aki az ablakból bámult. Nem tettünk a hotel mellől szinte egy métert se, a parkolóig se jutottunk, az állandó zaklatásától.

Stefan türelme is a végét járta. - ... és ott menjetek be! Elrejthette a bombát a falnál, meg...

- Inkább mondd ezt meg Ananak is.

- Igazad van! Add őt ide! - mormolta.

Stefan tehetetlenül nyújtotta felém a telefonját. Szemem sarkából láttam, hogy a vonal még él. - Téged kért.

Engem akart hallani. Óvatosan érte nyúltam, amint a kezembe került, kinyomtam, és kikapcsoltam a telefont. A megrökönyödött srácnak visszaadtam. - Bocs! Nem bírtam elviselni a hívogatását - forgattam a szemem. - Rosszabb, mint egy parancsolgató szülő.

A vámpír fehér bőrén némi napfény játszott, a fény beletúrt szőkésbarna hajába, visszatükröződött a szeméről is. Ő is helyes volt, mégsem találtam annyira vonzónak, mint Damont. - Nem haragszom!

Tompán érzékeltem Damon kiakadását az ablak előtt, a magas emeleten ( egyébként, szerintem egy ember is hallotta volna, kifinomult hallás nélkül is). - MI AZ HOGY ROSSZABB, MINT EGY PARANCSOLGATÓ SZÜLŐ!?

- Menjünk! - invitáltam a Salvatoret.

Csendben, észrevétlenül osontunk a Grillhez...