'Tűz a pokolban' 3. fejezet Csillagfény

Reloaded

Tűz a pokolban

Csillagfény

Természetellenesen vihogtam, úgy dobtam be a győztes kártyáimat, mire Damon csóválta fejét, és közben mosolygott. Hátravetődtem a kanapéban, őrült kiáltozásba kezdtem. - IGEEEEEEN! HÚHÚ!

- Úgy látszik, megint nyertél!

- Így kell ezt csinálni - öltöttem rá nyelvet.

Damon megnevette túlbuzgóságomat. - Jól van királylány, hűtsd le magad!

- Ez annyira állati volt! - az órára néztem, lassan már hajnalodik. - Játszunk még egyet? - csibészesen áthajoltam az asztal felett.

- Nem, nem!

- De miért?

- Nem szeretnék megint kikapni tőled!

- Te is jó voltál! - boxoltam vállba. - Nyertél legalább...

- Kétszer! - egészített ki, és újból elkapott a röhögési roham. - Haha, valóban nagyon nevetséges.

- Ellenfeledre akadtál - harapdáltam az alsó ajkaimat, szememet vontattam feszes testén. - Lesz még esélyed a visszavágóra!

- De még mennyire! - hajolt közelebb, úgy mosolyogtunk egymásra, mint két hülye.

Mégis jó volt. Szótlanul ülni, mosolyogni, csipkelődni. Néha ez is kell, nem csak az állandó beszéd. Mélyre hatoló tekintete elől egy kis menekülési tervet eszeltem ki. - Kapcsolok egy kis zenét!

- Azt jól teszed!

A hangfalamhoz oldalaztam, fürge ujjaim gyorsan beüzemelték a gépet. Lágy, halk zene szólt, nem az az őrületes bulizós. Épp az ilyen kellemes percekre való. Nos, nem tudtam, tetszik-e neki, de én meghallgatom, ha törik, ha szakad!

Óvatosan Damon felé fordultam, ő kényelmesen terpeszkedett a fotelban, élvezte a zenét... meg mást is. Nézegetett itt-ott, milliomodjára. Kezdett vele az őrületbe kergetni.

Kinéztem az erkély üvegén. Gyönyörűen csillogott a feketeségben a sok-sok aranycsillag, megdobogtatták a szívemet. Erre még a muzsika a háttérben is rásegített.

Feleszméltem, és már Damon ujjai fonódtak össze az enyémmel. Illata körbevett, sötétsége magába olvasztott. Úgy éreztem magam, mint egy drogos. Kábultan bezártam a szemeimet.

Szinte azonnal vissza kinyitottam, Damon simogató hangjára. - Van kedved táncolni?

- Táncolni? - néztem rá értetlenül. Mosolygott, mint a tejbe tök. - Persze!

Meghúzta szája szélét, szertartásosan meghajolt előttem. Én meg, nevemhez híven, hercegnő módjára üdvözöltem. Elhúzott az erkélyajtóig. Kíváncsian figyeltem oldalról gyermeki arcát, rendezetlen fekete haját, éktelenkedve lógott homlokába.

Megéreztem a hideg, ősz esti fuvallatot, fickándozott a csupasz kezemen, libabőrössé téve azt. Nem számítottam rá. Ebben a friss, rideg levegőben sok minden olyan van, amit nem is gondolnánk.

Illatok. Fenséges illatok, amiket csak vámpír érezhet. Hangok. Amiket csak vámpír hallhat. Kétségbeesett sikoltások, amiket elnyel az éjszaka, és olyan ártatlan marad, mintha nem is csinált volna semmit.

Csodáltam. Mindig is csodáltam az éjszakát, bár nem a szó szoros értelmében, de a rabjává váltam. Vágytam ki az éjszakába, ha nem kaptam meg, depressziós lettem.

Gondolkodásomból magam ébredtem fel, Damon nem csinált semmit. Oldalról leste minden lélegzetvételemet, rajongott figyelmemért.

Először elképedve meredtem rá, aztán fokozatosan megteltem békével. - Elbambultál.

- Bocsi! Szólhattál volna!

Megvonta vállait. - Olyan édes voltál. Nem akartam szólni.

- Ó! - kaptam el pillantásom róla. - Sajnálom.

- Ugyan! Gyere - vezetett magabiztosan.

Az erkély hatalmas volt. Egyszer jártam kint, bár lehengerlő benyomása most sem maradt figyelmemen kívül. Egyszerűen hatalmas volt. Itt nem hogy mi ketten, egy lagzi is simán elfért volna!

Virágokkal díszített, ókori stílusú volt, mint a Rómeó és Júliában. Ráadásul pici kis lámpák, amik most nem voltak felkapcsolva, de felesleges lenne. A csillagok ragyogása ugyanazt a hatást keltette.

Szemben álltunk egymással, a szabad ég alatt. Gyengéden magához vont, keze a derekamon pihent, a másikkal megfogta az én kezem. A szabad kezemmel a vállába kapaszkodtam, még mielőtt megindultunk volna, kisfiúsan mosolygott rám,

Azt hittem, elájulok. Mint a mesékben!

Vezetni kezdett. Magabiztosan vezetett, suhantunk mint madarak az égen. Nem volt rajtunk gyönyörű ruha. Nem is az számított.

A pillanat.

Nem féltem attól, hogy a lábára lépek. Biztos voltam magamban. Igaz, hogy mezítelen lábbal táncoltam a kövön, ő meg a szokásos bakancsban, még sem merült fel bennem, hogy esetleg megtapos.

Ügyes volt, és tapasztalt. Egy igazi úriember. Nem engedte el a pillantásomat, mosolya egy pillanatra sem lankadt, ebből kifolyólag az enyém se. Úgy éreztem magam, mint a "Szépség és a szörnyeteg"-ben. Kettesben voltunk.

Csak ő, meg én. Távol a világtól, a zavaró tényezőktől. A semmiből lejjebb guggolt, elsőre nem értettem, miért, aztán felemelt.

Olyan mókás, és romantikus volt egyszerre, hogy nem tudtam, sírjak, vagy nevessek!? Az utóbbi mellett döntöttem. Forgott, velem a kezében, arcán a földöntúli boldogságot láttam. Boldog volt.

Bevallom, én is. Leengedett, a zene pedig elhallgatott. Helyébe egy másik lassú szám ugrott, amikor is Damon eldöntötte, hogy tempót váltunk. Megigazította szemembe lógó tincsemet, derekam köré kulcsolta a karjait, bilincsként, én ugyanezt tettem a nyaka körül.

A keringőből lassúzásba kapcsoltunk. Ringatóztunk lomhán, egy másodpercre kiragadott a zene galaxis, végtelen szemeiből, akkor kapcsoltam, hogy ez egy szerelmes szám.

Ahogy jött a meglepettség, el is illant, Damonra bambulásomból eredően. Kicsit alul öltözött voltam a hőmérséklethez képest, Damon forró testéhez simulva azonban nem fáztam. Szabályosan melegem volt. Olyan volt mint egy kályha. Egy meleg, puha kályha.

Mindkettőnk pillantása a másik telt ajkáról, a ragyogó szeméről ingadozott le-fel. Reméltem, hogy az az egyetlen épp gondolat, ami jelenleg a fejemben volt, ugyanaz volt nála is.

Csökkent szánk között a távolság, így tudtam, ő is arra gondol. Hibátlanul randevúzhatott az ajkunk, és a nyelvünk, összeforrtunk, nem csak így, hanem gondolatban, és lelkileg.

Másodperces betekintést nyertem zárt elméjébe, ahol nem láttam mást, magamon kívül. Ez jó hír mert nem láttam...

Elenát.

Fekete tincsei csiklandozták a homlokomat, ezért bele-bele nevettünk a csóközönbe. Ez jó lecke volt. Már mint, nem olyan értelemben.

Ez a varázslatos est, megtanított arra, hogy az álmaink, és a vágyaink, igenis valóra válhatnak! Mindenki megérdemli a neki járó boldogságot. Megillet a világon MINDENKIT! Legyen az bárki, ha rosszat is tett, sosincs késő a megbánásra, és újrakezdeni!

Ki tudja, mi várhat rád, az újrakezdés után.

*

- Te őrült vagy! - nyomtam kezem a homlokomhoz.

- Figyelj, én csak azt mondom, hogy az a fószer tényleg rád mászott volna, ha nem vagyok ott!

Damon jó sofőr volt. Ő mindenben jó volt!

Egy órája nevetek rajta. A Grillben kivételesen asztalnál foglaltunk helyet. Míg elment Bryan-hez, hogy megkímélje a járkálástól, szétnéztem a vendégek tömegében. Egy idős úr macskát utánozva kapart a kezével, meg nyávogott, meg... Haláli volt!

Felállóban volt, mikor Damon leült hozzám. Nem értette, miért nevetek annyira, a bácsika meg szégyenlősen visszahuppant. Elmeséltem ezt Damonnak, aki azóta is ezzel szívat. Normálisan nem is tudtunk megreggelizni. Ezek után?

Jézusom...

Képtelen lennék bármit normálisan csinálni. A Grillben már bevörösödött a fejem, most már jobb a helyzet. - Még jó hogy ott voltál! Nem is tudom... nem is tudom mit csináltam volna, ha... odajön! - köptem a szavakat.

- Még szép! Én vagyok a személyi testőröd!

- De jó nekem! - mosolyogtam visszafogottan rá, figyelme felém kúszott.

- Hát eléggé! Nálam jobbat nem találsz! - visszasiklott tekintete az útra.

A rádióban az egyik kedvenc számom szólt ezért halk dúdolásba kezdtem. Aztán kis idő múlva a szöveget mormoltam, megrökönyödésemre, Damon is.

Összenéztünk, nem hittük el, hogy a másik tudta, hogy létezik ez a szám. Sejtelmesen vigyort váltottunk, erre feltekerte maximumra a hangerőt. Vezetés közben, bömböltetett zenére kiabálva énekeltünk.

Mondhatom, kicsit sem néztek hülyének az autósok, meg a gyalogosok. Nem tartottunk sehova. Csak a végtelenbe, és tovább. Sokáig ilyen hangulatban bolyongtunk, fel-alá a város utcáin, mint valami rendbontó banda, a kedélyek azonban csillapodni kezdtek.

Elvezetett a gimiig, halálos mozdulattal leparkolt. - Te nem vagy normális! - húzott vissza az ülésbe a biztonsági öv.

- Tudom - artikulált, majd kiszabadította magát a biztonsági övből.

A kocsiteteje lehúzható, nyilván mi, napsütéses őszi napon miért ne húztuk volna le? Futópillantásomból kiszúrtam Bonniet, meg a többieket. A kis Bonnie is észrevett, integetésem előtt holtsápadttá vált.

Mintha szellemet látna. Az ő esetében ez megengedett, mivel boszorkány. - Te is jössz?

- Isten ments! - tette fel napszemüvegét. Abból büntetlenül, észrevétlenül bámulhatja a diáklányokat. Őt az sem zavarná, ha feltűnő lenne, mert szinte mindig azt csinálja. - Elleszek!

- Azt hiszem! - fintorogtam, kissé szórakozott arcába.

Kipattantam a kocsiból, a szemek megint tapadtak rám, mint legyek a légypapírra. gyengéden visszahajoltam Damonhöz a kocsiba. - Mindjárt itt vagyok!

- Nem szökök meg, ígérem!

- Ajánlom is! - elléptem az autótól, igyekeztem Bonnie-ékhoz. Ma egy fekete farmert vettem fel, fekete csizmával, kivételesen fehér pólóval, aminek a hátulján egy koponya volt kivágva. Menőnek találták a diákok... Örültem, túlzottan nem izgatott. - Sziasztok! - köszöntem a megdöbbent társaságra. Kigubbadt szemek, leesett szájak vettek körül. - Történt valami?

- Te Damonnal...? - a kis Bonnie annyira aggódott, hogy levegőt is elfelejtett venni.

- Nem - ráztam a fejem, tudtam mire akar kilyukadni. - Nem mi nem!

Láthatóan mindenkinek a szívéről leesett egy kis darab a nagy kőből. Damonnak tényleg rossz híre van, engem meg nagyon féltenek tőle. Tudhatnák már, hogy tudok magamra vigyázni. - Nem is haragszol? - kíváncsiskodott Caroline.

- A-a. Egyáltalán - diadalmasságot csempésztem a hangomba.

- Tényleg?

- Tényleg, Tyler! - gyanakodott a srác.

Stefan levélzöld szemei ugyanúgy kavarogtak, mint Elena barna íriszei. - Mi változott? Damon csinált valamit? Biztos befolyásolta - súgta a többinek.

- Képzeld, egyáltalán semmi köze ehhez Damonnak. Na jó, talán egy kicsit - megvető pillantások kereszttüzébe kerültem. - A lényeg, még mielőtt bárki is rosszra gondolna...

- Elkéstél! - nyafogott Bonnie.

- Ráébredtem arra, hogy semmi okom haragudni rátok, mert... a javamat akartátok! Csak épp rosszul, ezt be kell látnotok. De hát, ez volt az egyetlen mód, ti meg cselekedtetek.

- Muszáj volt! - sóhajtott Elena.

- Köszönettel tartozom, mindegyikőtöknek. Amiért ilyen kedvesek vagytok velem, meg stb. Szóval, köszönöm! - szónoklatomra mindenki kedvesebb énjével rukkolt elő, ami jobban tetszett. - Még Ric-et is fel kell hívnom, meg elmenni hozzá. Tőle is bocsánatot kell kérnem.

Stefan kis mérlegelés után vidáman, harciasan felszólalt. - Most már biztos, hogy nem Damon befolyásolt! Ő ilyesmire sosem vetemedne!

Jókedv támadt köztünk, amiben egy autó dacos dudálása zavart meg. Kíváncsian néztünk a parkolóra, én anélkül is tudtam, hogy Damon volt. Hallott mindent.

Ezután tört elő az igazi vidámság. A nevetgélésben Bonnie-hoz hajoltam. - Átjönnél ma hozzám? Fontos dolgom van számodra!

Furcsán összehúzta szemöldökeit, annak ellenére, hogy semmit nem értett, picit bólintott. A rózsámat szeretném tartósítani, de ezt nem árulom el itt, főleg nem a társaság előtt.

Türelmetlenül toporogtam, de végül felsóhajtottam. - Ne haragudjatok, megyek! Ric-hez is be kell ugranom!

- Menj csak! - intett Elena.

Mindenki köszönt, csak másképpen, lerendeztem egy intéssel, és ott sem voltam. Visszaszaladtam Damonhöz. Beugrottam az ülésbe, bekötöttem magam. - Azt hittem, meglógtál!

- Hát nem! - kerültünk szemkontaktusba. - És tökéletesen hallottam mindent!

"Oké. És?" fejet vágtam. - Szuper...

- Szinte semmi közöm hozzá, mi?

- Nem is. Én voltam olyan okos kislány, hogy rájöjjek ezekre!

Forgatta a szemét, legszívesebben azonnal nyakon vágtam volna, csak az ülés miatt nem férnék hozzá. - Ha te mondod!

- Ric-hez, legyen szíves! - játszottam a "madame"-ot.

Damon egy pillanat alatt felfogta. - Igenis, Lady Analia! - indította be a kocsit, dorombolt a motor, mint egy kiscica.

Szelte az utat, falta a métereket. - Mi a programom mára, komornyik?

- Khm - köhintett. - Damon vagyok, űrnőm.

Alig bírtam játszani a komoly űri hölgyet, nevetés nélkül. - Akkor, Damon?

- Először is, bocsánatkérés a nevelőapjától, aztán egyenesen hazafurikázom.

- Jól hangzik.

- Este átmegyek önhöz, egy forró éjszakára - áradozott csipkelődve.

Arra számított, hogy leharapom a fejét. - Rendben, - köröztem ujjammal a karján - de a férjemnek el ne mondja! - ugrattam.

Rémülten rám nézett, újból torkom szakadtából nevettem. - Hogy mondod?

- Vicceltem! Nehogy bevedd már - riadt arckifejezésétől új erőre kapott a nevetésem.

Beleharaptam a számba, az sem segített. Vidám, játékos perceket töltöttünk együtt, amik beleégették magukat a memóriámba.

Ezeket a boldog emlékeket sohasem felejtem el!


Akit érdekel esetleg, a fejezetben a két romantikus zene:

http://www.youtube.com/watch?v=a9hfNk7_J7M

http://www.youtube.com/watch?v=NW0TAb4wSj0

A kocsiban szóló zene:

http://www.youtube.com/watch?v=tQmEd_UeeIk