2013. április 10., szerda

'Míg a halál el nem választ' 1. fejezet Szülinap


Új fejezet! Remélem tetszeni fog az új, egyben utolsó könyv! Elég rövid, de tartalmas részek lesznek benne!:)
xoxo Cleo

Reloaded

Míg a halál el nem választ

Szülinap


Egy gyönyörű napra ébredtem. Damon aranyosan csicsikált mellettem, szóval első dolgom a konyhába vezetett, hogy megcsináljam a reggelinket. Egy kis véres palacsintára gondoltam. Az a specialitásom, és Damon imádja.
Egy kis toppban, meg egy sortban kocogtam le a lépcsőn. A pultnál állva hajtogattam a palacsintákat, közben vártam, hogy lefőjön a kávé. Eltelt egy kis idő, ami alatt nem történt semmi. Nyugalom honolt a városban. Inari érkezésével sem bolydult fel a város. Sőt, helyrehozott pár dolgot. Például sok boszorkányismerősnek örvend, akik közül sokan leblokkoltak már, mint Bonnie. Az a védőpajzsos varázslat a védelmük érdekében, még az elején, a Klaussal való beszélgetésünkkor eléggé elszívta az erejét.
Ebből az előnyből alakult ki az, hogy segített Bonnie-nak visszaszerezni az erejét. Mindennap egy kis meditálás, erőgyakorlatok, egyéb ilyen boszis fejlesztőgyakorlatokkal segítette elő Bonnie rejtett erejét. Így újult erővel tud varázsolni az én kis Merlinem.
Damonnal állandóan egymáson lógunk. A szó szoros értelmében. Elena TÉNYLEG leakadni látszott róla, bár annál a nőnél én semmit nem veszek biztosra.
Dudorászva ízesítettem a kávét. Az ismerős karok hátulról bilincseltek át, egy kedves puszi cuppant az arcomon. Kuncogni kezdtem.
- Jó reggelt, vadóc!
- Szia amerika kapitány!
Keze máris lejjebb vándorolt, az alig takart fenekemhez.
- Hogy aludtál?
- Jól. És te?
- Csodálatosan. Leszámítva, hogy végig szeretkeztük az egész éjszakát, vadóc!
- Tudom – biccentettem hátra a fejem egy gyors „jó reggelt” puszira.
- Nos… mi lesz a mai program?
- Hm. Nem is tudom! Te mondj valamit!
- Sajnálom, ma nem fog menni – harapta meg a fülemet.

Elfojtottam egy mosolyt. – Miért?
- Azért, mert ma nagyon, nagyon, nagyon nagyon fontos dolgom van!
- Mi lenne az? – álltam meg egy pillanatra a munkában.
- Titok.
- Mi? Miért?
- Csak… Elleszel nélkülem egy kis ideig?
Meleg lehelete cirógatta a nyakamat. A tél hűvös szelei most értek el hozzánk.
- El – sóhajtottam. – Nagy nehezen!
- Ígérem, sietek vissza! Addig, - csapott a hátsó felemre játékosan – szórakozhatunk egyet, hogy ne legyen annyira rossz a hiányom!
- Benne vagyok! De csak reggeli után!
- Igenis!
Hátranyújtottam neki egy palacsintát, amibe beleharapott. Felhümmögött. – Ühm, ez isteni! Mint te!
- Édi vagy, szerelmem!
- Jó reggelt, gyerekek!
Ric lépett be az ajtón, nagy vigyorral, üdén, és frissen. Egy cuki barna inget viselt, farmerral, meg egy tornacipőt. Haja kócosan göndörödött, barna szemei egyből megtaláltak.
- Csá Ric!
- Szia Ric! – köszöntem hátra.
Damon a nyakammal foglalatoskodott, amire apám a derekára tette két kezét.
- Ne előttem, legyetek szívesek!
- Haver, láss valami jót is. Ha már Meredith-et nem tudod meghúzni!
- Nem te vagyok, oké? Egy régimódi, tisztességes férfi!
- Ez igaz!
- Miért, én nem vagyok tisztességes?
- Nem hát! Egy tisztességtelen, bunkó, arrogáns, - sorolásom közben jobban kihúzta magát – bűnös vámpír vagy!
- Köszönöm! – csókolt meg egy röpke időre.
- Védekezettek, légyszi! – tett vett apu a hűtőben, egy sör után kutatva.
- Nekünk nem kell, Ric! Tudod, vámpírok vagyunk!
- Ti tudjátok! Még magatok körül fogtok tudni egy kis Damont.
- Mi? Ez hülyeség! Ez nem fog megtörténni.
Egy pillanatra megtorpantam. Lélegezni is elfelejtettem, a szám meg kiszáradt. Hiába. Damon, már csak Damon marad. Sosem akarna gyereket, még tőlem sem.
- Iszonyodsz a gyerekektől? – kérdeztem csalódottan.
- Nem igazán. Csupán, - játszott még mindig a fülemmel – saját gyereket nem akarok.
Tudtam.
Én sem szeretem nagyon a gyerekeket, de a sajátom lenne az életem legfontosabb szereplője.
- Iszol egyet te is, Damon?
- Nem, kösz! Bevágom a reggelit Anaval, - a nevemet kiejtve megcsókolt, újból – aztán húznom kell! Fontos ügyeket intézek!
Irónia csengett a hangjában.
Itt meg mi folyik?
- Ó! Igen.
Ric-re néztem, akinek a szokásos vigyora csillogott szája sarkán. - Nekem meg töridogákat kell javítanom!
- Én is beadtam volna, csak széttépte a kutya! – vicceskedett a Salvatore.
- Haha, Damon!
Megfogtam a reggelit, és hátraadtam Damonnak. – Nyami!
Ki akart csenni egy darabot a felhozatalból, de rácsaptam a kezére.
- Nem!
- Nyaaa!
- Nem! Menj, tedd le! Megyek én is!
Damon megváltozott. Más… ma reggel. Ráncolt homlokkal figyeltem rá, amit csak egy kis puszival rendezett le. Megráztam a fejem. – Ric! Kérsz kakaós palacsintát?
- Persze!
Számítottam a látogatására, így készítettem egy másik tál, normális, emberi adag palacsintát. Megfogtam, és a kezébe nyomtam. – Egyél! Jó étvágyat!
- Köszönöm szívem! Szeretlek!
- Én is téged!
- Én is szeretlek téged! – hangzott Damon felől az a bizonyos szó, ami mindig lázba hozott tőle.
Mellé slattyogtam. Halvány csók után ültem az ölébe. Galaxis szeme ragyogott az örömtől. – Együnk!
- Jó ötlet!
Hárman reggeliztünk meg. Egyáltalán nem értettem, miért érzem azt, hogy ez a nap különlegesnek ígérkezik… Damont szó szerint etettem, amit Ric nagyon nevetett.
Még mindig a fejemben lebegett az a pár mondat, amit a gyerekekről beszélgettünk. Rosszul érintett, de megszoktam, hogy Damon tud meglepetéseket okozni. Csakhogy ez már nem volt meglepő.
Damon és Ric elmentek. Felszívódtak. Egyedül maradtam, és marhára unatkoztam. El kellett foglalnom magam valamivel, úgyhogy TV nézéssel ütöttem agyon az időt. 

*
Otthon ültem, egyedül. Már besötétedett. Eddig TV-t néztem. Hihetetlen, hogy mennyire kihaltak ma az emberek. Fogalmam sincs, Damon is hol lehet. Nem is mondta meg, hogy hova megy, ami nagyon furcsa tőle.
Csak ne Elenával találkozzon! Bárkivel, csak NE vele!
Azon kaptam magam, hogy egy távoli helyről, tompán hallottam a telefonom csörgését.
Mi a…
Elsuhantam érte. A szobából jött a hang, tehát oda mentem. Egy kisebb keresgélés után rátaláltam, a párna alatt. Huh, a tegnap este történései következtében kerülhetett oda. Damon neve villogott a kijelzőn.
- Igen? – szóltam bele csábítóan.
Elnyúltam az ágyon, a hátamon.
- Szia vadóc! Van kedved inni egyet a Grillben? Most végeztem a kis elintéznivalómmal.
- Persze! Egyébként hogy sikerült az a valami?
- Jól!
Mosolyog. Érzem, hogy a vonal túlsó végén mosolyog.
- Oké! Akkor felveszek valamit, és öt perc múlva ott vagyok!
- Legyél szexi, mint mindig!
- Igenis, értettem! Szeretlek!
- Én is téged!
Kinyomtam a telefont, és már nyakig jártam a szekrényben, a fiókban, a fürdőben, egyszerre.
Nők…
 
*
Egy vörös toppot, egy kék farmert, meg egy piros tornacipőt vettem fel. Emellett döntöttem. Az esti, csípős, téli levegő miatt egy kis kabátot is felvettem. Az úton átmenve eléggé meglepő tény fogadott. Alig van égve lámpa a Grillben. Még kiélezett hallásommal is csak susmutolást hallottam onnan.
Mi a…
Nem értettem semmit.
Itt meg mi folyik?
Lopózó tempóban közelítettem meg a Grill ajtaját. A hangok kitisztultak, így beazonosíthattam őket. Ismerősek voltak. Nagy levegővétel után benyitottam.
Fú! – első reakció. – FÚÚÚÚ! – a második. – A kurva életbe, ne! – a harmadik reakció, és így tovább.
A Grill úgy nézett ki, mintha egy bomba robbant volna. Szó szerint, rosszabbul festett, mint akkor, amikor tényleg berobbant itt az a vámpír, a jó múltkorába. Lufik, színes díszek, mindenhol gyertya, kivilágítás, egy nagy DJ pult, puncs, kaja, pia, dögivel.
És egy csomó ember.
- Boldog születésnapot!
Megfagytam. A tömeg őrjöngve tapsolt, füttyögött, ünnepelt. Engem. De miért? Ki kérte? Kifejezetten elpofáztam, hogy NEM! Nekik feltétlenül meg kellett szervezni egy bulit. Ajándékok ezrei tornyosultak az egyik sarokban.
Mindenféle szag terjengett a levegőben. Parfümök, pia aroma, ételek illata. Egy nagy felirat díszelgett a tömeg felett, „BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!” szöveggel.
Elkapott a hányinger
Felmértem az emberseregletet, akik közül nem ismertem egy csomó embert, mégis eljöttek. Egész Mystic Falls itt volt. Az első sorokban tapsikoltak a szeretteim, a legnagyobb mosolyukkal, amiket ki tudtak hozni magukból. Ric, Car, Tyler, Matt, Bonnie, Jeremy, Irina, Stefan, és még Elena is… Liz is itt volt, meg Carolt is láttam vele. Damont azonban sehol sem láttam.
Ó, ne!
Egy kibaszott nagy tortát hoztak elém. Fel kellett vágnom, mindehhez még jó pofát is kellett felvennem. Amint megtudom, ezért ki a felelős, megölöm, az hétszentség! Fél óra nyáladzás után, míg mindenki személyesen felköszöntött, megkóstoltuk a tortámat, végre indult a buli, és mindenki leszállt rólam.
Elsötétült minden, a fények játékához dübörgő zene, és piás fiatalok, meg öregek is párosultak. A tömegben Damont kerestem. Az elejétől fogva nem láttam. Amikor rátaláltam, vajon hol találtam rá?
A pultnál, Bryannél.
- Szia! – mondtam gúnyosan.
Felültem a székre mellé. A sötétben is láttam tökéletes, sápadt arcának a vonásait. Kabátja susogott, míg felém fordult. – Szia, kis szülinapos vadócom!
- Ezt mégis hogy gondoltad, édes?
- Hm. Mit is?
Kacéran a combomra tette a tenyerét. Én az ő kezére tettem az enyémet, gyengéden megszorítottam. Nem is érezte. Vagy ha igen, csiklandozta.
- Azt, hogy bulit szervezel nekem, mikor kifejezetten megkértelek, hogy ne.
- Nem én szerveztem!
- Akkor ki? – számon kérően hadarásba kezdtem.
- Caroline, szőke cica, vámpír barbie!
- Ah! – sóhajtottam. – Oké, akkor megúsztad, hogy megöljelek! Viszont asszisztáltál!
Ujjbegyemmel simogattam az arcát.
- Igen. És?
- Megbüntetlek!
- Hm. Kikötözhetsz az ágyhoz!
Játékosan a füléhez hajoltam, hogy belesuttogjak.
- Az jutalom is lenne!
- Nem baj! Jutalmat is érdemelnék!
- Miért? – harapdálásba fogtam a bőrét, mire halkan felnyögött.
- Azért, mert lazíthatsz! Tudom, bébi, hogy nem szereted a szülinapodat… de már itt vagyok! Meg az állítólagos barátaid! – abbahagytam a harapdálást, és csak szuszogtam a nyakára pislogva. – A családod!
- Te is a családomhoz tartozol, te hülye!
Átkaroltam.
- Akkor nincs harag?
Durcásan az ölembe roskadtam, ő meg a hajamat igazgatta. – Nincs.
- Jól van, szívem! – az állam alá nyúlt, felemelte a fejem. – Akkor bulizzunk! Később megkapod az én ajándékomat is! Levetkőzök, és masnit kötök magamra!
- Ne viccelődj! Nem kell…
- Css! – fojtotta belém a szót. Romantikusan, édesen, használva az ujját, rátapasztva a számra. – Ne drámázz! Később!
Megnyugodva bólintottam.

*
A buli jól sikerült.
Mindenkivel csörögtem egyet, a legtöbb táncomat természetesen Damonnak adtam. Sosem hittem volna, hogy ennyire jól tudom magam érezni a saját születésnapomon. Elvégre, igaza volt Damonnak. Örülök, hogy megszülettem, annak is, hogy vámpír vagyok, a „szüleim” miatt meg nem bánkódom. Hernyók voltak, úgyhogy leszarom a halálukat. Annak is örülök!
Éjszaka volt. Hajnali három. Damon hasán feküdtem, a szobájában. Kellemesen elfáradtam. Álom sehogy sem akart a szememre jönni, ebben még Damon simogatása sem segített, a fedetlen hátamon. Szuszogtunk, gyorsan, szaporán. Ez pihegéssé lassult.
- Jól éreztem magam – mondtam csendesen.
Felkuncogott. - Köszönöm!
- Nincs mit!
- De van! – néztem fel rá, kiskutya szemekkel. – Hogy vagy nekem, te majom!
- Én is szeretlek!
Nevetve vetettem rá magam a szájára. – Szeretnék adni neked valamit! – simította hátra az egyik rakoncátlan tincsemet.
- Damon, könyörgök! Megbeszéltük…
- Tudom, Ana! Nem is vettem semmit! Ez már volt! Nem olyan értékes, mintha egy újat vettem volna, de nekem fontos, és remélem, neked is az lesz.
Tágra nyílt zöld íriszekkel figyeltem elszántságát. Felültünk az ágyban, betakart, hogy nehogy megfázzak. Alul ő is el volt takarva, csak a kidolgozott, izmos felsőteste volt csupasz. A párna alá csúsztatta a kezét. Azt a kis valamit a tenyerébe fogta, eltakarta a másik kezével. Megölt a kíváncsiság.
Zavarba jött. Elpirult. Te jó ég, Damon Salvatore elpirult! Mosolyogva pillantott a rejtett tárgyra. – A házasságot régen nagyra tartottam. Vámpírként már nincs nagy értéke. Hamar rájönnének, hogy nem haltunk még meg, vagy halottnak nyilvánítanak, és megsemmisül a házassági kötelék. Vagyis elvileg. Ez okból szeretnélek megkérni, hogy…
Már itt sejtettem, mit akar kérni, és remegett a testem. Felnézett rám, elvette a kezét az ajándékomról. Egy fekete, selymes dobozka pihent a markában. – Damon!
- Ana, lennél a… menyasszonyom? - kinyitotta a dobozt, ami egy gyönyörű, fehéraranygyűrűt védett. A belsejébe volt vésve fekete, régies betűkkel az „angyalom” szó.
Elszorult a torkom. A sírás fojtogatott. Megható pillanat volt ez. Egy mérföldkő a számomra. A szívem dobogott. Odakint ciripeltek a tücskök, a szobában azonban tökéletes csendesség uralkodott, amiben hallottam a saját szívem dobogását.
Ki hitte volna, hogy Damon ilyesmire is képes? Így megváltozni?
A könnyeim kiszökkentek a szememből. Szembenéztem a galaxis tekintettel. Az aggódás pöttyei pöttyöződtek benne. Azt hihette, hogy nem tetszik, vagy nem akarom. Megviccelem, ha már így kicseszett velem a szülinapommal kapcsolatban, viszont nem a legtisztességesebb játszani az ilyen fontos érzelmekkel, pláne nem nála.
- Damon, én… én nem… - megrökönyödve hőkölt hátra a félig megtett választól. Elhihette, hogy nem akarom vele összekötni az életemet, és nem szeretem. Már épp be akarta zárni a dobozt, mikor még halkabban suttogtam, mint eddig. – Semmi sem tenne boldogabbá!
Felnézett rám, kifejezéstelenül, kikerekedett szemmel. Megmerevedett, mozogni sem tudott. Mosolyogva, a boldogságtól sírva megcsókoltam őt, hevesen. Egy másodperc után visszacsókolt, erősen magához szorított. – Szeretlek! Szeretlek, ugye, tudod?
- Igen, tudom! Én is téged!
- El sem hiszem, hogy igent mondtál!
- Hidd el – cuppantottam szájára egy kis puszit.
Még mindig a karjában tartva vette ki, lassan, óvatosan, a szép, művelt ékszert. Megforgatta a tenyerében, megnézegette az ujjai között. Odanyújtottam a kezem, hogy felhúzhassa ujjamra a gyűrűt. Fénylett, még így, a sötétben is. Kettőnk közé hullott a kezünk. Simogatta ujjperceimet, átment még a gyűrűn is. Elragadtatva bámultuk az összefonódott kezünket. - Az anyámtól kaptam. Azt mondta, annak a nőnek adjam, akit mindennél jobban szeretek!
- Megtiszteltetés! Vőlegény lettél!
- Te meg menyasszony! Úgyhogy, ünnepelünk!
Hanyatt vágódtunk, és már a takaró be is takart minket.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nem régen találtam rá a blogodra, és mivel imádom a vámpírnaplókat, elkezdtem olvasni. Iszonyatosan tetszett!
    Damon az egyik kedvenc szereplőm a sorozatban is, és most már itt is és váá*-*
    Nagyon jól írsz!
    Siess a következővel könyörgöm!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon szépen köszönöm! Rendben, ígérem, hogy sietni fogok!

      Törlés