'A sors szárnyán' 6. fejezet Ez frankó! Már csak ez hiányzott!

Reloaded

A sors szárnyán

Ez frankó! Már csak ez hiányzott!

Élő nagyságban itt van ez a kígyó. Olyan régóta vártam már, hogy lássam! Beszélgetésünk alatt, amíg kibeszéltük, mi történt tegnap este, nevetgélt, beszólogatott, megjegyzéseket tett. Nem dühített, legalábbis próbáltam kifelé azt sugározni. Nos, nagyjából sikerült is. - Pedig olyan szépen indult ez a hónap! - panaszkodott Damon, mielőtt beleivott volna a Black Magic borába.
Árván ácsorgott, kicsit távolabb tőlünk. Stefan is állt, testvérével szemben. Karba fonta kezeit, látszott rajta, hogy nem igazán örül Katherine felbukkanásának. Most őszintén. Ki örül?
Bár ellenségesen mosolygott, a nő olvasott róla, mint egy nyitott könyvről. Már nincs rá hatással. Stefan ezt egyértelműen kifejezte, és csupán undort, megvetést, haragot, és még több undort érzett. Damon más volt. Komor volt, kimért, nyugodt. Vicceskedő, néha jól odaszólogatott, mint például az előbb.
Elena az egyik kanapén ült, ő volt köztünk a leggyengébb. Újdonsült vámpírként nem rossz, viszont tanulnia kell egyet s mást. Én nem hunyászkodtam meg a harc elől, nem is rejtettem álarc mögé a szándékaimat, sem az arcmimikámat. A Katherine-nel szembeni kanapé mögött álltam, belekapaszkodtam a háttámlába, úgy meredtem egyenesen rá, egy pillanatra sem véve le róla a szemem.
- Minek jöttél? - dörmögte Stefan keményen.
Meglepődtem, hogy ez az ő hangja. Tud ilyen kemény is lenni? Számomra ez olyan új volt még, hiszen mindig kedves volt, és barátságos. Most pedig pont az ellenkezője.
- Lássuk csak! - játszott az italával. Jó színészi tehetsége volt, de nem annyira, mint nekem! - Meghallottam, hogy a drága hasonmásom vámpír lett! Jól nézel ki, Elena! - kiveséző tekintetétől falevélként rázkódott a lány, füle mögé simította hajának egyik rakoncátlan tincsét. - Na meg, - kalandozott ezúttal felém - itt van a mi kis tisztavérűnk is!
- Tisztavérű? - ismételtem.
- Igen! Így hívnak, édes!
Tisztavérű. Visszhangzott a fejemben ez a név. Ez a misztikus név, ami az enyém volt. Keserédes, vegyes gondolataim voltak róla.
- Gondolom, többet tudsz róla, mint mi. Abban az időben nem nagyon avattál be a dolgaidba.
- Igen Stefan, tudok egy-két dolgot.
- Mi is - szólt közbe Damon frappánsan. - Ugyanis volt szerencsénk a főpatkánytól információkat kicsalni. Jobban mondva, - pillantott felém egy másodpercre bátorító jelleggel - Ana tudott meg dolgokat.
Nem akarta, hogy Katherine tudjon rólunk. Azt hiszi, akkor az a nőcske bántana, vagy közénk furakodna. Minket nem bánthat, abban biztos lehet, mivel én nem engedem. Kit érdekel, mit tesz, mivel próbálkozik hogy körbecsaljon minket!? Egész életünkben bujkálni, takargatni akar az exe előtt? Azt már nem!
Most kivételesen megtartom az álcát, aztán nem vagyok hajlandó.
- Klaustól? Elismerésem... Analia. Hasonlítasz a nagyapádra, és a testvéreire!
- Szádra ne vedd őket te lotyó! - vicsorogtam, a fogaim pedig kipattantak.
Napok óta nem ettem. Nem csoda...
Ő viszont csak folytatta. - Tisztességesek voltak, öntörvényűek, óvatosak, elővigyázatosak...
- Fejezd be, különben kivágom a nyelvedet, és odadobom az első kóbor kutyának!
- Harcias vagy! Ez tetszik! - kerültünk egy fejmagasságba, ahogy felállt. - Megvan benned a Morgan hév. Az őseid igen csak hevesek voltak, meg tüzesek. Ez alól te sem vagy kivétel! - csípőre tette a kezét, olyan volt, mint egy csörgőkígyó.
Már csak az hiányzott, hogy furcsán nyújtogassa a nyelvét, és kész is az emberi nagyságú kígyó. Emlékszem, mikor először láttam igazi csörgőkígyót tekeregni magam előtt. Az első két pillanatban megijedtem, az lassan átment nyugodtságba. Pont erre emlékeztetett, csak itt az a kétpillanatnyi félelem sem uralkodott rajtam.
- Sőt, szerintem te vagy a legönfejűbb, legmakacsabb, legszenvedélyesebb, és leghevesebb a famíliádban.
- Azt mondtam hallgass! - kiáltottam rá. - Elmondod, miért jöttél, mit akarsz, ebben a pontos sorrendben, majd szépen elhúzol, mint a vadliba! Remélem világosan beszéltem!
Vidáman felkacagott, értelmetlenül fixíroztam. Ezen mi ilyen rohadtul nevetséges?
- Már elkezdődött?
A többiekkel egyszerre néztünk össze. Mindegyikünk tekintetében csillogott az a bizonyos kíváncsiság, ami felkeltette az érdeklődésünket. Legutoljára Damonnal néztem farkasszemet, hosszasan, elnyújtva a tekintetéből sugárzó örömöt magamban. Visszasiklottam Katherine-re. - Mi kezdődött el?
- Á! Szóval erről Klaus nem mesélt...
- Ki vele!
- Elmondom! - játszadozott újra az üvegpoharával, pajkosan harapdálta a száját. - Egy feltétellel.
- Feltétellel? Ez komoly? - csattant fel Damon a szoba sarkában, de leintettem.
Nagy levegőt vettem a folytatáshoz. - Azt hittem, eddig világos volt, hogy te nem szabhatsz semmilyen feltételt, Katherine!
Lekonyult az ajka. Valahol, mélyen, megtaláltam benne önmagamat. Tényleg hasonlítok rá, egy egész picit. Csak én nem vagyok ennyire romlott.
- Mi az a feltétel? - mormogta az orra alatt Stefan magabiztosan.
- Egy aprócska szívesség. Nem sok, ennyit igazán megtehettek értem - járatta szempárját a testvérpár között.
- Egy valamit tennénk meg érted, hogy megölünk! - Damon felszólalására kénytelen voltam ránézni. Arcán a 250 wattos vigyora hódított, Katherine felé. - A világ megszabadulna egy nagy mocsoktól, sőt, szerintem pár tonnával könnyebb is lenne.
- Ó! Igen? És mi van veled? Azt hiszed, te jobb vagy nálam?
- Nem! - vont vállat. - Rosszabb vagyok! Csak én nem akarok meghalni.
- Ahogy én sem - Elena sürgető torokköszörülésére Katherine visszakanyarodott a kijelentéséhez. - Ami a feltételt illeti, pár napig itt akarok maradni.
- HOGY MI? - kiáltottunk hárman, Damon kivételével.
Ő nem döbbent meg. Sejtette, hogy Katherine drasztikus lépést fog tenni. - Persze, ha nem zavarok!
- Már hogyne zavarnál! - vágott vissza Stefan, aki láthatóan jobban felháborodott, mint a bátyja. - Nem képzeled!?
- Ez abszurd!
- Ugyan már Elena! Nyugodjatok meg lányok, nem mászok a pasijaitokra! Vagyis... nem garantálom. Csak az biztos, ami megtörtént.
Megfeszültem, támadó helyzetem elernyedt. Mellettem, nem messze Damon is ugyanígy tett. Állkapcsa olyan erősen nyomódott össze, hogy féltem, összeroppan. Tudja. Katherine tud rólunk.
Örülök is, meg nem is. Valahogy éreztem, hogy felesleges ez a kis színjáték. Úgy is megtudta volna.
- Mi az? - kérdezte a nő. - Meglepődtetek? Ó, édeseim, - foglalkozott tovább az egyre fogyó whiskyjével - én mindenről tudok! Damon megint szerelmes lett. Milyen kár, hogy Analia pofára fog esni, igaz? Ő is úgy végzi, mint mindenki más. Kiszórakozza magát veled, aztán, huss! Szélnek ereszt!
- Mint téged? Ne hasonlíts össze magaddal.
- Nem tenném! Biztosra venném, hogy nem leli annyi örömét benned, mint bennem. Régen úgy oda volt értem... Sajnos dobnom kellett!
Damon épp szóra nyitotta a száját, hogy beszálljon a szócsatába, de nem engedtem neki. Én akarok most harcolni.
- Miért is? Ja tudom már... Azért, mert nem tudsz szeretni! Azért, mert egy ribi vagy! – vágtam hozzá pofákat. – Ó, és még valami! Mi tényleg nem hasonlítunk. Én nem adom oda magam az első férfinak, aki rám kacsint, és megbecsülöm azt, amim van.
- Már hogy Damont? – nevetett jókedvűen. – Jól teszed! De valójában ő sem tud szeretni. Csak egy valakit. Engem! – artikulálta. – Egy szóval az ujjaim köré csavarhatom, mint régen. Nem igaz, Damon?
- Fordulj fel!
- Értsd már meg, Katherine! Már nem a „régi idők” járnak! Elavult vagy, ócska, mint egy kupac szemét. Érzelmileg biztosan, már ha van olyanod – erre sikerült letörölnöm a vigyort a képéről.
- Egyetértek – helyeselt Stefan, mire elégedett mosolyt váltottunk.
- Jaj, Stefan, Stefan, Stefan… Milyen kis naiv vagy, ha azt hiszed, hogy a kis Elena, olyan lehet, mint én!
- Nem lesz olyan, biztosan tudom.
Elena állta a sarat őse ellen, aki egyre csak rajta pihentette figyelmének lángját. – Tudod, Elena, Stefan nagyon szeretett engem, de amikor megtudta, mi vagyok, milyen szörnyeteg, megutált! Rád is ugyanez a sors vár – hörpintette fel az utolsó korty italát.
Elena pedig csendben gondolkozni kezdett, járatta a kis fogaskerekeket az agyában. Hirtelen nem is tudta hová tenni a dolgot.
Stefan már el akarta tűntetni innen a nőt, így cselekedni kezdett. - Nem maradhatsz!
- Nem? – vonta meg csinos szemöldökeit Katherine. Szájának kunkori íve belekanyarodott pofijába. – Rendben. Akkor nem mondok semmit. Arra az esetre pedig, ha erőszakkal, vagy befolyásolással akartok szóra bírni, felkészültem. Megsúgnám, - beszélt halkan – verbénázva vagyok.
És valóban. Áradt belőle a verbéna keserű, csípős illata, amitől ájuldozás kerülgetett. Minden a lelkész farmján történteket hozta felszínre.
Damonra „menekültem”. Őrlődött magában, kínok között, és olyasmit készült mondani, amit maga sem hitt el. – Megígéred, hogyha maradhatsz pár napig, SZIGORÚAN pár napig, egy vendégszobában, akkor most elárulod, amit akarunk?
- Tessék? – ocsúdtam fel, mondandója hallatán. – Nem! Damon, ezt nem!
- Mit művelsz? Bátyám, nem mondhatod komolyan...

- Igen! – dalolta Elena hasonmása, mintha még sziszegett is volna.
Elena sem hagyhatta. Tudta, hogyha Katherine marad, pusztítást, szerencsétlenséget fog magával hozni. – Damon, ne tedd!
A sötét fiú nagyot sóhajtott. Talán még egész életében ekkorát nem. Akkor, esetleg, mikor megszületett, először jutott az éltető oxigénhez.
Miért teszi ezt? Mit akar ezzel elérni?
Odafutottam hozzá, nem érdekelt semmi, megálltam előtte. Elveszetten nézett rám az örvénylő fekete írisz, egyenest az én zöld, dühvel megtelt szemembe. Úgy megráztam volna, hogy térjen észhez.
- Miért teszed ezt, Damon? – kérdeztem suttogva.
- Azért, mert akkor nem mondja el, amit akarunk.
- Kit érdekel? Inkább leszek így… minthogy ez a senki itt legyen veletek.
- Nem lesz semmi baj! Ígérem! – őszinte melegség áradt felőle, még azonban ez sem tudta elűzni a kétségeimet.
Az lehetetlen, hogy ezek ketten össze legyenek zárva Katherine-nel, ne történne valami, ami megváltoztatna mindent. Hiszen ők hárman, mint a „régi szép időkben”! Emiatt nem csak én aggódtam.
- Stefan!? – hallottam meg Elena meggyötört, megtépázott hangját.
Nem jött válasz. A fiú merev tekintete csak a bátyján táborozott. Szoborként várta, mi fog kisülni a dologból.
- Kérlek! – próbáltam meg utoljára.
- Mondtam már, - csendült meg mély hangja hangosabban – nem lesz baj! – felemelte fejét, hogy a kellemetlen „vendégre” nézhessen. – Maradhatsz!
Összeroskadtam. Vesztettem. Damon nem hallgatott rám.
Megsértve éreztem magam. Megengedte, hogy az exe itt maradjon. Nem érdekel, hogy miattam, azért, hogy kiderüljön, mit is akart azzal mondani Katherine, azzal a bizonyos kifejezéssel. Nem érdekel!
Minden meg fog változni. Érzem, legbelül. Tudom!
- Halljam, amit tudsz!
- Khm. Mint már tudjátok, Ananak rejtett képességei vannak, amik tudtommal most kezdenek előjönni – tévedt felém a tekintete, de nem válaszoltam. – Ezt igennek veszem. Most mindened felerősödik, mintha megint vámpírrá változnál. Mert akkor történik ilyen az átlagos vámpírokkal, de veled, még egyszer megismétlődik. Egy problémás kamaszhoz hasonlítasz, nem tudsz mit kezdeni az erőddel…
- Problémás… kamasz? – ismételtem, fogvicsorítva.
- Igen, ahogy most is megnyilvánulsz.
- Tévedsz. Ilyen vagyok!
Elnevette magát, majd folytatta. – Meg kell tanulnod, hogyan szabályozd magad, hol húzd meg a határokat, ha nem akarod lemészárolni a várost.
- Nem tenném!
- Ó, majd akarod! – grimaszolt.
- A tűrőképességem is jobb lesz, van akaraterőm, ami most még erősebb lesz. Nem fog megtörténni semmiféle baki, Katherine.
- Én szóltam! Mosom kezeimet. Most az érzelmeid erőssége olyan, mint minden vámpírnak. Vegyünk egy bizonyos mércét – mutatott a levegőben egy mértéket. – Ez lenne az érzelemerősséged jelenleg. Nagyobb, mint az embereké, de megegyezik a miénkkel. Egyelőre… Az érzelmi hullámaidnak köszönhetően ilyesfajta kilengéseid lesznek – játszott hullámzósdit a karjával.
Mindannyian megdöbbenve hallgattuk. Ez az egész, olyan hihetetlennek tűnik.
- Szóval, jobban fogsz szeretni, és jobban pofára esel, ha Damon kihajít. Fájdalmasabb lesz, kegyetlenebb!
- Milyen kár, hogy ez nem fog megtörténni, ugye? – tettettem együttérzést.
- Meglátjuk, drágám!
- Honnan tudtad ezt meg? – faggatózott Elena.
Gondterheltnek tűnt. El sem bírtam képzelni, én mennyire gondterheltnek tűnhetek…
- Vannak boszorkánybarátaim.
- Neked vannak egyáltalán barátaid? – érkezett a csípős megjegyzés Damontől, meg sem próbáltam leplezni a belőlem feltörő kuncogást.
Katherine álarc mögé bújva mosolyodott el. – Akkor… forrásaim. Minden boszorkánynak megered a nyelve, ha egy kicsit ösztönözzük. Nevezzétek zsarolásnak, vagy aminek akarjátok, de minden esetben hatásos! Fogadni mernék, hogy a kis Bonnien is hatna…
- Elég! Hagyd abba!
Stefan harci készültségben állt, várva, mikor vetem rá magam. Ez nem fog megtörténni. Nem fogom az igazát bebizonyítani. – Most jobb lesz, ha mindenki lenyugszik!
- A beszélgetésnek vége – vettem át a szót. – Elmegyek vadászni! – vetődtem az ajtó felé.
- Máris kezdődik… Látjátok?
Katherine ujjal mutogatása csak sürgette a lépteimet. Nem menekülök. Nem. Tényleg éhség gyötör. Már régen voltam vadászni. Nem is tudom, mikor…
Menetelésemből Damon hangja ragadott ki. – Vele megyek!
Most ez is. Nem hisz bennem? Hitetlenkedik? Én azt hittem, bízik bennem!
- Egyedül megyek! – morogtam, mikor meghallottam bakancsának első koppanását. – Nagy lány vagyok már!
- Analia!
Kivágtattam a friss levegőre. Reggeli napsütés fogadott, most viszont nem tudtam elmerülni sem a sugarak, sem a táj adta élményben. El akartam iszkolni erről a helyről, amilyen gyorsan csak lehet.