2012. november 26., hétfő

'Tűz a pokolban' 18. fejezet Véres Halloween

Reloaded

Tűz a pokolban

Véres Halloween

Ajánlott zene:

- Ez nagyszerű! - mérgelődtem. A fekete, igen merész, és mély kivágású ruhám cipzárja az utolsó pillanatban akadt be. - A franc essen belé!
A kislámpám égett egyedül, alig volt fény a szobában. Minek? Semmi szükségem rá. Hiába próbáltam ráncigálva, erősen felhúzni azt a nyamvadékot, azért sem akart engedelmeskedni. Még nem voltak itt értem.
Damon a telefonban elmondta a programot. Először is, ( amire csendesen kiborultam, őrjöngtem magamban ) Elenáért megy. Majd a bosziért, és értem. Azért, mert a házamtól közelebb van a főiskola.
Végül is, ez igaz, ezzel nem vitatkozom. Mégis, olyan rossz érzésem van ezzel a bulival kapcsolatban, hogy példát még nem éreztem rá. A tükörből visszanézett rám egy ideges arcú, feszült nő, aki kicsit begolyózni látszott. Meg kell próbáljam élvezni a partit.
Azért is, hogy Elena ne örüljön!
Ric szerint beképzelem magamnak ezt az egész versengést Damonért. Pedig nem! Be fogom bizonyítani. Nem vagyok én kattant!
- Gyerünk már! - sziszegtem a fogaim között a masszívan ellenkező cipzárnak. - Kérlek!
Ekkor felvándorolt a hátamon, kis angyal módjára. Finom ujjak vezették, kis segítségképpen. - Majd én!
A tükörben meg is láttam a vigyorgó fiút, vicces kalapban, köpenyben. - Kösz! Egy fél órája szívok vele! - nyögtem.
- Én kellek ide! - suttogta pajkosan, mire a vállamhoz hajolt. Belélegezte a parfümfelhőt, ami körülölelt, a nyitott résznek köszönhetően a vállam, a dekoltázsom szabadon maradt. Lehelete játszani kezdett a nyakam vonalán. - Hmm. Nagyon szép vagy!
- Köszönöm!
- Nem tudom, minek öltöztél, - karolta át a derekamat - de gyilkosra tippelek - csókolta meg végre a vállam, amit olyan régen várok. Hátradőltem a karjaiban.
- Honnan veszed?
- Mert megölsz engem! - motyogta két csók között. - Elevenen felfalsz!
Elbambultam a tükörben látott képen. Olyan jó párost alkottunk, és ezt nem beképzeltségből!
Egy kicsit...
De mégis. Az első pillantástól, az az első találkozásunktól, az első beszélgetésünktől megvolt köztünk az az összhang, ami annyira szükséges egy ilyen kapcsolatban. - Ha már itt tartunk, - intettem le a túlbuzgó srácot - te minek is öltöztél?
- Én? - hajolt el, hogy felé tudjak fordulni. Köpenye alatt fekete, úriemberes zakó, fehér inggel párosult, a hozzátartozó fekete gatyával, és cipővel. - Khm - igazította meg a ruháit, a kalappal együttvéve. - Kérem szépen, Hasfelmetsző Jack-nek!
- Hasfelmetsző Jack? - fogott el a kacagás hulláma.
- Igen! - emelte fel az állát, fölényeskedve. - Ő a kedvenc gyilkosom!
- Ó - hervadt le a nevetés szintje egy mosolygásra. - Tetszik!
- Mehetünk végre? - siettetett. - A csajok lent várnak!
Kettőjük közül Elena gondolatára forgattam csak a szemem. - Menjünk - éreztettem a hangomban a gúnyt.
Damon féloldalasan elhúzta a száját, aztán belekaroltam a karjába, és elindultunk Damon Camaro SS-éhez. Kilépve az ajtón, a hidegbe, megláttam a kocsit, és hátul a lányokat. Bonnie boldogan integetett az üvegen keresztül, Elena meg a másik oldalt kuksolt.
Reméltem is, hogy nem a Damon melletti helyet foglalja el. Az már foglalt. Damon kitárta nekem az anyósülés ajtaját, hálásan cuppantottam egy puszit ajkaira.
Mind bekerültünk az autóba, kedvetlenül köszöntem egy "Sziasztok"-ot, érezhető volt, hogy nem a legjobb hangulatomban. A kocsi jó tempóban gurult alattunk, mi meg békésen ültünk benne. Csendes volt, a motor felől alig lehetett hallani valamit.
Egy kész csoda ez az autó.
Kifelé bámultam az üvegen, a sötét foszlányokat, amikből néha fákat, néha bokrokat, néha félelmetes árnyakat véltem felfedezni. Ritkán fordultam Damon felé, az esetek nagy részében ő is pont akkor pillantott az irányomba. Meglepetten összemosolyogtunk.
És nem tudom hogy, mintha mágneses erő irányítaná őket, a kezeink automatikusan, észrevétlenül megtalálták egymást, és összekulcsolódtak kettőnk között. A visszapillantóban láttam, hogy ez nem csak engem rendített meg, hanem Elenát is. Engem jó értelemben, őt viszont...
Alig pár perc alatt megérkeztünk a főiskolához. Addig meg sem szólalt senki. A főiskola fényekbe volt öltöztetve, színes, vakító fényekbe, és egy vászon lebegett a bejárat felett a "Gyilkosok háza" felirattal díszelegve. Rengeteg diák tolongott befelé, a már dugig lévő épületbe, rémisztőbbnél rémisztőbb szerelésben.
Hangos zene zaja tompán hallatszott el hozzánk, és ahogy a négy ajtó kicsapódott, mindenki kilépett, a különféle italok vegyülete is utolért. Orrfacsaró bűzzel.
A négyesfogat megtorpant az autó mellett a járdán. - Mehetünk bulizni? - vette kezébe az irányítást Damon.
- Mi megyünk! - ragadtam meg a kikerekedett szemű Bonniet. - Ti intézzétek el, amiért jöttetek! - járattam a szemem egyik félről a másikra. - Később találkozunk.
Damon szélesen mosolygott, Elena kerülte a velem való szemkontaktust, ennek érdekében a járdát fixírozta, haját a füle mögé simítgatta.
Ő sem egy apáca ruhában jött. Nagyon is merész, akárcsak az enyém, felettébb erős sminkel párosulva. Húztam magam után a kis boszilányt, szó nélkül, engedelmesen hagyta. A bejárathoz érve sötétség fogadott. Kékes lilás sötétség, amit a színes diszkófények hasítottak át itt-ott.
Bonnie megbökdösött. - Keressünk inni valamit!
Helyeseltem. Rövid keresgélés után rátaláltunk az italos asztalra. Az út alatt kanyarogni kellett a sok velem egyidős fazonnal, kezeik néha olyan helyre tévedtek, amik miatt a lábujjuk három hétig fájni fog, a cipőm sarkának köszönhetően.
Bonnie nem rettegett tőlük, láthatóan tartotta a távolságot. Ki is fogták szegényt, mind nekiakartak ugrani, ha nem lettem volna mellette én, meg a meggyőző, "kinyírlak, meghalsz" tekintetem.
Úgy ugrottak el tőle, mint macska a tűztől. Volt, nincs!
A bunkók csoportja, ( rajtuk kívül ) akik neked mennek, megtaposnak. Nem arról vagyok híres, hogy tűröm. Megelőzve a bajt, én csinálom...
A dobhártya szaggató zenétől nem lehetett beszélni, nekünk mégis sikerült. Kellemesen elcsevegtünk egy jó órán át, kezünkben mindenféle italnak helye volt. A barna szemek nem csak a fények miatt, hanem kicsit az alkohol hatására is természetellenesen kezdtek csillámlani.
A semmiből kiszúrta a rég nem látott baráti körét, elengedtem őt, mint egy kismadarat, aki egyenesen repült is tovább. Egyedül maradtam. Vagyis nem teljesen. Egyedül, a piával, meg százezer emberrel.
Ha már buli, miért ne hozzam ki belőle a legjobbat?
Visszagaloppoztam a "tánctérre", vagy inkább az ördög játszóterére. Lengedezni kezdtem a fülbemászó zenére, nem sok kellett hozzá, hogy táncra perdüljek.
Megjött a buli fénypontja! A bulikirálynő!
Átengedtem magam a ritmusnak, a dübögő zenének, és az élvezetnek. Eluralkodott a csontjaimon, a végtagjaimon, minden négyzetcentiméterembe bekerült. 
A csípőm önálló életre kelt, szabad akaratú mozgásba kezdett, karjaimmal láthatatlan köröket rajzoltam a levegőbe. A közelemben mindenki felfigyelt rám, a "parti arcra", hogy azt a szegény, kezdő srácot idézzem, aki így akart udvarolni nekem...
Velem szerettek volna táncolni, páran még el is akartak hívni beszélgetni, de nem ismerkedni jöttem. A legnagyobb tisztelettel sem, mert ez egy szórakozó hely, nem párkereső. Jó, mondjuk itt is lehet találni pasikat/csajokat, akik egymásra is találnak, én ebbe a kategóriába rég nem tartozok bele.
Pontosan azóta, hogy Damonnal vagyok.
Nem csalnám meg soha, semmi pénzért. Az időérzékelése teljesen kiesett, ha tippelnem kellene, fél órát táncoltam.
Aztán deja vu érzésem támadt, ami mosolyt fakasztott a szórakozott arcomra. Ismerős kezek simultak a derekam vonalán, egy másik test simult az enyémhez. Damon végre visszatalált hozzám, Elenától.
- Emlékeztet ez valamire - sugdolózott velem.
- Engem is! - pördültem szembe a párommal. - Most viszont nem kell rohannom.
- Felhívás keringőre?
Játékosan harapdálta ajkát, fehér fogai kibújtak közben. Nem ettem már pár napja, direkt erre a napra készültem. Ha már szórakozás, kicsit kirúgok a hámból. Megragadtam egy izmos izompacsirtát mellőlem, erősen magamhoz húztam.
Barna szemekhez kócos szőke haj párosult, és ezekben a barna szemekben megláttam a feltörő elképzeléseket, amik képekben elevenednek meg. Nem egészen az következik amire számítani fog. Elmerültem a habcsók puhaságú pillantásban. - Nem fog fájni. Csendben maradsz!
Annak rendje és módja szerint következett minden. A szemfogak duzzadása, a szemem vöröslése, és a vacsora. Ivás közben betekintést kaptam a fiú elméjébe. Egy kitűnő tanulóval volt dolgom. Egy tisztességes, szingli, becsületes rögbijátékossal. Figyelemre méltó!
Damonból sugárzott a féltékenység. Most érzi, mit élek át Elena és miatta.
Az azonban más. Ők nem ittak egymásból. Ó, várjunk! DE!
Azóta sem felejtettem el ezt. Nem csinálok belőle nagy ügyet, csendben szitkozódok magamban. Damon egy lányt húzott magához, ő annak a lánynak szívta az éltető vérét.
Bevallom, nem csak neki nehéz a közelemben tartania magát. Én is... kívánom az ő vérének ízét. Meg akarom kóstolni, tudni akarom, milyen is!
Végül mindig visszafogom magam. Ugyan, nem lennék rá képes, főleg nem engedély nélkül.
Levegőért kapkodtam, mert hát nekem is levegőt kell vennem egyszer. Rásiklott a szempárom a másik vámpírra, ő is épp levegőt nyeldekelt. Betegesen vigyorogtunk, meglendítettük a kezünk között lévőket, bele a tömeg emberbe, hogy újra csak ketten lehessünk.
A félhomályban is láttam a vér lepte száját, a világító fekete szemeit, a kidolgozott, férfias alakot. Egyszerre kezdtük ropni újra, gátlások nélkül, nem törődve semmivel. Nem érdekelt, hol lehet Elena, sajnos az sem, hogy hol lehet Bonnie.
Tíz perccel később nyomasztó gondolatok találtak felszínre bennem. Mi van, ha leitatják, és kihasználják szegényt, én meg itt táncikálok? Vagy elrabolják? Beláttam, ez nem mehet így tovább.
A keresésére indultam. - Damon! - fékeztem meg egy másodpercre, bóbiskoló fejjel, tátva maradt szájjal állt meg a lábain, és nem ugrált tovább. - Megkeresem Bonniet! - nem igazán figyelt rám, feje minden felé keringett, csak felém nem.
Vállat vonva eltűztem a tömeg lelkes tagjai között, félre-félre lökve egy-egy személyt. Megrémültem, mert nem láttam a kis Bonniet a tömegben, pásztázó kereső szemem nem találta sehol. Más módszerhez folyamodtam. Az emelet kordonján megláttam őt, háttal állva, részegen vihogni. Ez cseppet sem tetszett nekem, a társaságot elnézve azért leszűrtem, hogy biztonságban van.
Nem nyugodtam, míg el nem hoztam onnan. Biztosra mentem. Igazán biztonságban mellettem lehet. Megálltunk a lépcsőtől srégen nyíló ajtófélfánál. - Figyelj, Bonnie! - ráztam meg gyengéden a vállát, sikerült magamra vonni a figyelmét. Ez a buli egyre jobban kezd elszabadulni. - Most már elég lesz a piából - vettem ki a kezéből a poharat, elhajítottam az előszoba másik végére.
- NE! - nyafogott, szokásától eltérő, változó hangsúlyú hangon.
- Most nyomás vissza táncolni - sóhajtottam.
Hátha ez lefoglalja. Az ugrándozó tömegbe bambultam, újból Damont keresve. Az izmaimat a totális értetlenség vezette. Lezsibbadt a nyelvem, a szám, az egész arcom, a lábam, a karom... mindenem!
Úgy látom Damont annál inkább lefoglalta a tánc. Meg valami. Jobban mondva valaki.
Elena.
Ugyanolyan forrón táncoltak, mint én az előbb Damonnal. A fiúról lekerült a kalap, a köpeny, a zakó, fehér ingben tündökölt, és láthatóan Elenáról is hiányzott egy kis darab fedés a vállairól, körülbelül akkora fedetlenséget nyújtva, mint nekem. Skarlátvörös folyadék festette őket, itt-ott.
Ezt Damon is észrevette, előszeretettel járatta rajta a szemét, annyira, hogy másnak már izomlázat okozott volna. A csalódottság fekete füstje áradt körém, kiszökkent minden csepp vér az arcomból.
Bonnie azonnal kijózanodott. - Úr Isten! Ana! Jól vagy? - pásztázott, én meg szerencsétlenkedtem kőszobor testtel.
Követte a vonalat, amerre figyeltem, és meglátta... ő is látta. Akkor nem álmodom, nem egy hülye képzelgés. Ez a valóság. Az italnak nyoma sem volt rajta, maximum érezni lehetett az illatát. Kijózanodott percek alatt.
A csalódottságot, a fájdalmat a pokoli düh, az ördög legmélyebb, legerősebb mérge költözött belém, visszaadva a mozgásomat, az érzékeléseimet. Elena feje váratlanul felénk került, szörnyülködve néz engem, hol Bonniet. Amilyen ártalmatlannak tűnik, olyan dühös is volt valójában.
Nem jobban, mint én.
Gyilkos, megsemmisítő közlésű érzelmeket irányított Miss Élvezet felé, akin a jókedv már nem látszódott. Percekkel ezután Damon is észrevette, hogy nem stimmel valami. Nem számított ilyen arckifejezésre tőlem, azt láttam rajta, amikor szembe néztünk egymással. Pedig én erre is képes vagyok.
A gyűlöletre.
Kaptam magam, vissza se néztem, úgy hagytam el azt a rohadt épületet. Legszívesebben elfelejteném ezeket a "csodás" perceket. A pokol tüze melegített belülről, így a hideg, őszi levegő lepergett rólam, hatástalan maradt ellenem.
Nem érdekeltek a kétségbeesett kiáltások, amikben a nevemet kiáltják. Semmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése