'Tűz a pokolban' 13. fejezet Küzdelem a félelemmel

Reloaded

Tűz a pokolban

Küzdelem a félelemmel

Pörgősen elintéztem a fürdőben minden előkészületet, szóval siethettem vissza az én amerika kapitányomhoz, gondosan magamra tekert fehér törölközővel. Mezítelen lábaimat csiklandozta a padlószőnyeg. Damon még mindig a plafont nézte, teljes odaadással, mégis, kiélezett hallásának köszönhetően szinte másodperc pontossággal vett észre, ahogy elhagytam a fürdőt.

Oldalra kapta a fejét, elmosolyodott, azzal a mosolyával, amivel csak ő tudott. - Hmm - hümmögött.

- Mielőtt nekikezdenél, - szegeztem neki a "kardom" hegyét, amint közeledtem - leszögezem, hogy nagyon megleptél az ajánlatoddal.

- Mondtam már, hogy tanult vagyok. Ennyire nehéz elhinni? - mikor megérkeztem, felült hozzám.

- Kicsit - grimaszoltam. Percekig fűződött össze a tekintetünk, belül, olvadásnak indultam, mint a vaj 100 fokon. - Mit csináljak? - ébredtem fel a köztes állapotomból.

- Először is, hasalj le, helyezkedj el kényelmesen! - megtettem, amit kért. A hasamra feküdtem, befészkeltem magam, mint egy kiscica alvás előtt. - Nagyon jó! Innen átveszem!

Éreztem, ahogy lovaglóülésben ereszkedik a csípőmre, amitől kis kuncogás fogott el. Nem csak engem, őt is. Lebukott. - Mire gondoltál?

- Arra, amire te! - sejtelmeskedett. Belesüppedtem a puha matracba, ellazítottam feszült vállaimat. A szobát körbelengte sóhajtásom, ami a holnapi nap félelmeiből eredt. Ujjai erősen a vállamba nyomódtak, kellemesen csökkentve a helyi fájdalmat. Folytonos ütemben ismételgette ezt a mozdulatot. Képtelen voltam behunyni a szemem, és élvezni. Kattogtak a fogaskerekek bennem, hogy mi is lesz holnap. - Baj van? Nem jó? - jött hátulról egy hang.

- De! Jobban mondva... Ah! - zavarodtam össze. - Nincs baj, nagyon jól csinálod.

- Akkor? - kíváncsiskodott.

- Lehetetlen most már nem félnem.

Más számára érthetetlen lett volna, ő megértette. - Angyalom, ne túráztasd már magad!

- Eddig nem is! Most viszont... Kikészülök! - vallottam be, ezzel együtt a vallomással elszállt aggodalmam több mennyisége is.

Könnyebben el tudtam lazulni. - Lazíts, Ana! Ne gondolj semmire, oké?

Igent dünnyögtem. Sikerült lecsukni a szemem, izmaim elpuhultak. Damon értett a dolgához. Kiürült az elmém, búvárkodtam a csendességben. - Pazar! Annyira jól esik!

- Kár, hogy nem nálunk jutott eszedbe. Akkor a különleges gyógykrémeimet is használhattam volna. Garantált hatás!

Felmorogtam. - Hol szerezted őket?

- Boszorkányoktól.

- Gondoltam - hallgattam el, de újra meg kellett szólalnom. - Isteni vagy! - dicsértem.

- Köszönöm, tudtam!

- Hülye - dörmögtem. - Annyira jól csinálod, mindjárt elalszok! Beszélgessünk.

- Ha akarod!

- Tudsz valamit a vadászról?

Keze egy pillanatra megállt a munkában. - Connor-ról? Semmit.

- Elbújt volna?

- Nem tudom. Ric-kel utána néztünk, eddig viszont semmi.

- Majd lesz valami. Úgy is megtalálom, és kinyírom a francba.

- Ne olyan hevesen, picinyem! Nekem is lesz hozzá egy-két szavam.

Felsóhajtottam. Damon Lejjebb húzta a törölközőt a hátamon, le a derekamig. Mosolyogtam magamnak, tudtam, hogy ő is nevet. - Damon!

- Nem végzek fél munkát! - forró tenyere simította a hátamat, a derekamat, felkúszott a nyakamig, azt is masszírozásba fogta.

- Mesélj!

- Hm? Miről?

- A seregben töltött éveidről. Kíváncsi vagyok - feszültség mentesen dolgozott tovább.

- Hát... jó. Látom, érdekel!

- Nagyon! Oltárira! Nem bírom elképzelni, hogy te... katona, jó fiú, meg egyebek.

- Nem? Te kis... - játékosan a hátamba harapott.

Visítozni kezdtem. - Nee! Ááá! Te állat!

A harapdálás abbamaradt, felváltotta a csókolgatás. Szájának forróságát éreztem a hátamon, beleremegtem az érintésekbe. Szuszogása elhallatszott hozzám, lehelete futkosott rajtam. - Gyönyörű vagy!

- Tudom - arcoskodtam ezúttal én. - Mondták már.

- És még én vagyok a beképzelt... - jegyezte meg, ezzel a lendülettel fel is egyenesedett, hogy folytassa a kiszabott munkáját.

- Milyen volt katonának lenni?

- Jó. Mondhatjuk. Ott rengeteg dolgot tanultam, láttam, ami jól jött a vámpírrá válásom után - magyarázta.

- Például?

- Elviselni a vér, és a halál szagát - görcsbe ugrott a gyomrom. - Sok bajtársam meghalt mellettem, és sok embert megöltem. Így, hogy vámpír lettem, mondhatjuk, hogy ez egyfajta kiképzés volt.

- Akkor te előnnyel indultál.

- Ez önmagában nem lett volna elég. Ott volt... Katherine - sziszegte.

- Igen, mesélted. Stefant befolyásolással szerezte meg, téged meg nem kellett befolyásolni - öntött el a részegítő féltékenység.

- Én is azzá akartam válni. Azért mert szerettem volna, de Katherinet még jobban.

Unottan felmorogtam. -Hagyjuk. Elkanyarodtunk a tárgytól.

- Fegyelmezett katona voltam. Rengeteg dicséretet kaptam. Mindenki a barátom volt. Akkor nem ismertem Katherinet, csak amikor hazatértem - beleélte magát a mesébe, mintha az egészet átélte volna. - Épp ebből az okból kifolyólag nem szégyelltem jóban lenni a tábor hölgyeivel.

- Mindenkivel?

Harsányan felnevetett. - Az összessel... Az osztálytárs barátnőim is kedveltek ezért...

- Undorító. Sosem keresett fel egy dühös szülő sem, hogy megrontottad a lányukat? - szurkálódtam.

- Az igazat megvallva,nem. Nem tudtak róla, mert a kis csajok nem akarták elmondani. Szerettek! - össze kellett szorítanom a fogaimat, az árulkodó szemeimet meg a paplanon tartanom, így visszafogva a kényszert, hogy móresre tanítsam. - Ha meg elszólták magukat, a szülők reménykedtek, hogy egy ilyen fiú vetette szemét a gyerekükre.

- Gondolom, mert ti voltatok a leggazdagabbak, meg a leghíresebbek, legnemesebbek, stb.

- Pontosan.

- Engem nem érdekel a pénzed - mondtam csendesen, miközben kezei még mindig szorgosan dolgoztak. - Akkor is szeretnélek, ha nem lenne.

- Tudom - csókolta meg megint a hátamat. - Hogy érzed magad?

- Sokkal jobban - mosolyogtam, a mosolyban jelen volt a bennem kavargó érzelmek tömege. Féltékenység, fáradtság, kedvesség, szomorúság, félelem. Leszállt rólam, lepuffant mellém az ágyra. Feltápászkodtam lomhán, összehúztam magamon a törölközőt. - Kösz. Tartozom.

- Szóra sem érdemes - pihentette szemeit az arcomon, egyre jobban ébredt rá, hogy már nem stimmel valami. - Mi van?

- Semmi. Csak mindig elönt az undor, amikor Katherine-ről beszélsz, meg... kettőtökről - köptem szinte a szavakat, annyira nehezemre esett kimondani őket.

Damon felettébb szórakoztatónak találta, ezért harsány nevetése körbeölelt. - Féltékeny vagy?

- Örülök, hogy ilyen szórakoztatótan találod, de nem az - egyre jobban telt az a bizonyos pohár, amikor a hasát fogva nevetett, dühömben egy párnáért nyúltam, és erősen fejbe vágtam vele. Fapofát vett fel, unott arcot, ahogy legördült róla a párna. - Ez... - fojtogattam a visszafojthatatlan röhögési rohamot, ami új úterővel tört ki belőlem - ez volt nevetséges!

Szemében olyan csillogást láttam, amitől jobb, ha óvakodom. - Megállj csak!

Felpattantam, de ő gyorsabb volt. - Damon!

Próbálkoztam a szökéssel, vaskos kezei bilincsként fogták körbe a derekamat, visszarántottak az ágyra. Kacarásztam, pedig sarokba szorított. Rajtam feküdt, nem engedett sehova. Boldog mosoly játszott a szája szélén, fekete szemeit is egy vidám kavargás fogta közre.

- Nincs menekvés! - emelgette a szemöldökét.

Kezei belesüppedtek fejem mellett az ágyba. Közelsége miatt átjárta testemet a varázsa, a sötétsége, izgatottsága. Abbahagytam tehát a nevetgélést, nekifeszültem, és teljes koncentrációmmal rá figyeltem.

Tenyeremmel végighaladtam karján, ami mellettem emelkedett, a vékony, a csupasz részen is olyan forró volt a bőre, mint a póló fedte részen. A vékony pólón át is éreztem hőmérsékletét. Vállának vonalán egy percre sem tanyázott a kezem, csusszant tovább, a tökéletes arcig. Annyira belefeledkeztem testének minden négyzetcentiméterének tanulmányozásába, hogy nem vettem észre a változást...

...mennyei arcán.

Szeme csukva volt, éreztem, ahogy nyeldekel, gombóc keletkezett torkában. Úgy értem hozzá, mint egy anya a gyermekéhez. Gyengéden, óvatosan.

Tudom, azt kértem, lassítsunk, és még mindig így gondolom! Most, csupán... elkapott a hév, hogy öleljem, csókoljam, hozzáérhessek, és a kedvébe járhassak.

Két kezem közé vettem arcát, szeme még mindig csukott volt. Oldalra billentette fejét, hogy teljes mértékben a tenyeremben lehessen. Egy gyermekhez hasonlított, aki vágyik mások szeretetére, mert nem kaphatott sokszor belőle.

Mindig csak egy cseppet, aztán a sors millió akadályt állított a boldogsága elé, mondván, hogy mindenki megteszi ezeket. Közben körülötte kivétel nélkül boldogok voltak az emberek.

Egyenletesen szuszogott, egy pillanatig, ahol minden megváltozott.

Kipattant szemhéja, szembesültem vöröses íriszeivel, és szeme körül kidagadt erekkel, a résnyire nyílt száján át láttam, fogainak éhes, sóvárgó dagadását.

Megrémültem. Az első gondolatom az volt, hogy:"Te jó ég!", a második pedig:"ÓÓÓÓÓÓÓ, te jó ég!".

Damon látva a reakciómat, feltápászkodott, hátat fordított nekem. A homályban csak egy sötét alak volt, semmi több, de tisztán kivettem körvonalát. Várta, hogy elmúljon ez az éhség.

Rájöttem. Nem csak ennyire vágyik velem kapcsolatban. Klaus támadásakor is láttam megvonaglani állát, vérem szagára, ahogy szinte mindenkiét. Különleges vagyok, számomra még mindig ismeretlen okokból, de mégis.

Ha ragadozó fejével gondolkozok, azaz az enyémmel, akkor elég nehéz lehetett megtűrni maga mellett ilyen sok ideig. Sebesen követtem. - Damon! - kaptam a karja után, de ő elhúzta. Nem volt hajlandó felém fordulni. - Damon, ne, ne! Előttem ne szégyelld! Természetes, hogy vágysz a véremre - halk, csábító hangomra megfordult. Még mindig olyan arcot vágott. - Ne szégyelld! Vedd el... nyugodtan! - értetlenség suhant át rajta, majd látszott, hogy át akarja adni magát a vágynak, mégis van valami, ami küzd ellene. - Szeretlek!

Lábujjhegyre emelkedtem, hogy egymagasak lehessünk. Szájára forrasztottam egy kedves csókot, amitől megszűnt a küzdelme. Felkapott, visszakerültünk az ágyra, ezúttal szabadjára engedte akaraterejét.

Erősen a széles vállaiba kapaszkodtam, vártam, hogy a nyakamba harapjon. Kis félelem tolongott bennem, akaratom ellenére is feltűntek a képek, amin Klaus belém harap, a fájdalom újra elönt, és legszívesebben meghalnék.

Éreztem, ahogy lehelete, orra a nyakamnál van, de a várva várt harapás elmaradt. egy halvány csókot nyomott a főeremre, majd felszusszant.

Fogai kidagadtak, készült a dolgára. Hajába túrtam, a nyakamhoz nyomtam fejét. A borotvaéles fogak behatoltak a bőröm alá, megtalálták a vért, és édesen kortyolgatni kezdte.

Nem fájt annyira, mint Klausnál. Miért is fájt volna?

Óvatos volt, nem akart nekem fájdalmat, annyira nem voltam gyenge, bírtam a fájdalmat, nem kellett úgy bánnia velem, mint egy törékeny porcelánnal. De ő ilyen volt. Néha-néha halkan felmorgott, jólesően, hálásan. Kezével a hasamat kezdte cirógatni.

Hatalmas öröm fogadott örökbe, azzal, hogy táplálhattam őt. Táplálhattam azt a férfit, akit nagyon szeretek.

Ez az egész nem tartott sokáig, csupán 5-10 percig. Felemelte a fejét, a vér száját befestette. Lihegett fáradtan, kezdtek eltűnni a jelek arcáról, miszerint most ivott. Lenézett rám, nem érzékeltem, milyen hangulatot sugárzok felé, aztán rájöttem. Félelmet.

Elmosolyodtam melegséggel, nehogy valami rosszra gondoljon. Jól voltam, teljesen. Semmi bajom, nem szédültem. Bólintott, mire én is.

Újra hozzám hajolt, szívem a torkomban dobogott. De csak lenyalta a felesleges vért a nyakamról. - Elég volt? - kérdeztem, amikor felegyenesedett.

- Nagyon is - bizonygatta. - Tudod, mióta álmodom erről? - összenéztünk, szerelmesen, szenvedélyesen.

Kihúzott maga alól, majd az ölébe ültetett, én még mindig egy szál törölközőben voltam. Nyilván nem zavarta. Átkaroltam, vállába temettem az arcomat. - Nem tudom! De megkaptad!

- Köszönöm! Tényleg! És ne aggódj a holnap miatt - fésülgette a hajam végét. - Sima ügy lesz! Be tudok vágódni a faterodnál, főleg, hogy ismerem.

Nevetési kényszer hulláma söpört bennem körbe, mint a körhinta. Percek múlva hallottam meg a saját hangomat. - Mintha ez elég lenne.

- Elég lesz! Ha kell, akkor megszökünk - jelentette ki, mire testem görcsbe rándult karjaiban, ennek okából szorosabban tartott. - Úgy, ahogy szőke cicamicával beszélted.

Azt hittem, ellenkezek, de mégsem. Még jobban bújtam hozzá, beszippantottam az isteni illatot, és minden egyes alkalommal jobban magába bolondít, jobban beleszeretek...