2012. október 29., hétfő

'Vörös hanjal' 9. fejezet Buli!

Reloaded

Vörös hajnal

Buli!

Reggel, megszólalt az ébresztő. Nagyon utálom, de be kellett állítani. A csodás az volt, hogy örömmel keltem fel, és csaptam le az órát. Frissen, és üdén. Az ritkaságnak számít, mert legtöbbször úgy kelek fel, mint egy agyonütött zombi. Kipattantan szélsebesen, a ruhásszekrényem előtt megállva. Fürkésztem, mit is vegyek fel ma...
A voksomat egy váll nélküli fekete topp, rá egy sárga, hosszú ujjú mellényféleség, hosszú, világos farmer, sárga magas sarkú kapta. Gyors öltözködés után, a fürdőben végeztem a szükségleteimet. Fogmosás, sminkelés, stb.
Csak a telefonomat kaptam fel, és már úton is voltam a Gimi felé. Bonnie-val akartam találkozni. A kis csapat megint ott tanyázott a parkolónál, már messziről észrevett mindenki. A nagyképű majom is köztük ugrált, a szőke ribi mellett, Stefan ölelte újdonsült vámpír ribit, Elenát, Bonnie meg Jeremy karjaiban ácsorgott. De Damon sehol.
Stefan mormogta a nevemet, ezt tisztán le tudtam olvasni a szájáról.
Bonnie ott hagyott mindenkit, és elindult felém. - Szia!
- Ana! Mi szél hozott?
- Hát, úgy tervezem, csinálok este egy bulit a Grillben. Eljössz?
- Nem tudom... - tötyörészett.
- Figyu! Péntek van, bulizni kell! Ha meg a barátaid miatt aggódsz, ők is jöjjenek! Mindenkit meghívok.
Szív alakú arcán megkönnyebbülés világított. - Tényleg?
- A kedvedért! - hasadt az arcomra mosoly, bár nem a legőszintébb formámban.
- Oké! Ott leszek!
- Szuper!
- És hogy akarsz mindenkit meghívni? Egyenként megkérdezed őket?
- Neeem - csattantam fel. - Az nem én lennék! - körbenéztem, hogy Rebekah nincs-e a láthatáron. Valószínűleg ma nem jön suliba. Mákom van... Felálltam az egyik asztalra, kis befolyásolást is bevetettem, amúgy nem kellett. - Figyelem emberek! - morajlás kezdődött a diákok között. - Mivel, most jöttem vissza, arra gondoltam, hogy sokótokat nem ismerem, rendezek egy partit, ma este, a Grillben! Pia, tánc, zene, fények! Péntek van, szóval mindenkinek ott a helye, hogy bulizhasson egy jót - Elenáék nem latolgatták a kérdést, eldöntötték, hogy nem jönnek.
Mindegy, rontanák a légkört.
A szőke meg egyenesen őrjöngött. Biztos ő a sulikirálynő, a suli First Lady-je. A buli szervező, buli középpont. Most elhappoltam előle egy kicsit, nem csoda, ha ki van akadva.
Engem kifejezetten szórakoztatott. A többiek mind arról beszéltek, hogy mennyire várják a bulimat, meg ha a szülők nem is engedik, kiosonnak, ez lesz az év bulija, sőt az évszázadé, ki nem hagynák, stb.
Hízelgő.
Leugrottam a padról, megöleltem barátnőmet, aki nem csalódott bennem. Mindig is ilyen voltam. A figyelem középpontja. Jó, rossz értelemben egyaránt. - Akkor este!
- Csini legyél! - kacarásztam, majd el is húztam a csíkot a Grillbe, hogy Bryannal is lebeszélhessem.
Így is, úgy is belemegy, szóval nem volt hiábavaló a kihirdetés.
*
A buli hangulata már az eget rengetőt verte. Kirúgtuk a ház oldalát. Az asztalon álltam, az ötödik whiskys üveggel a kezemben, a többiek körülállták az asztalt, és egyre csak azt kiabálták: "IDD! IDD!"
Elkezdtem kortyolgatni, a tömeg harsogott, én meg csak ittam. A háttérben mai diszkós zenék szóltak, remixek, amiket mind ismertem. Feketeség uralkodott, csak a diszkógömb, meg a színes diszkófények adtak valamennyi fényt. Folyt a kiszolgálás, a pultnál Bryan sürgött-forgott, benne is volt egy kicsi...
Ez alatt az este alatt rengeteget keres a fiatalok pénzéből, szóval...
Az üveg utolsó csepje csúszott a számba, visongva ugráltam asztalon, meg az emberek többsége, csak ők nem asztalon.
Épp a kedvenc számom csendült fel, amire azonnal táncolni kezdtem. A testemet teljes mértékben a ritmus mozgatta, először a lábamat, a csípőmet, aztán mindenemet elöntötte a zene. Táncikáltam, hajamat ide-oda dobáltam. Énekeltem, kiabáltam.
Füttyentés keltette fel az érdeklődésem. Leálltam egy másodpercre, és a tömegtől távolabb megláttam Bonniet, meg az ő undok barátait.
Intettem Bonnie-nak, akit Jeremy elráncigált táncolni, Tyler főmajom meg a rossz kedvű barátnőjét, aki belátta, hogy szuper a bulim!
Damon sehol. Igaz, hogy nem hívtam el, de a hírek futótűzként terjednek. Ő amúgy is V.I.P. vendégnek számít, meg sem kell hívni, hivatalos. Elena Stefannal álldogált, ellenségesnek talált, és én is őt. Stefan hiába próbálta felvidítani a csajt, az csak hisztizett.
Kibírhatatlan.
Tovább táncikáltam, bár nem sokáig. Az ajtónál ismerős bakancskopogás érkezett. Damon.
Találkozott a tekintetünk, csibészes mosolyt dobott felém. Ugyan ezt tettem én is. Szemem sarkából kiszúrtam, hogy ez Stefan és Elena őfelségének nem tetszik.
Leszarom.
Átugrottam a pultra, ott is ráztam magam, a csípőm ide-oda libbent. Élveztem. Hol háttal, hol szembe táncoltam a közönségnek. A zenék fergetegesek voltak, dübörgött a lábam alatt a pult. Az emberek könnyen felfigyeltek most is különcségemre.
Arra is, meg...a ruházatomra is. Erre az alkalomra fekete kabátkával, kihívó piros toppal, fekete testgatyával, szintén sötét magas sarkúval készültem.
Fáradtan leugrottam egy pultnál lévő székre, egy talált borosüveget kaptam fel, leivás céljából.
Damon mellém vetődött, vidáman közelebb ültem hozzá. - Milyen a buli?
- Fergeteges!
- Mit kérsz? - mielőtt felelt volna, egy pincérlányka haladt el előttem, akit Bryan a buli idejére alkalmazott. - Hé! - a csaj visszajött. Megigéztem az ártatlant. - Az úr, szeretne kapni a véredből. Add a csuklód - ragadtam meg. Csábosan Damonnak nyújtottam. - Meghívlak.
Lazán átvette a lány csuklóját. A szokásos dolog következett. Vöröses szem, kidagadó erek, stb. Óvatosan inni kezdett, hosszúra nyúló percekig ivott, még én is megnyaltam a számat, teljesen akaratlanul.
Ellökte a kezet magától. - Köszönöm!
- Menj, lásd el magad! - parancsoltam a csajnak. El is illant, boldogan. Mikor Damonnal kerültem szembe, kis vércsepp maradt az ajkán. Óvatosan odanyúltam, édes zihálásba kezdtem, majd az ujjamról egyenesen a számba került. Közönséges ízű. Semmi különleges. - Ez még ott maradt!
- Nagylelkű vagy!
- Ugyan kérlek! Azt hittem, el se jössz!
- Ki nem hagynám a bulidat! - mézes-mázoskodott. Egy elosonó részeg srác kezéből észrevétlenül ellopta a piáját. - Egészségedre!
- Egészségedre! - koccintottunk.
Ahogy beleittunk az italba, hihetetlen érzés fogadott be. Szenvedélyes, lobbanékony, fogalmam sincs, mi ez, de tetszett. Kissé zilált hajjal, levegő után kapkodva fejeztem be az ital benyakalását, ő higgadt volt, kiegyensúlyozott. - A buli úgy buli, ha táncolunk! Jössz táncolni? - kért fel.
Felemelkedett, kezét felém nyújtotta. - Természetesen, Mr. Salvatore!
Felhúzott magához, előre engedett, illedelmesen. Ujjaink összefonódtak, a fejünk felett ugra-bugrálva Furakodtunk a tömegbe. Végül egy szabad helyen megálltunk, a félhomályban forró táncba fogtunk. Pörgetett körbe körbe, felemelt, magához vont, eltolt.
Tényleg jól táncolt! Nagyon jól.
A hangos zenére pörögtünk, a félhomályban is tökéletesen láttam lángoló szemeit, ahogy az enyémbe  furakodnak, és minél tovább próbálnak szemkontaktust tartani. Karjaimat bilincsként fontam a tarkója köré, ő a derekamat fogta közre. Követte csípőm mozdulatait, keze arra simult, amerre ment.
Megpörgetett, úgy tekerte körbe rajtam izmos karjait, gyengéden tartott, ennek ellenére azt hittem, kiszorul belőlem a levegő a túlzott izgalomtól. Ujjbegyei kirándultak a csípőmön, majd felfelé, és vissza le. Olyan forró volt, hogy a ruhámon át is éreztem, bár nem volt rajtam sok ruha.
Nem ellenkeztem. Épp ezt nem értettem. Az ellenállás gátja hová tűnt?
Egy határozott válasz van rá.
LEOMLOTT!
Végleg... Félelmetesnek, egyenesen borzalmasnak találtam, így elsőre! A pillanatok hevével azonban ez elillant. Tova szállt az égen. Belesüppedtem puha ölelésébe, kidolgozott felsőtestének dőltem, biztos támaszt nyújtott nekem.
Idegennek éreztem a testem. Mintha nem is én irányítanám, hanem valami más.
Motoszkált bennem valami, valamilyen gondolat. Az egész estét Damonnal akartam tölteni. Mellette önmagam voltam. Teljesen.
Nem játszottam meg magam, nem mosolyogtam sokat, hogy elhitessem mindenkivel, hogy: "Minden rendben!"
Mindenki azt hiszi, hogy sínen vagyok. Csak épp azt nem látják, hogy átment rajtam egy vonat...
A finom érintéseibe beleremegtem, remegési rohamok törtek rám. Az egyik pillanatban így táncoltunk, a másikban úgy. Most épp egymással szemben. Tekeredő csípőmozdulatokkal mozgott előttem, én meg kezemet a levegőben tartva jártam a lépéseket, amik rutinból jöttek.
Mielőtt észbe kaphattam, a karjaiban voltam, a föld felett pár centire. Tartott, biztosan, erősen, nem engedve, hogy elessek. Ez igaz nem egy diszkós táncmozdulat, most nem is az érdekelt. Hanem ahogy rám nézett. Centikre volt egymástól az arcunk, a szánk, a szemünk, az orrunk...
Varázslatos, mesébe illő.
Ezt tetézte egy tipikos damon-ös mosollyal, ami hab volt a tortán. Odáig voltam, meg vissza. Lassan talpra állított, én meg le sem bírtam venni róla a szemem. Egy kényszer volt bennem, hogy csak őt nézzem.
Őt...
Tudtam, hogy Bonnie, meg a többiek a tömegben táncikálnak, és ugyan Bonnie-val kellett volna töltenem az időm, nem bírtam mozdulni Damon mellől.
Nem volt erőm!
Pillangók milliója vette birtokba a gyomrom, gombóc növekedett a torkomban, a szám résnyire nyitva is maradt. Damon ezt a fajta megnyilvánulásomat pont nem látta. Még szerencse!
Összeszedtem magam, úgy döntöttem, a bulinak itt vége. Visszavonulót fújtam. Szorosan Damonhoz hajoltam, hogy halljon a ricsajban. - Azt hiszem, hazamegyek!
- Miért? Most jöttem! - pislogott kiskutya szemeivel.
Megesett rajta a szívem. - Bocsáss meg, eléggé kimerültem.
- Elviszlek!
- Aranyos tőled, de ne fáradj! Gyalogolok! Te csak maradj bulizni!
- Hülyéskedsz? Menjünk!
Megadóan bólintottam. Muszáj volt beadnom a derekamat, mert addig győzködött volna, míg nem sikerül rábírnia. Kimentünk a parkolóba, kicsit be volt dugulva a fülem a hangos zenétől, kis idő múltán rendbe jött.
Szóval, csend. Éltető, ringató csend. Szeltük az esti levegőt, én összehúztam magamon a kabátot, mert kissé hideg levegő fújt. Úriember módjára kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, hálásan mosolyogtam neki.
Aztán gyorsan megkerülte az autót, beült a vezetőülésre. Lopva rám pillantott, amit én is megtettem észrevétlenül, míg ide nem értünk. Látta rajtam, hogy fázom. Rázott a hideg. Nagylelkűen felkapcsolta a fűtést a kocsiban, a reszketés megszűnt a melegedő levegőtől.
- Köszi!
- Nincs mit!
A motor felbőgött, kikanyarodott a parkolóból, az útra, és a motor kiscica módjára dorombolt. Belesüllyedtem a puha ülésbe, szempilláimra a fáradtság nehézkedett. Laposakat pislogtam. Kibámultam az ablakon, a fák foszlánya keveredett a kék éggel, összemosódottan festették az ablakon túli tájat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése