2012. október 31., szerda

'Vörös hajnal' 12. fejezet Nehéz kezdet

Reloaded

Vörös hajnal

Nehéz kezdet

Hoztam ma, egy forrófejű döntést, és úgy határoztam, nem bujkálok tovább. Kiállok a bagázs elé. Bátor vagyok, amúgy sem nagy feladat. Nem félek én senkitől. Jöhet akármi, én talpon maradok, tessék-lássék mosollyal a pofámon.
A szándékomról Alaricnak is beszámoltam, aki készségesen felajánlotta, hogy elkísér. Ugyan nincs szükségem díszkíséretre, beleegyeztem.
A fekete dzsippel mentünk, amit most én vezettem. Ric nagyon meglepődött, hogy megszereztem a jogsit. Ez van! Egy meglepetés bomba vagyok!
Leparkoltunk a sulinál, a járműre terelődött mindenki szempárja, akarva, akaratlanul. Kirántottam az ajtót, nem sietve, lazán kipattantam a kocsiból, majd becsaptam az ajtót. Telefonomat a zsebembe csúsztattam, a napszemüvegemet a fejem búbjára raktam. Alaric biztatóan rám mosolygott, nem volt miért. Ők is olyanok, mint én, nincs mitől tartanom.
Alaric karjába karoltam, a távolban megláttam az immáron mosolygós csapatot, akik közül egyedül Elenát nem dobta fel az egész. Hát én sem dobtam tőle hátast.
- Csak ügyesen!
- Nem szúrom el - súgtam vissza nevelőapámnak.
Megérkeztünk a gyülekezethez, szinte azon nyomban Bonnie csüngött rajtam. - Ana! Micsoda meglepetés!
Plüssmackóként szorított, levegőt is szaggatottabban vettem. - Amilyen kicsi vagy, annyira tudnál az öleléseddel ölni!
Felkacagott mindenki, kivéve morcoskát. Leszállt rólam a kis boszi, szorosan mellém bújt. - Sziasztok! - biccentett Ric.
- Üdv mindenkinek! - szántam rá magam egy üdvözlésfélére.
Damon öccse, Stefan bátorkodott első lenni. - Te vagy Ric lánya?
- Igen.
- Örülök a találkozásnak! - levélzöld szemei a boldogságtól csillámlottak, ez nyilván azért lehetett, mert reménykedett, Damon leszáll Elenáról, és átszáll rám. - Stefan Salvatore vagyok.
Nem vagyok busz! Azonban felfedeztem az őszinteséget. Az volt fölényben. - Én is, Stefan. Analia Morgan. Szólítsatok csak Ananak.
Fő majom tolakodott a sorban következőnek. - Új lány!
- Barom arc - vigyorogtam. - Tyler, ha jól sejtem.
- A hírem megelőzött - örvendezett.
- Vagy a pletykák - szúrtam oda. - Eléggé döcögősen indultunk, kezdjünk tiszta lappal!
- Benne vagyok!
- Azért, még törleszthetsz! - lezser figurája megtörni látszott előttem.
Valóban nem olyan rossz, mint amilyennek elképzeltem. Szőke barbie-ság szó szerint letarolt. - Na neee! Ez egy eredeti Ray Ban szemüveg? - ájuldozott.
- Igen! Spanyolból.
- Ne hülyéskedj! - egyből tudtam, hogy egy vásárlós, divatmániással kerültem össze. - Ez meg egy eredeti D&G nadrág? Istenem segíts! Caroline vagyok - ölelt át. Ez könnyen ment. Barátságosan visszaöleltem. - Végre, lesz vásárló partnerem! - fehér arcocskája kipirult, szőke haj keretezte, kiemelte smaragdos zöld íriszét.
- Abban biztos lehetsz!
Bonnie a barátjához sietett, odavonszolta hozzám, mint valami rabot. - Ana, ő itt a barátom, Jeremy Gilbert!
Kezet nyújtottam, nem tétovázva belecsapott. - Á, Jeremy! Bonnie rengeteget mesélt rólad!
- Nekem is rólad, Ana! Le sem tud állni!
- Bonnie már csak Bonnie! - böktem oldalra a szégyenlősködő csajszit. - Gratulálok nektek! Remélem, jóban leszünk!
- Nem tűnsz nehéz esetnek!
Csípőre tettem a kezem, szemrehányóan grimaszoltam. - Azt még meglátjuk!
Ric Elena mellé sietett. - Ő, Elena! Ő is olyan, mintha a nevelt lányom lenne! - megfeszültem egy másodpercre. Ric-nek van rajtam kívül is lánya? Hát ez kész... Pont ő? - Az ő nénikéje volt Jenna.
- Sajnálom!
Rekedtes hangon megszólalt. - Semmi vész. Anyuék után pedig nem hittem, hogy megtörténik.
- Elvesztetted a szüleidet?
- Igen - felelte, a haragom minden cseppje felszívódott. Barna, őzikeszemeivel mért meg, láttam arcán a csodálatot. Azt hiszi, erős vagyok. Jól is hiszi, nem vagyok meghunyászkodó típus. - Egy éve.
Halványan elmosolyodtam, megfogtam a két kezét. Felsóhajtottam, mert levegő kellett a folytatáshoz. - Figyelj! Nekem gyerekkorom óta nincsenek szüleim, gondolom Ric elmesélte - bólintott válaszul. - Egy cipőbe járunk. Ha gondolod, és beszélned kell valakivel, állok rendelkezésedre! Bár, látom sok barátod van!
- Köszi! Élek a lehetőséggel!
- Szavadon foglak! - fenyegetőztem, bús komor arca átváltott átlagos, nevetőssé.
Mindenki megkönnyebbülten sóhajtozott, főleg Alaric. Szemem sarkából figyeltem, ahogy kacsint. Büszke rám. Büszke, hogy ilyen embert nevelt belőlem.
- Ne haragudj! - szólt Stefan. - Ismered az ősöket?
Egy másodpercre megállt a szívem, remélni tudtam, hogy Alaric nem szólja el magát. - Persze. Bonnie felvázolta a helyzetet. Azt is, hogy - néztem Elenára - rád vadásznak. Ha bármiben segítség kell, szóljatok, hívjatok!
Hálás mosolyt vetett rám a társaság. - Te is nyugodtan megkérhetsz minket.
- Tudod Bonnie, hogy magányos farkas vagyok! Egyedül dolgozom! De ha kell, könnyen átváltok csapatmunkásra.
Gyengéd vállveregetést kaptam nevelőapámtól. - Számítottam rád!
- Ugyan már, vén lókötő! - vágtam mellbe.
Hahotázásunkban a csengő zavart meg. - Mennünk kell órára! Várunk Alaric törire.
Meglepetten fordultam Ric-hez. - Te iskolába jársz?
Vidám kacaja körbeölelt. - Ő a töritanár - mondta Jeremy.
- Töritanár? - bukott ki belőlem az éktelen nevetés. - Dolgozol? Méghozzá töritanárként? Erről miért nem tudok?
- Elfelejtettem mondani - pimaszkodott.
Mindenkitől elbúcsúztunk, végül mi még maradtunk beszélgetni. - Miért nem említetted Klaust?
- Te meg a tanárkodást?
- Most komolyan!
- Azért! - vágtam rá. - Nincs itt az ideje. Nem is akarom egyáltalán el se mondani!
- Segíthetsz nekik! Együtt, összefogtok, letudjátok győzni őt!
- Egyedül dolgozom! - ismételtem a korábbi szavaimat. - Nem állok össze senkivel. Ha Klaus meghal, az az én kezem munkája legyen! Senki másé! Ezen nem osztozkodom.
- Jó, értem! - folytatta higgadtabban. - Attól elmondhatod nekik.
Percekig mérlegeltem a dolgot. Meggyengülve néztem felé, mogyoró barna, aggódó szemek meggyőztek. - Jó, ahogy akarod! Nemsokára...
*
Két nappal később, vadászatból tértem vissza. Berohantam a fürdőbe, hogy átvegyem a kis pizsamámat. Kis topp, meg mininadrág. Nem sok, de kényelmes, meg könnyen mozoghatok benne. Igazából fel voltam pörögve. Sehogy sem tudnék most álomba merülni. Kiballagtam a fürdőből. - Ez a hobbid? - szegeztem neki a kérdést. - Bemászol a lányok ablakán?
- Jobban mondva, az egyikén! - Damon a kibélelt párkányomon üldögélt. Parázsló szempárját végighordozta rajtam, beszkennelte a processzorába, a többi mellé. - Csini a pizsid! Kissé sokat takar! - morgott.
- Miért jöttél? - fontam karba a kezem.
- Hallottam, hogy Alariccal holnapra mindenkit összehívtatok. Hozzánk.
- Így van. Zavar?
- Nem - játszott a hangsúllyal. Feltápászkodott, bűvös vigyorral közelített meg. - Kíváncsi vagyok, mit akartok!
- Ezért kár volt jönnöd! - ért már egész közel. Előttem feszültek izmos, széles vállai. - Holnap elmondom.
- Bizonyára, én már amúgy is tudom!
- Igen, eltaláltad, Klaust fogom elmondani!
Elharapta szája szélén kezdődő fanatikus nevetését, ahogy újra, és újra megnézett. - Utcára is vehetnél fel ilyen hacukát! Minden áll leesne tőled!
- Így is leesik, kösz a tanácsot - szúrtam oda.
- Ú! Ezt megkaptam.
- Rossz csajjal kezdtél! Ennyi az egész!
Hunyorított. - Ugye nem készülsz még aludni?
- Akkor minek vettem volna fel a pizsamát? Bár... amúgy sem vagyok álmos...
Ahogy felnéztem a földről, Damon eltűnt. Kerestem, nem is tartott sokáig megtalálni. Az ágyamon terpeszkedett, a kis kori macimmal a kezében. - Ő a szobatársad? A szerencsés, aki veled alhat? - integetett a kis plüss kezével. Szemöldököm a homlokom közepéig szaladt. - Ellenem nem lenne esélye! Jobban elszórakoztatnálak! - tett enyhe célzást, maga felé fordította a medvét. - Ha kigyúrnád magad, megpróbálnál szexibb lenni, mint én, ami mint tudjuk, soha nem sikerülne, talán leköröznél. Addig is, hupsz! - dobta a sarokban álló fotelba. - Viszlát!
- Szívtelen vagy! Mit ártott ő neked? - ugrattam.
Széttárta karjait, védekezően. - Ne engem okolj! Ő kezdte!
- Olyan gyerekes vagy! - megmosolyogtam a dolgot, és ő maga is nevetésbe fogott.
Mellette megint kis, játékos ficsúrnak éreztem a lelkem. Ágyúgolyóként vetettem be magam mellé. Az oldalára fordult, az ágy megmozdult alatta, ahogy közelebb csúszott. - Na és most mi lesz?
- Mi lenne?
- Hát... Itt maradhatok nem?
- Ki tudnálak dobni, de te annyiszor másznál vissza. Erre meg nem pazarolom az energiámat - koránt sem kedves mondókámra lebiggyesztette alsó ajkát.
- Ezzel már csak egy probléma van! - lenéztem rá, pimasz, csibészes mosolyt varázsolt arckifejezésére. - Remélem nem zavar, én mindig meztelenül alszok!
Megborzongtam, elvörösödtem. - Azt merd meg!
- Megszokás! - nyúlt a nadrágjához.
- Ha le mered venni, esküszöm keresek egy karót!
Vissza felhúzta kezeit. - Igenis, főnökasszony!
- Hála az égnek! Inkább megpróbálok aludni! - a kislámpa kapcsolójához nyúltam, a fények lassan leereszkedtek.
Befészkeltem magam, szokásos, kényelmes pozíciómba. Damon is felém fordult, a sötétben is világítottak vakítóan fekete szemei. Az őrjítő pillantásba veszve nyomott el egyre jobban az álom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése