'A sors szárnyán' 15. fejezet Haverok!

Reloaded

A sors szárnyán

Haverok!

Tegnap Alarichoz mentem a fárasztó gyaloglást követően, hogy meglátogassam. Minden rendben van az öreggel, és megnyugodott, hogy minden a legnagyobb rendben van velem is. Semmi maradandó sérülés, semmi magamba zuhanás, depresszió. Rendeltünk egy pizzát, egy kis időbe telt, míg megérkezett, de türelmesek voltunk.

Mindketten nekiestünk, jóízűen elmajszolgattuk, úgy, hogy már tele voltunk.

Ijesztő gondolatok, és két személy képe kísértett, amíg ott voltam, és most is. Pedig semmi sem emlékeztet róluk a békés, szokásos morajban, ami a Grillben zúgott, mint a méhek a méhkasban. Néha elkaptam egy-egy kusza gondolatot, és megborsódzott a hátam.

Egy, vagy kettő olyan lehetett, akiknek a fantáziája túlságosan is nagy, és mindkettő férfi volt, a többieknek mind csak átlagos gondolataik voltak. Szerelem. Féltékenység. Düh. Öröm. Bánat.

A pultnál ültem, és magamba görnyedve, az italom fölé emelkedve járattam a gondolatmenetem színes ívét, felülkerekedve minden más egyében. Visszatérve, min is agyaltam, jobban mondva, kiken.

Rebekah, és Klaus.

Rebekah tényleg felszívódott, mintha nem is lett volna. Zavarni is kezd már ez a csend, de van, aki megtörje helyette az állóvizet. Katherine. Mindegy, csak most ne gondoljak rá. Szóval, Rebekah. Ott tartottam…

Iskolába se jár, a városban nem észleltem a jelenlétét. Először arra gondolnék, hogy elbújt előlem, bár ez elég valószínűtlennek tekinthető, ha Klaus szoknyája mögé tud bújni. Hiába is vannak összeveszve, tudom, hogy Rebekah képes lenne csak azért visszaférkőzni mellé, hogy védelmet élvezzen.

Ellenem viszont az nem fegyver.

Át tudok törni Klaus védelmén. Még hogy! Hopp, már át is törtem!

A menekülés, kizárva. Bujdosás, kizárva. Elutazás, kizárva.

Kell lennie valami elfogadható magyarázatnak az eltűnésének! És én azt meg fogom találni! Minek is görcsölök rajta? Egyszerűen csak rákérdezek Klausnál!
Hé, hol van a húgod? Nem is tűnik puhány ötletnek, marha – ostoroztam már magamat. – Mit csinálok? Magammal veszekszek? Kezdek megőrülni!

Csendesen beleittam a pohárba, és csak csodálkoztam a semmin, hogy van. Kizártam minden tényezőt magam körül, a tökéletes semmi leplével vontam körbe magam, hogy végre egyedül lehessek. Még gondolataimtól is távol. Azok sem hiányoztak a nyakamra.

Figyeltem a pohár szélén csillogó kis fényt, ahogy a plafonon lévő lámpáról lehanyatlik oda. Nem csak arra, hanem rám is. A derékig érő loboncom szabályos fürtökbe tömörült. Imádtam göndörön is, de ez jobban állt, véleményem szerint.

Az időhöz képest kissé lengén öltöztem, azt hiszem. Mindenesetre nem fáztam. Egy kis ruhában voltam, ami piros volt a mellrészig, aztán fekete szoknya terebélyesedett a térdemig. Mintha két külön része lenne, de mégsem.

Optikai csalódás.

Amíg én el voltam foglalva, mindenféle egyéb különleges dologgal, ami a világon létezik, fel sem tűnt a körülöttem tevékenykedő ismerős arc. Meg még egy. Meg még egy.

Selejtes vámpír módjára lelkesedtem a magányért, örvendtem magamban, hogy sikerül egy icurka-picurka időt szánnom a bennem egyre gubancolódó gombolyagra, ami most betöltötte az eddig sima, zavartalan űrt. Sikerült megzavarnia a lelki nyugalmamat.

Ezek viszont néha egy-egy szállal megfogyatkoztak, így a gondjaim is felengedtek pár grammal. Észre sem véve magam, valamiért felemeltem a bánatos, kókadt fejem, mire Jeremyt pillantottam meg magam előtt. Barna szemeit a pultra szegelte, és lelkesen törölgette tisztára.

Szólni sem tudtam a meglepettségtől. A másodperc tizedével később meg megjelent a szőke, kék szemű Matt. A jámbor, a jólelkű, a senkinek sem ártó, ártatlan Matt. Fanyarul mosolygott, ahogy a tálcát, amit eddig a kezében tartott, letette, és a rajta lévő koszos poharakat leszedegette róla. – Áh, haver! A négyesnél szemezett velem egy csaj, én mondom neked, nem tűnt rossznak! És kifejezetten szimpi volt!

- Elkérted a számát? – csendült meg férfias, mégis, még inkább gyermekien simogató hangja Jeremynek.

- Azt nem. Csak szemeztünk.

- Te barom. Még csajozni sem tudsz!

- Te beszélsz? – vágta oldalba a válláról lekapott törölközőt. – Neked sem voltak szerencséid velük, Bonnie az egyedüli lány, akinek tetszett a csetlő-botló udvarlásod.

- Kösz! Inkább a kezed járjon, ne a szád! Oké?

- Igenis, főnök!

Csodálkozva figyeltem alig néhány centire lévő barátaimat, akiknek még csak fel sem tűntem. Hosszasan hordoztam rajtuk a pillantásomat, mire hosszasan megpihentem valamin. Egy köténykén. Egy „Mystic Grill” feliratú köténykén.

Ezek szerint itt dolgoznak.

- Erről jut eszembe, - nézett fel világoskék szemével Matt a mellette állóra – Bryan merre van?
- Megkért, hogy tartsuk a frontot, míg ő elintéz valami szállításfélét – legyintett az ifjú Gilbert. – Mit tudom én, a lényeg, hogy több zseton jár!

- Királyság! – pár percig csak csendben tettek-vettek egymás mellett, és ezt megint csak Matt törte meg. – Öregem!

- Hm?

- Milyen régóta álmodozok egy új kocsiról! Jól fog jönni ez a plusz pénz, hogy belefektessem!

- Új kocsi?

- Tudod, mivel a tragacsom tönkrement, a… - elharapta a mondat végét, és láttam, hogy mindketten merevek lesznek. Lefagytak, élesen szuszogtak, mélyeket nyeltek, félig-meddig sikerrel, a gombóctól elszorult torkuk miatt. – Szóval tudod mi miatt.

- Ja. Igen. Elena.

Aha. Elena balesete miatt – szűrtem le a következtetéseket. Egyiküknek sem lehetett könnyű. Mindkettőjüket megviselte, és maximálisan változtatott rajtuk valamit. – Förtelmes.

- Fel a fejjel! – szólaltam fel vételen nyugalommal, frászt hozva ezzel mindkét emberfiókára. A szívükhöz kaptak ugrás közben. Hátraugrottak, és a kezükben lévő üvegpoharaknak kis híja volt, hogy a padlón törjenek ezer darabra. Hanyagul belekortyoltam a poharamba. – Sikerülni fog, meglásd! Talán a Jézuska, kegyes lesz hozzád!

- Ana!? – hasított először Jeremybe a felismerés, Matt jelenleg el volt foglalva a saját lélegzésével, és túlságosan lekötötte a heves szívverése, attól félt, mint tudtam meg utólag a gondolataiból, hogy szívrohamot kap. – Wáú!

- Az embert nem ismerik meg alig 2 centi távolságra maguktól? Bocs, - suttogtam utólag helyesbítve – vámpírt. Hová fajul ez a világ?

Költői kérdésemre Matt-ben felengedett a gyomorgörcs. – Mi szél hozott?

- Csak úgy erre vetett, úgy mondanám. Nem is tudtam, hogy itt dolgoztok!

Mindkettőjükön egy kis szégyenkezés, vegyítve egy csepp pírral váltott helyet. – Tudod, dolgozni is kell, nekünk embereknek!

- Haha! – gúnyolódtam az olcsó viccen, amit Jeremy vetett nekem. – Ne szégyelljétek, hogy itt dolgoztok! Sőt! Örülhettek. Bryan egy aranyember, nem hiszem, hogy rosszul bánna veletek.

- Nem is!

- Akkor jó! – ittam tovább a boromat. – Történetesen nagy spanok vagyunk Bryan-nel, szólhatok pár szót az érdeketekben!

- Nem kell, köszi! – dalolta Jer, barna, boci szemei pont ugyanúgy, olyan mértékben ragyogtak, minta nővéréjé. – Saját erőnkből akarunk feljebb lépni a szamárlétrán!

- Ez figyelemre méltó! Csakhogy az előbb nem engedélyt kértem! – kacsintottam.

Belenyugodva bazsalyogtak mind a ketten. – Na és, miujság?

- Semmi.

- Hogyhogy nem Damonnal vagy?

A szőke kérdése cseppet sem ütött szíven. Kellett volna?

- Jelenleg nem ér rám. Katherine őrizetében szolgál, hősies, felajánlkozó, önkéntes, - soroltam a dolgokat, és egyre jobban meggörnyedtem megint a bor illatfelhőjébe temetkezve – katonaként.

-Aha! Látom, nem nagyon szívleled a dolgot.

- Mondhatjuk úgy is! Nem vagyok oda érte, és nem tartozik a kedvenc időtöltésem közé, hogy ezen vitázzak vele – simogatta a bor a torkomat. Most vettem észre, hogy elfogyott a pohárból minden csepp. – Khm. Még egy üveggel, kérlek!

- Máris! – pattant Matt. Gyors volt, kicsi, és fürge. Az alakjának fürkészésére elég volt egy kis idő, amíg hátat fordított nekem, az új üvegért. Széles, kidolgozott hát, izmos lábak, széles csípő, magasságához jó súlyban is volt, meg kék szemű volt, ami a lányok körében igen népszerű az álompasit jellemző listán. – Parancsolj! – tolta át a pult tetején egyenesen hozzám.

- Kösz! Tartsatok egy kis szünetet, beszélgessünk!

- Felőlem! – mérte fel a vendéglőt szemmel. – Most úgy sem látom, hogy rendelnének valamit!

- Na látod! Bryan nem haragszik 5 perc szünetért! – bájologtam.

Összenéztek, és fáradtan mosolyogtak. – Igaz is!

- Meséljetek! Hogy vagytok?

- Jól! – vágták rá kórusban. – És te? – kérdezett vissza félénken Jer.

Egy pillanatra elgondolkoztam a kérdésen, meg a válaszon is. De szinte azonnal vágtam rá szemrebbenés nélkül a hazugságot. – Soha jobban!

- Az a vén vérszívó nem szekál?

Matt elég indulatosan beszélt, annak ellenére, hogy suttogott. Gáz lett volna, ha meghallják, miről is beszélünk. – Az a vén fószer amióta közölte velem a nagy, és kegyetlen igazságot, elő sem dugta az orrát.

- Nem akarlak megijeszteni, de a múltkor itt volt a Grillben.

- Mi? – feszültem meg az ülő helyzetemben. – Itt?

- Aha – bólintott helyeslően Jeremy. – Ott ült, a pult végén! – bökött oldalra a fejével.

Szemmel követtem a pályát, képtelenség volt elképzelni őt, ott ülni, és inni. – Mit csinált még?

Magam is meglepődtem fagyos, rideg hangomon. Mintha nem is én lennék. Jeremy válaszolt. – Semmit. Mosolygott ránk, olyan… tudod! Gyilkos nézéssel.

- Nagyon ijesztő volt, öcsém!

- Nem bántott titeket, igaz?

- Nem – felelte sietve Matt.

Felsóhajtottam. Miért jött el, és miért próbál beférkőzni a barátaimhoz? Talán el akarja őket rabolni? Vagy… vagy ami rosszabb, zsarolni velük, hogy megöli őket?

- Vigyázzatok jobban magatokra! – mondtam, belemélyülve egyszer egyik, egyszer a másik szemébe. – Kérjetek valakitől verbénát, hogy legalább az megvédjen titeket!

- Nekem van gyűrűm!

Furcsán néztem Jeremyre, és ezt ő is észrevette. Ráncoltam a homlokomat, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessek az értetlenségemre. – Gyűrű?

- Te nem tudsz róla? – emelte fel a kezét, aminek egyik ujján egy ismerős gyűrű lapult. Hasonló, mint Damoné, vagy Stefané. Kék, és régies minták vannak ráformálva. – Ez védelmet biztosít nekem.

Sugárzott róla, hogy nem napfénygyűrűről van szó, de mégis olyan hasonló volt. – Nem tudtam róla! – csóváltam a fejem. – Mesélj el róla mindent!

- A nagyapám régi fiókjában találtam ezt, és a naplójából megtudtam, hogy mi ez. Minden természetfeletti lénytől megvéd. Szóval, ha megöl egy vámpír, vagy egy vérfarkas, vagy akármi, ami nem evilági, újraéledek! – döbbenten hallgattam az újdonságot, kigubbadt szemekkel lestem szavainak súlyát. – Találtam… még egyet, mert kettő volt belőle a nagyapámnak.

- Hol?

- A családi ereklyék között. Tudod! Fényképek, rajzok, festmények, naplók. Azt pedig Alaricnak ajándékoztam. Neki is jobb, ha van ilyenje.

- Mi? Alaricnak?

- Aha. Hordja is!

- Hordja? – kérdeztem újból vissza. Visszagondolva nem fedeztem fel rajta eddig azt a gyűrűt, felidézve a tegnapi látogatásomat még annyira nem voltam biztos benne, hogy igaz lenne, amit mondd. – De én nem vettem észre rajta.

- Legközelebb kérdezz rá, és figyeld meg!

- Az lesz! Sőt, most azonnal elmegyek, hogy elbeszélgessek vele!

- Jó volt veled csevegni! – dicsért meg Matt, amire hálásan elmosolyodtam.

Felálltam, az üveget a kezembe vettem, a másik kezemmel zsebkeresési sportágat űzve kutattam a pénztárcám után. Sikerült megtalálnom alig fél perc alatt, és még fél perc alatt kihúzni azt.

Ennek a ruhának nem éppen a legjobb a zsebe. – Parancsoljatok! – fizettem ki az italokat.

Jeremy és Matt is úgy néztek a pénzre, mint egy megváltóra, és nem is csináltak mást a nézésén kívül. Mindketten lesokkolódtak. – Na de, Ana! – kezdte Matt. – Ez nagyon sok!

- Tudom – vontam vállat. – Vegyétek úgy, hogy baráti szívesség. Az információkért, és azért, mert barátok vagyunk! – Jeremy nyeldekelt, fel sem csattant, el sem vette, ahogy Matt sem. Forgattam a szemeimet. – Mi lesz már? Nem érek rá egész nap! Figyeljetek! Vonjátok le belőle az ital árát, a többi a tiétek. Felezzétek el! Matt, neked hamarabb meglesz a kocsid, Jeremy, te pedig költsd valami értelmesre!

- Ez több mint a fele, a kocsi árának! – panaszkodott a szőke.

- Minél hamarabb, annál jobb! Na, gyerünk!

Kettőjük közül, Jeremy volt elég tökös, hogy érte nyúljon. Félénken megfogta, mire én elengedtem. – Köszönjük! – mondta kedvesen, míg én eltettem a szűk zsebbe a tárcát, és meghúztam az üveget.

- Nincs mit!

- Tényleg kösz! – hálálkodott, felébredve a sokkból Matt is.

Sarkon fordultam, és egyenesen kivetődtem a Grill ajtaján. Irány megint a nevelőapám.