2012. október 30., kedd

'Vörös hajnal' 11. fejezet Ne szólj szám! II.

Reloaded

Vörös hajnal

Ne szólj szám! II.

- Kösz a reggelit! - sóhajtottam hálásan.
- Szívesen! - dörmögte Alaric. - Miért nem ettél otthon?
- Siettem hozzád!
- Meg hozzám! - rebegtette szempilláit Damon.
- Álmodban! - a mosogatóhoz léptem, percek alatt elmostam a tányért a kanállal.
Alaric apa-lánya beszélgetést kezdeményezett. - Mit csináltál ez alatt a pár nap alatt?
- Ezt-azt. Vadásztam, tegnap meg buliztam! - ültem le a Damon melletti székre, Ric elé, meg a verbéna elé.
- Iszonyat jól táncol! - grimaszolt Damon, mire Ric kezében megcsúszott a kés, majdnem levágta az ujját.
- Alaric, Istenem! - pattantam fel.
- Nyugi, semmi baj! - nyugtatgatott. - Megúsztam! - vissza leültem a pihe-puha székbe, Ric kocogtatni kezdte a késsel a vágódeszkát. - Hogy érted, hogy jól táncol?
- Vegyek értelmező kéziszótárt? - csattant fel idegbeteg módjára. - Megtáncoltattam a kicsikét, nem igaz? - hajolt a fülemhez.
Arrébb húzódtam tőle, erre is a válasza csak egy kibaszott mosolyka volt. - Így volt.
- Mit csináltatok utána? - úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson.
- Ó, csak hazacipeltem, egy csodálatos éjszakára! - áradozott Damon, mire újból megcsúszott a nevelőapám keze.
- Damon, hagyd abba! - legszívesebben tarkón csaptam volna.
Önfeledten nevetett nevelőapám idegességén. - Csak viccelek! - védekezett Ric támadó megfeszülésére. - Ne vedd már ennyire a szívedre, haver!
- Ilyenekkel ne viccelődj! Megértetted?
- Egyetértek! - ragadtam meg a szót. - Még kinyírod a nevelőapámat! - boxoltam vállba.
- Nem áll szándékomban! Egyelőre!
- Milyen vicces kedvünkben vagyunk ma reggel!
Finoman vállat vont. - Szép az élet!
- Ámen! - vágtam rá.
Ric térfigyelő kameraként forgatta a fejét ide-oda, rólam, Damonra, aztán vissza. - Jól elvagytok!
- Nem rossz társaság! És jó hallgatóság - dicsértem Damont, aki diadalmasan kihúzta magát.
Alaric felkuncogott bársonyos, mély, apai hangján, ahogy csak ő tudott. - Igen, tudom. Mikor Jenna-val kicsit összevesztünk, mindig meghallgatott, és közben bunkó szokásához híven oltogatott.
- Ki az a Jenna?
Egyszerre kerültem mindkét férfi figyelmének kereszttüzébe, ami kicsit nyomasztóan érintett. Alaric most összenézett Damonnal, majd egy pici bólintással jelzett valamit a fiúnak, amit csak ők érthettek, a maguk érthetetlen nyelvén. - Történt egy s más, míg távol voltál.
- Igen, hét év nem kis idő.
- Nos, Alaricnak komoly barátnője akadt!
Gyermeki boldogság öntötte meg a szívem, hogy az én nevelőapám is rátalált a boldogságra. Sugárzott az arcom, mint valami radioaktív cucc, a csillogó fehér fogaim vakító fénnyel csillámlott, amerre pillantottam. Damon szeméből áradt a szokásos komolyság, bár nem hittem, hogy ez más miatt van, mint a szokása.
- Ez nagyon jó! - állt meg fagyosan Ric keze a munkában, úgy látszott, annyira nem üröl neki, hogy örülök... Vagy valami ilyesmi. Nem rajongott érte. Azt hiszem, szégyenli. Nincs miért, örülök neki! - És, mikor ismerhetem meg?
Túlbuzgóságomat lelombozta a mellettem ülő férfi. - Félek, hogy soha.
- Miért? Alaric úgy is bemutatja, meg amúgy is...
- Meghalt - közölte Damon, nyomatékosan, hogy fejezzem be a locsogást.
Ügyetlenül őrlődtem a szavak súlyában, amik teljes, mázsás súlyukkal rám nehezedtek. Felfogtam, Ric-nek ez mennyire fájhat, én meg itt duruzsoltam neki. Mérhetetlenül szégyelltem magam. -Ó! Sajnálom, Alaric! Én...
- Nem tudtad - küldte felém meleg, barátságos mosolyát, a mögött lappangott a csalódottság szelleme.
Szikraként lobban fel bennem az érdeklődés. - Mi történt?
- Klaus történt - fogalmazta meg frappánsan Damon.
- Klaus? Ó, hogy az a retkes... - fogott el a cifra káromkodás, számban egyre rondább átkok fordultak meg az őst illetően.
Valószínű, hogy Damon is ezért tapasztotta rám kitágult pupilláit. - Lejárt lemez - zárta volna le a verbénával foglalkozó Alaric.
- Lejárt? - horkantam fel, teljesen jogosan. - Bocs, hogy néhány perccel ezelőtt hallottam először, és már lejárt lemez! Jó formán el se jutott az agyamig!
Intenzív, erős szorítást éreztem a könyökömön. Lenéztem, Damon vasmarkai szorultak rá. - Hagyd most ezt!
Kesernyés illata, ami bejárta a körülötte uralkodó levegőt, ínycsiklandó illatfelhőt varázsolva köré, eljutott hozzám is, hasztalan volt mégis a parázsló dühömmel. - Te meg engedj el! - sziszegtem összezárt fogaim közt.
Egyszerre suhintottam ki végtagomat fájó szorításából, ő meg elengedett. Feszült villámlás kötötte össze mágnesesen vonzódó játékos tekintetünket.
- Elég lesz! - állította le a készülőben lévő meccset. - Még a végén megölitek egymást - ugratott.
- Nem kizárt - harsogtam.
A kihívásra megrándult a felém hajoló Damon ajka, szemöldöke ugyanakkor összefonódott. Sápadt fehér bőréhez ellenállhatatlanul ment fekete üstökös haja, egy-egy szexi tincs a szemébe lógott, a fekete gönc, meg a szeme.
- Damon, megfognád a kést, kérlek!
A fiú odanézés nélkül engedelmesen nyúlt a hang irányába. Rosszul tette, szinte azonnal megbánta. Felkiáltott, rázni kezdte a kezét. Egyenesen a verbénába nyúlt, fájdalmas ordítása ellenére is hahotázásban törtem ki. Billegtem a székkel, bármelyik pillanatban felborulhattam volna.
Damon fintorgott, mondván, hogy nagyon vicces, főleg, ha nem vele történik. Alaric sajnálta őt, de nem bírta visszafojtani a belőle előtörő kuncogást. Újból béke telepedett közénk. - Nagyon jó, már te is kezded! - mormogta Damon. - Igazán kedves! Tényleg, remek, hogy ti így szórakoztok, áruljátok már el, mi ebben olyan rohadt vicces! Én is had nevessek a saját kétbalkezességemen...
Leálltunk. Nevelőapámmal egymásra pillantottunk, lopva, szemünk sarkából, végiggondoltuk mi is történt az előbb, még nagyobb erővel tört ki belőlünk a nevetés. Damon szemforgatva felállt, azt remélve, hogy ez alatt, észrevétlenül, NYILVÁNOSAN megcsappanthatja Alaric piakészletét.
Nem zavartatva magát került a whiskys üvegek elé, kihúzott egyet, visszakocogott, és leült. Mi már a könnyeinket törölgettük a jókedvünktől. - Hé! - nyafogtam.
- Fájdalomdíj! - jelentette ki szúrósan. - Ric amúgy sem szól érte sose. A barátja vagyok, ami az övé, az enyém.
Kis csend következett, én bolond, azt hittem, elfelejtette, mi is jön ezután. - És ami a tiéd, az meg az övé.
- Az kéne még! - csóválta mélyen a szemét.
- De egy tapló vagy!
- Aprapó! Ha már itt tartunk. Mivel te is Alarichoz tartozol, valamilyen szinten osztoznia kell rajtad velem.
Alaric védő "anyatigris" módjára a verbénás késsel hadonászott felé. - Eszedbe se jusson, Damon! Analia nem fog beállni a sorba, és nem iratkozik fel a listára a "Meglévő csajok"-hoz! Megértetted? Analia nem olyan!
- Hűtsd le magad! Zöldül a fejed! Tudom, hogy nem olyan!
- Ne közelíts felé úgy! És te, - fordult ezúttal hozzám, Damon követte - vigyázz vele.
Belemélyültem a végtelen szemekbe, labirintus szerűen képtelenség volt kitalálni belőle, még az is nehézséget okozott levenni róla az én szemeimet. - Tudok magamra vigyázni - nyugtattam le Alaricot, továbbra is a teli pofásan nevető Damonra bambulva.
- Tudom, kicsim! Nos, leviszem a verbénákat! Mindjárt jövök!
Pislogás nélkül meredtem a szédítő szépségbe, amikor hallottam zárulni a pince ajtót, felugrottam. A nappaliba menekültem, legalábbis akartam. Minél távolabb akartam kerülni tőle. Nem akartam tőle semmit, bár még mindig érzem csókjának ízét ajkaimon, ennyi volt.
Rick-nek igaza van. Veszélyes alak, bár nem azért nem közeledek felé, jobban mondva, nem engedek neki.
Elena.
Ő uralja a lényét. Mindaddig, míg nem sikerül őt kitörölnie magából, nem vagyok hajlandó összemelegedni vele. Pedig mennyire akartam őt! Kívántam a közelségét. Csókjának íze úgy hatott rám, mint a drog. Egyszer kóstolhattam, rá akart szokni a szervezetem, hogy egyre többet kaphasson azokból a bődületesen babonázó csókból.
Minden porcikám újabb érintésért könyörgött, epedezett, én erőszakosan nemet parancsoltam.
Damon megragadott a vállamnál fogva, szembe fordított magával. - Nem tudom elfelejteni, ami tegnap történt, nem megy! Nem tudom!
- Jobb lenne! - megvonaglott álla, tökéletes arcvonalai megfeszültek. - Kerülj el!
- Azért, mert apuci nemre intett, te megteszed? Azért nem volt eddig kapcsolatod, mert Alaric mindre azt mondta, hogy: "Veszélyes, ne közeledj hozzá!" Apácát nevel belőled!
A szavai egyre jobban bőszítettek. - Nem gondolod, hogy esetleg nem Ric miatt teszem? - izmai pattanásig feszültek a testében. - Nem gondolod, hogy egyedül vagyok ilyen? És azt nem gondolod véletlenül, - pimaszkodtam - hogy nem éppen vagy egy angyal? Van alapja az aggodalmának?
- Tudtommal te sem vagy egy angyal! - vigyorgott. - Sőt, hibátlan sem! Ahogy senki más se.
- Nem érdekel. Kösz, nagyon jó volt eddig, értékes ember vagy, de én nem viszonozhatom az érzéseidet.
Egyre jobban közeledett, mialatt mindkét kezemet lefogta, veszélyesen közel került az arca, lélegzete hidegen csiklandozta a nyakamat, az én forró fújtatásomnak köszönhetően ő arcán érezte ezt. - Ugyan, angyalom! - suttogásától mámorítóan megborzongtam, elernyedtem. - Ki mondja, hogy nem szabad? Az életben a legjobb dolgok a NEM-mel kezdődnek, te is jól tudod.
- Hagyjál!
- Kedvesem, tanuld meg, én mindig megkapom, amit akarok! Soha ne mondd, hogy soha!
Arrogánsan artikuláltam, még egy centit áthágva a távolságunkból. - Én is megkapom, amit akarok!
- Mondd, miért viselkedsz ellenségesen? Játszadozol velem...
- Én? Eltaláltad. Játszok veled, ahogy te velem. Miért tollak el? Mert te nem vagy teljesen szabad!
Nyeldekelt, szóra nyitotta vonzó száját, ebben a pillanatban nyílt a pince ajtaja. - Ez is megvan! - fújta ki magát Alaric.
Sebtében hátrált tőlem egy lépést, öntelt, nagyképű mosolyával felkapta az italát. Szerencsére Alaric nem vett észre semmit ebből a kis jelenetből. Amikor épp nem figyelt, Damon hátrapillantott válla felett, kacsintott, annak céljából, hogy levegyen a lábamról.
Titkon, félig sikerült is. Fogalmam sem volt, miért, fagyottan álltam gyökeret vetett lábakkal, a nappali közepén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése