'Tűz a pokolban' 4. fejezet A terv

Reloaded

Tűz a pokolban

A terv

Eltelt pár nap. Semmi izgalmas nem történt, szélcsend honolt. Még aznap, mikor kértem, Bonnie átjött, és bűbájt tett a rózsámra. Sohasem fog elhervadni.

Annyira király! Odáig vagyok, meg vissza!

Még azon a napon Ric-nél is jártam. Boldogan fogadott, és megbocsátott nekem. Nos, ennyi dióhéjban, az elmúlt napok eseménye.

Átjárok Alarichoz, hogy háziasszonykodjak, szinte minden alkalommal összefutok ott Damonnal. Ott is elég jól szórakoztunk, nevelőapám gyanakvó üzemmódot vett fel. Nem érdekelt, jól éreztem magam, és kész.

Ha találkozunk is, Damon este mindig felhív. Aranyos gesztusnak tartom. Most is épp azt várom. Az ágyon pihenek, mellettem a telefonom, kezemben elfoglaltságképp a rózsám.

Bámulatba ejtő. Nem bírtam letenni, egyre csak simogattam, nézegettem. Mintha a feketesége magába szippantott volna.

Egyszer csak csörgött a telefonom. Azonnal megszűnt ez a vonzódás, és inkább a telefonhoz nyúltam. Érte vetődtem, mint egy rögbi játékos. - Igen?

- Szia hercegnő! - duruzsolt a készülékbe a várva várt hang.

De ez most másabb volt. Idegesebb, zaklatottabb. - Szia... Valami baj van?

- Baj? Az mindig van. Ha ez annak nevezhető, igen.

- Mi történt?

- Ó, semmi! Gyilkosnak vagyok titulálva. Stefan, és a drágalátos barátnője azt hiszi, én robbantottam fel a Tanácsot. Most komolyan, az "Én robbantottam fel a Tanácsot!" pólót viselem, hogy mindenki rám mutogat?

- Nyugodj meg Damon - mondtam nem túl meggyőzően.

Elkomorodtam, éreztem, a vonal túlsó felén lévő megfeszül. - Várjunk! Te is azt hiszed, hogy én... HÁT EZ ROHADT JÓ!

- Figyelj Damon!

- Veled voltam! Nem tűnt fel? - gúnyolódott.

- Elmentél! Elmentél egy fél órára!

- Az ajándékodért! Ennyire csökött agyúnak nézel? Én nem így öltem volna meg őket, hanem szépen, lassan, kivérezve, hogy én is jól érezhessem magam. Ez nem az én módszerem!

- Damon ha te voltál...

- NEM...ÉN...VOLTAM! Világos?

Csend következett. Mindkettőnknek özönvíz mennyiségű gondolat zúdult a fejébe. Halkan törtem meg a gondolkodási időt. - Damon, én hiszek neked! - nem válaszolt. Dallamos szuszogását hallottam csak, annak jeléül, hogy jelen van. Lehajtottam a fejem, a takaróval játszottam. Még a vetődésem során hasra feküdtem az ágyon, kiváló elfoglaltságnak bizonyult a takaró piszkálása. Az volt az egyetlen dolog, ami jelenleg lefoglalta kimerült idegeimet. - Ha azt mondod, nem te voltál, hiszek neked.

- Azt hittem, tőled is megkapom a magamét. Elenától megkaptam.

Akkor jött rá, mit mondott, amikor már nem lehetett visszavonni. A sírás keze szorult a torkomra. Ellenálltam, megfékeztem. Nem sírok. NEM SÍRHATOK!

- Jegyezd már meg Damon! Én nem Elena vagyok.

- Persze, hogy nem vagy az! Olyan mint ő, senki nem lehet! De olyan se, mint TE!

- Szerintem jobb, ha most megnyugszol. Magányra van szükséged - rekedtes csalódás színezte a hangom.

- Ne! Várj!

Már elemeltem a készüléket, váratlanul mégsem tettem le. - Mondd!

- Tényleg elhiszed amit mondok?

- Hazudnál nekem?

Parányi kuncogás szűrődött át tőle. - Nem.

- Akkor igen!

- Kösz.

- Nincs mit! - felvidulásom egy röpke ideig tartott, aztán tovább visszhangoztak a fejemben szavai. - Jó éjszakát!

- Szép álmokat!

A vonal megszakadt. A semmiből jött dühöm majdnem összeroppantotta a telefonomat. Ez a harag, megmérgezte a lelkemet, az életemet. Az érzelmek irányítottak.

Újra zengett a csengőhangom. Azt hittem, Damon hívott vissza, de nem. Még jó, hogy nem roppantottam össze a telefont...

- Bonnie!? - nem akartam hinni a fülemnek. - Tessék?

*Damon*

- Mindenki készen áll? - kérdeztem utoljára.

Jeremy betöltötte a nyílpuskát, mellette Alaric fürge mozdulatokkal már rég megtette. Bonnie összeszedte az erejét, csukott szemmel koncentrált. Caroline tipikus caroline-os mosollyal nézett végig egyesével mindenkin, mintha nem egy halálosan veszélyes küldetésben lennének. Tyler végignyalta fogait, ellenőrizte, megfelelően kidudorodtak-e, majd megbizonyosodása után csókot lehelt a szerelme szájára.

A leállíthatatlan, hiperaktív Caroline nem viselkedett az alkalomhoz illően, riadtságnak, szomorúságnak nyoma sem volt, hanem mintha örülne a harcnak.

Elena feszengett Stefan mellett, öcsém viszont megnyugtatóan mosolygott, hogy ezzel csökkentse a növekvő idegességet.

- Úgy látom, igen - válaszolt egyöntetűen Alaric.

- Akkor a terv szerint.

- Szupika! Bevetésre fel! - ragadta meg Caroline Bonnie, Tyler karját, Jeremy pedig szorosan utánuk kocogott.

A szememet forgattam.
Köd ereszkedett le ma este, ami pont kapóra jött nekünk. Gomolygott, mint a füst, mint egy földi felhő. A másik csapatka motoszkálása elhalkult, csaknem megszűnt. Távolodtak, és közeledtek a cél felé.

A birtok egyszerűen hatalmas volt. Vetekedett a Salavatore birtokkal. A főházban gyanútlanul matat Klaus, a gorillái nélkül. Ők a főház mellett két kisebb rezidencián foglalták el helyüket.

Jól tudtam. Azokat akarjuk megtámadni.

Előcsalhatjuk Klaust, és mikor előtoppan, se serege, se senkije, simán beszélhetünk vele zavartalanul. - Mi maradtunk... - már-már nyüszített Elena.

- Indulhatunk? - búgta a fülébe Stefan.

Torkát szorongatta a csomó, ezért igent dünnyögött. - Gyerünk! - maradtam rideg.

Ment előre, nézte az utat, végig Anara gondolt. Mindenről ő jutott az eszébe.

Hallottam, hogy a többiek hűségesen követik őt, ropog alattuk a száraz, rohadó avar, szaga kígyóként cikázik a levegőben. Alaric alig látott a sűrű ködben, mi, vámpírok kiváló látásából fakadóan jól látott. Nem volt problémánk ezzel.

Én törtettem előre, olyan ütemben, hogy még egy fát is ki tudtam volna dönteni, ha nekimegyek. Koncentrációmat Elena pihegése zavarta meg. Még mindig aggódtam érte. Ínycsiklandó félelme elért hozzám, szívének hangos kalapálása elzsibbasztott.

Most már nem éreztem ugyanazt, mint hetekkel ezelőtt. Nem ölnék a csókjáért, nem halnék meg érte. Már nem.

Fogalmam sincs, mi változott. Azt tudtam, hogy Ananak köszönhetem ezt a nagyszerű változást, az érzelmeivel, de mégsem tudtam, mit érzek. Érezek-e valamit egyáltalán?

Lopakodásra váltottunk. A bozótból kiérve, a ködön át kisebb kastéllyal találtuk szembe magukat, égtek a lámpák, zsivaj volt odabent. - Ez lenne az - motyogtam.

- Hányan lehetnek odabent?

- Becslésem szerint, 10-15 hibrid lehet - suttogtam.

- Sima ügy.

Oldalra vetette a fejét, gúnyos szemöldökmozdulattal. - Hogy vagy ebben ilyen biztos?

- Hát... - vontam vállat. - Idősebbek, és gyorsak vagyunk. Ráadásul van velünk egy nyugdíjas vámpírvadász is.

- Kösz - nevetett Ric.

Felnyögtem. - Biztató előnyök - Elena két centire volt mellettem, egyre jobban lihegett, lélegzete csikolta nyakamat. - Megtennéd, hogy nem lihegsz ennyire, főleg nem a nyakamba?

- Nem tehetek róla - ártatlankodott. - Képzeld, most támadok meg először valakit.

- Akkor ez jó dolog, nem kéne idegesnek lenned - csibészkedtem.

Stefan nem találta túlzottan viccesnek. - Állítsd le magad.

- Innen hogyan tovább, Damon?

- Nem tudom! - mindenki rám nézett, teljes döbbentséggel. - Azt reméltem, ti tudtok valami jó lerohanási módszert.

- Viccelsz? - fehéredett el jobban Stefan. "Nem vicceltem!" fejet vágtam. - Te teljesen megőrültél? Elvonszolsz Klaushoz, félig kiötlött tervvel?

- Először is, - emeltem fel kezeimet - nem vonszoltalak, önszántadból jöttél. Másodszor, vicceltem.

- Ne komolytalankodj! Még a végén elájulok - mondta Elena.

- Rohadtul nem vagy vicces.

- Tényleg, Ric? Máskor nevetni szoktál...

- Szóval? - türelmetlenkedett Stefan.

Egyértelmű magyarázkodásba kezdtem, hogy még a szellemi sérültek is megértsék. Szeme sarkából, feltűnően Elenára nézett. - Odamegyünk az ajtóhoz, bekopogunk, mikor kinyitják, mindenki kiabál, hogy: "KAMIKÁZEEEEE!". Berontunk a lakásba, és megívnak teázni!

- Nekem jobb ötletem van - sejtelmes vigyorával Stefan felpattant, az ajtóhoz pattant, és berúgta azt.

Elena, Alariccal gyorsan követték, Damon elégedett grimasszal bólogatott. - Ez sem rossz terv! Ez lett volna a B tervem - megkomolyodva a társai után sietett, be a házba. Egy csapat dühös, harcképtelen hibrid várta őket odabent. - Kukucs! Itt a Jézuska!

Alaric már célzott is, és lőtt. Stefan összenézett a bátyjával, harcias mosollyal indultak a csatába. Halott hibridek bűze lepte el az előbb mit sem sejtő, békés házat, a két Salvatore pedig a mészárlás közben kiabálták, hányat öltek már meg.

- 6...

- 5...

- 8...

Elenának kellett pár perc, míg rászánja magát, a két fiú példáját követve ő is harcba bocsátkozott.